Pietro Germi pályája az olasz neorealizmussal indult - nem volt iskolateremtõ, nem találta ki, nem forradalmasította, de ott volt mindig, ahol kellett, ott minden kilométerkõnél, és amikor eljött az ideje, cipelt egy nagy koszorút is a temetésére. A széles körû elismertséget az irály egyik emblematikussá emelkedõ darabja, a Szicíliai vérbosszú (In nome della legge) hozta meg neki, 1949-ben. Aztán rendre-sorra rendezte, írta és játszotta az ötvenes évek - mérsékeltebb habverést keltõ - italoszoció sztenderdjeit. Végül 1961-ben szalad ki az õ nagy dobása, az Oscar-díjat is szerzõ Válás olasz módra címû lendületes komédia. Az épp fénykorába forduló Marcello Mastroianni egy kretén szicíliai nemest ad benne, aki banyaisztikus feleségét cseréli le viccesen és szívszorítóan... na, kire? A bakfiskorú Stefania Sandrellire, mely csere aztán oly végzetesnek bizonyult a filmmûvészet számára - a mûvésznõ, mint annyian, megnyert tizenöt évesen egy szépségversenyt, majd végleg a vásznat választotta. Az Elcsábítva és elhagyatva úgy kezdõdik, hogy az anyjával vág át a szicíliai kisváros utcáin, fõterén - ki hinné, a templomba tartanak. Ezt késõbb annyiszor láttuk még. Aztán jön a bekapott légy, az atyai puskalövésekkel megugrasztott szerenád az éjszakában és az apró logisztikai bakival kivitelezett lányszöktetés a mondott fõtéren, a porfészek teljes lakosságának folyamatos és rendíthetetlen asszisztenciája mellett.
Az Elcsábítva és elhagyatva nem a nagy dobás lendületébõl kiszaladó könnyû levezetés, hanem a beérkezés maga.
Adja az Örökmozgó, vasárnap, fél ötkor
*****
