Csak a hecc kedvéért tegyük fel, hogy a tárgyalt ügydarab egy az egyben, szőröstül-bőröstül tárja fel a tényvalót, s mutatja meg hátulról, amit rendszerint elölről adatik meg szemlélhetnünk: a Maunika-show-t vagy Józsibarát műsorát, Balázst vagy az anyám kínját. Minden stimmel, minden szó szentigaz, pontosabban, ha nem igaz, hajjak' meg. Akkor mi van? Nos, a legjobb esetben is téves címzés, lefelejtett irányítószám. Készült egy népszerű ismeretterjesztő film, infotainment, hah, dramatizált elemekkel, játékfilmes eszközökkel (2x hah). Egy tényfeltáró magyar mozi a magyar "kibeszélőshow-k" igazi arcáról. Jaj, és vajon ki a manót érdekel az?
Mindjárt két csoportozatot is kiad a kereső, az egyik célhalmaz azoké, akik maguk is fogyasztják az efféle készítményeket (mondtuk már: Mónika-show stb.), a másik ennél valamivel cifrább, hisz' az azoké, akik nemcsak a képernyőn az arcukkal magukat égetők szenvedéseire kíváncsiak, hanem a kulisszák mögött serénykedőkére is. Mondhatjuk, hogy egyik csoport sem a magyar film tipikus közönsége, de akkor belemennénk egy versenybe a film készítőivel és forgalmazóival, amiben mi azt kiabálnánk, hogy kicsit kevésbé nézzük le a magyar közönséget, mint ők - végtére is a Meseautó remake-je és a többi hasonló szélhámoskodás is hivatkozásra jogosító nézőszámokat produkált. Ezzel együtt is rossz a címzés, hisz' a csomagot aligha a moziba kellett volna küldeni, hanem mondjuk valamelyik kertévé illetékes délutáni sávjába - így marad a reménység, hogy pár hamis címzett kifizeti az utánvétet (jegyet), aztán a postás úgyis elviszi oda, ahová való.
De ugorjunk csak gyorsan vissza a tetejére! Amit eddig mondtunk, mind egy feltételezésen (heccen) alapult, miszerint ha igazat beszélne Dömötör Tamás a Maunika-izékről. Ám sajnos ezt nem állíthatjuk, ha mégoly gyérek is ez irányú tapasztalataink, lehet ugyanis, hogy mi mindig rosszkor kapcsoltuk be a tévét, de ezek a show-k már úgy bő tucat esztendeje dzsalnak a bulvártévéken, ám az eltelt idő alatt a műsorvezetők hollywoodi kiszerelését is beleszámítva annyi fogat még nem láttunk, mint amennyit e film "képernyős" jeleneteiben. Ja, hogy ez így durván hangzik? Hogy miért nem cigányozok is mindjárt?
Mondja valaki a szemembe, hogy az efféle műsorok nem a legalacsonyabb (a még látható legalacsonyabb) néposztályok körberöhögésének céljából készülnek. S nem evvel kívánnak népszerűséget (nézettséget) szerezni - abból a (bizonyos szempontból akár jogosnak is mondható) feltételezésből kiindulva, hogy akik megnézik, mentálisan, gazdaságilag, bárhogy csak egy-két póccal vannak feljebb az osztálylétrán, s ekképp nem kis örömükre szolgál mulatni a még náluk is szerencsétlenebbek nyomorán, hogy nem őket zabálják fel az oroszlánok (akiket persze időközben spórolási okokból hiénákra cseréltek). Csakhogy tessék választani: Dömötör Tamás ehhez túl szemérmes, túl kifinomult, túl gyáva (nálam x). Lévén vidéki színész külsejű vidéki vagy fővárosi színészek próbálják meg (a lehetőségeiknél - forgatókönyv, szakirányú tapasztalatok, urambocsá', instrukciók - fogva) a lehetetlent: retardáltnak látszani.
S ha ez még nem elég, Dömötör egy igen fontos szeletét el is hagyja teljesen ennek a nyomorult cécónak, nyilván a legkevésbé lélekemelő részét - hacsak nem azért, mert maga is szégyelli. Azt tudniillik, ahogy befogják ezeket a szerencsétleneket, hogy paprikajancsit csináljanak magukból, pár közepesen tőkeerős hirdető őszinte örömére. Az ilyen irányú ismeretekre vágyóknak (tehát e film célközönségének) így továbbra is maradnak az idevágó városi legendák.
Úgyhogy amit végül kapunk, gumikesztyűvel vagy papír zsebkendővel és fintorogva megfogott kisfurcsa, aminek nem az a baja, hogy elhallgat dolgokat, hanem inkább az, hogy egyáltalán szóba hoz - ha egyszer teljesen érdektelenül teszi.
A Hungaricom bemutatója
