- ts -

Tudták önök, hogy a világűr nem is fekete, hanem szürke? De azt biztosan, hogy Gagarin hős volt; megelőzte korát, de legfőképpen Amerikát. S ha azt kérné valaki, hogy soroljanak fel néhány űrhajóst, hány lenne köztük az elmúlt húsz-harminc évből, s hány korábbról.

Ne szépítsük, nem ősz ez már, tél, és különben szép ez magától is eléggé, kicsit túlságosan is. Öt (hiper)aktív sportolóról szól a történetünk, futnak, dobnak, odateszik magukat, cél csak egy lehet, a végső győzelem a közelgő világversenyen.

Mint azt önök is jól tudják, Karel Zeman kiváló filmművész volt, a második világháború utáni csehszlovák mozi nagy formátumú innovátora. Mondhatni Jan Svankmajer közvetlen előzménye, lévén szakterülete az animációs és az élő szereplős filmek lehetőleg minél fantasztikusabb kevercseinek megalkotása volt.

Sztavrogin, amikor elköszönt, külön fölhívta figyelmünket a rózsákra, hogy mielôtt elkövetnénk valamit, gondoljunk rájuk, különösen egyre. Charles Foster Kane, mielôtt nagy magányosan itt hagyta ezt az árnyékvilágot, csak annyit mondott: rózsabimbó.

Fassbinder 1973-as filmje nem fejtett ki, nem magyarázott meg semmit, csak mindenre rápakolt tíz szívlapáttal. Olyat mutatott, ami több a soknál.

Lenn járunk vidéken, s fehér szemetek barátságtalan karéjában múlatjuk az időt. Annyira vidéken, amennyire csak az amerikai filmekben lehetséges: Tennessee isten háta mögötti, rút szegletében, ahol sok a fakó sárga, és az időjárás sem kecsegtet semmi jóval.

A játékfilm - legegyszerűbb megközelítésben - képekben előadott közlemény, mely közlemény az esetek döntő többségében valami történet ostyájába van csomagolva. Van ennél szimplább eset is, amikor a történet maga a közlemény - nem afféle közbeiktatott vivőanyag, hanem a tuti lényeg, amit magánbeszélgetéseinkben úgy szokás útjára indítani, hogy "ilyet még nem hallottál".