- ts -

Emlékeznek még Jack Arnold 1957-es Richard Matheson-adaptációjára, A hihetetlenül zsugorodó emberre? Amolyan sci-fi ikon a darab. Ha nem emlékeznek, az elég nagy baj, mert akkor megnézik a belőle készített remake-et jövőre vagy valamikor hamarosan Eddie Murphyvel, és annyi maguknak - de főként a mozinak. Ám ezen még ráérünk jajveszékelni, A hihetetlenül zsugorodó emberben az volt a nagy hecc, hogy a logikus(nak ható) fordulatain, műfaji izgalmain túl (ledöfi-e a kisember a talált gombostűvel a rusnya, szőrös ízeltlábút, vagy odavész), határozott kommersz szándékai dacára még szólt is valamiről. Jelesül a középosztálybeli férfiak nagyon is valós, alig is sci-fibe illő félelmeiről - értőn. Ez a maga idejében is dicséretére vált; ma meg mint Csomolungma mered.

"Az angolok kosztümben verhetetlenek" - írtuk két hete, más ügyek kapcsán. Nos, némileg meginogtunk bár, de nem vonjuk vissza: a díszletek, a jelmezek s a látvány rendben - büszkék is lehetünk akár Pados Gyula operatőri közreműködésére. - ts -

Mindig szidni szoktuk a magyar címadókat, de most volt bennük kurázsi - megnézném a büszke francia feminista hagyományok őrzőinek arculatát, amikor épp megtudják, hogy mit csináltak híres hősnőjük nevéből a cudar magyarok. Még inkább viszont guvadt szemmel lesném egész nap az Echo tévét, hogy mit szólnak hozzá, hogy Párizsban Kalamajka a szülészeten címmel mutatták be a Semmelweis c. magyar filmet. A hasonlat persze sántít, de így stílszerű: hőseink mint tolókocsis rohadékok tették ismertté magukat - ami azt illeti, elég szűk körben (középső filmjük - felteszem, méltán - el sem jutott a pesti mozikba; értsd: a Cirkóba se). - ts -

Emlékeznek arra, amikor kilőtték a Bakot? Micsoda blamázs volt! A Capricorn 1 volt ugyanis az első űrhajó, ami embert szállított a Marsra! - már amennyire hihetünk a nagyszerű Peter Hyams hasoncímű (magyarul a málén poéngyilkos Földi űrutazás címen adták), 1978-as filmjének. Lendületes, profi munka volt, a kor technológiai csúcsszínvonalán; ha jól emlékszem, a jóarcú Hal Holbrook adja benne a sima modorú rohadékot, Elliot Gould a száguldós riportert, s Telly Savalasnak is volt benne egy harsány cameója, a mocskos szájú, jobb napokat és gépeket látott permetezőpilóta ősi toposzában - ördög és pokol, O. J. Simpson volt az egyik űrhajós!

Amikor egy híres filmes nyomtatásban emlékezik vissza pályájára, az olvasónak mindig van oka gyanakodni. Itt egy pasas, aki mást sem csinált világéletében, csak képekben mesélt kitalált történeteket egy sötét teremben. Mit tesz most? Tollba mondja, persze hogy (jó esetben) tollba (rosszban nyilván ráhagyja a titkárára, hogy mondja tollba).

Nézzék kitartóan Mihail Gorbacsov homlokán az idegen foltot, koncentráljanak a vélhető középpontjára, amennyire csak tudnak - úgy, hogy azért még lássanak -, szorítsák össze a szemüket, hogy csak az a lila folt maradjon.

Az egyetlen okkal feltehető kérdés, hogy miért csak most. A "miért éppen most" az ott van a könyvkritikai oldalainkon.

A némileg (épp annyi kereskedelmi túlzással, ami még belefér) elvitt cím (az eredeti: Rise of the Footsoldier), de még a tréler is, nem beszélve a videokölcsönzőn kívüli világról, mind-mind abba az irányba mutattak, hogy itt most megtudom a tutit. Legalábbis arról, hogy hogyan is esett az, amikor a nyolcvanas évek emlékezetes focihorrorjának legtetején egyszer csak lebontották a stadionok ketrecre emlékeztető rácsait, s megszűntek beszélni is a brit futballhuliganizmusról. Minthogy az maga is megszűnt. - ts -

Talán izgalmas filmtörténeti kaland lenne kikutatni, hogy melyik volt az első magyar cseh film, de szerintem nem. A valószínűleg legismertebb ilyen próbálkozás, András Ferenc Veri az ördög a feleségét c. dolga 1977-es... Minek fényében Böszörményi Géza Szívzűrje (1981) vagy Gazdag Gyulától az Elveszett illúziók (1982) kései nevezésnek mondhatók. Mit szólnak Szász Péter Szépek és bolondok c. munkájához? Az 1976-os. De túl szomorú, s nem kívülről, hanem belülről abszurd. Különben is, van sokkal korábbi is ezeknél, Rényi Tamás 1969-es filmje, a Krebsz, az isten nettó cseh új hullámos darab, a Milos Forman Konkursának Balaton külsőre helyezett kiszerelése Kállai Ferenccel (funkcit ad híven). - ts -

Van itt egy csomó minden, amin jólnevelten és némileg tájékozatlanul el lehet csodálkozni. - ts -

Nem is olyan régen (2005 végén) ment a pesti mozikban Paul Haggis filmje, az Ütközések. 24 óra története Los Angelesben - láttunk már ilyet, de az mégis más, ott az elnök élete a tét, itt a békés faji egymás mellett élés. Van az Ütközésekben egy rasszista rendőr, aki a végén csak kiment egy nőt az égő kocsiból - így igazolván, hogy semmi nem fekete és fehér (kivéve tán a bőrszínt). Jieho Lee - megőrizvén mondott mű metodikai műgondját - a Lélegzetben továbbgondolja, egyben leegyszerűsíti, tökéletesen monokrómmá nemesíti e matériát. Tudniillik minden olyan fekete nála. -ts-

Kedvencem az erős hazai fogalmazás, miszerint "pokolba a történettel, mert tőle nem lehet látni a filmet". Megpróbáltam én ezt már lefordítani, s valami olyan sült ki belőle, hogy ha nagyon el akarjuk mesélni a történetünket, az eredmény érdekében hajlamosak leszünk a történetmesélés rég bevált, mondhatni ősi (a Lumiére testvérek, Ádám és Éva előtti) metódusaihoz nyúlni, ahelyett, hogy a képek erejére hagyatkoznánk. S a szerencsétlen képek "illusztrációs segéderővé" deklasszálódnak. Míg ha nincsen történetünk, akkor nincsen is mitől zavartatni magunkat, felmutathatjuk a világnak a pőre celluloidot (felteszem, enmagunkat - bár lehet, hogy túl rosszhiszemű vagyok). S ha ennek kapcsán a megszólaláshoz feltétlenül szükséges önbizalmat méricskéljük, nem szívesen fogadnék arra, hogy mihez is kell nagyobb bátorság, megmutatni magunkat, vagy elmesélni a történetünket (utóbbi esetben mindenféle adaptáció csak annyit tesz, hogy kirakunk még pár akadályt a pályára).