Vereség-e az eredmény Macronnak? Pártja, a La République en marche (LRM – A Köztársaság Lendületben) 2017-ben, az elnökválasztás első fordulójában 24 százalékot ért el. Most 22,4 százalékot. Ahogy François Bayrou, a Macron-lista másik szereplője mondta: 25 év óta egyetlen kivétellel sohasem szerepeltek ilyen jól a hatalmon lévő erők. Le Pen Rassemblement National-ja (RN – Nemzeti Tömörülés) viszont 23,3 százalékkal, 2 százalékponttal kevesebb szavazattal győzött, mint amennyit két éve az első fordulóban kapott (és a 2014-es EP-választási eredményétől is elmaradt).
Macron bukását már csak azért is nehéz belelátni az eredménybe, mert az előzetes közvélemény-kutatások szerint a potenciális szocialista szavazók 37 százaléka mondta, hogy hajlandó átszavazni az LRM listájára, ha ezzel megakadályozza az RN győzelmét (a Köztársaságiak szavazóinál ez az arány 19 százalék volt).
Földrengésszerű az a változás, amely a francia politikai palettán végbement, pontosabban folytatódott: a két párt, amely 50 éven át felváltva gyakorolta a hatalmat – az egykori Sarkozy-párt, a Les Républicains (LR – Köztársaságiak, 8,5 százalék) és a Parti Socialiste (PS – Szocialista Párt, 6,2 százalék) – súlyos kudarcot vallott a választáson. A szocialistáknál az se volt biztos, hogy átlépik az 5 százalékos küszöböt.
Az LR, amelynek listavezetője helytelenítette Orbán felfüggesztését az Európai Néppártban, és egyetért vele a migráció és a határvédelem ügyében, valószínűleg szem elől tévesztette, hogy a franciák a négy nagy kérdés közül, amelyről szerintük az EP-választás szól, az utolsó helyre sorolták a migráció problémáját.
Ezzel szemben a zöldek (Europe écologie – Les Verts, EELV), akiket előzetesen 8–9 százalékra mértek, 13,5 százalékot értek el. Nem véletlen, hogy a radikális baloldali párt, a Jean-Luc Mélenchon-féle La France insoumise (LFI – A Lázadó Franciaország, 6,3 százalék) és a szocialisták már a választás éjszakáján rávetették magukat a zöldekre: a baloldal széttagoltsága volt a vereség oka, mondták, és holnaptól az újraegyesítés a feladat. A zöldeknek azonban, akik messzemenően EU-pártiak, az uniós intézmények továbbfejlesztését akarják, és többnyire a fiatal szavazókat vitték az urnákhoz, eszükben sincs az avíttas szocialistákkal és a baloldali demagógokkal összeállni.
Ami Marine Le Pent és a pártját illeti: nem lesz könnyű dolguk az EP szélsőjobboldalán. Oroszbarátságuk miatt a finn, a svéd, a dán szélsőjobb már korábban megvonta tőlük a bizalmat, Orbán Viktor pedig látványosan távolságot tartott tőlük. Le Pen szerint azonban a magyar miniszterelnök tárt karokkal fogadja majd őt, ha létrejön az a nagy nacionalista csoport, amely „megvédi Orbánt az európai szankcióktól”. (- mzs –)
Hollandia, Nagy-Britannia
A föderális múlttal rendelkező, teljesen arányos parlamenti rendszerrel választó Hollandiában hagyományosan körülbelül 10, hasonló erejű párt szokott mandátumot szerezni, ezért a pontos végeredmény nehezen jósolható meg – most is kevesen találták el. Az egyes pártoknak eltérő a tartományi szintű támogatottsága, de három évtizede stabilan 40-40-20 százalékos arányban oszlanak el a szavazatok a bal- és jobboldali, illetve populista tábor között.
A baloldalon folytatódott a GroenLinks zöld párt erősödése; de annak köszönhetően, hogy az EP szocialista frakciójának csúcsjelöltje a holland Frans Timmermans lett, várakozáson felüli teljesítménnyel (18,9 százalék) a kilencvenes évek meghatározó pártja, a Munkáspárt nyerte a választást. A jobboldal vezetője több mint tíz éve Mark Rutte miniszterelnök, akinek a pártja az EP-ben a liberális pártcsaládba tartozik. A VVD ismét a legnagyobb jobboldali párt lett 14,6 százalékkal. A populista táborban a tartományi választásokhoz hasonlóan a Fórum a Demokráciáért Párt gyakorlatilag most is elhódította Orbán Viktor régi jó barátjának, Geert Wildersnek a szavazóit, aki így nulla megszerzett mandátummal, az állatvédők pártja mögött ért célba. A váltás magyarázata a megunt Wildersnél tehetségesebb, jóképűbb, izgalmasabb Thierry Baudet, aki új színfoltként alternatívát kínált a klímaváltozás elleni küzdelem nemzeti egységfrontjával szemben a klímaváltozás tagadóinak, azonban egy mérsékelten EU-szkeptikus egykori EP-képviselőt állított listája élére.
Nagy-Britanniában a helyzet izgalmasabb volt, mivel itt a két nagy párt Brexit-töketlenkedése miatt elfogyott a választói türelem. A Brexitet végrehajtani képtelen Konzervatívok, és az euroszkeptikus kommunisták túszává vált Munkáspárt is összeomlott, és felgyorsult az ország teljes dezintegrációja.
Észak-Írországban a két kibékíthetetlen ellentétben lévő párt, a kérlelhetetlen unionista DUP és a Sinn Féin fej fej melletti küzdelméből a demográfiai folyamatoknak megfelelően először került hajszállal az első helyre az ír nacionalista párt. A harmadik helyre az elmúlt húsz évben csigalassúsággal erősödő liberális Alliance futott be, ők a Brexit és az Egyesült Királyság egyben tartása szempontjából is fontos szereplők lehetnek. Ezzel együtt az EP-választás előtt készült kutatások szerint jelenleg kétharmados az ír sziget egyesítésének támogatottsága. Ha népszavazást írnának ki a kérdésben, Észak-Írország valószínűleg elhagyná az Egyesült Királyságot.
Skóciában a várakozásoknak megfelelően győztek a baloldali-szeparatista skót nacionalisták, tovább erősítve meghatározó szerepüket az országrészben. Az unionista-euroszkeptikus szavazatokat Nigel Farage Brexit Pártja gyűjtötte be. Az országos politika szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a Munkáspárt nulla mandátummal zárt Skóciában, amelynek elhódítása nélkül szinte biztosan képtelen lenne újra kormányra kerülni Londonban.
Angliában és Walesben az egyszavas programmal induló Farage-párt szerzett relatív többséget, maga mögé állítva a Konzervatív Párt szavazóinak többségét és a munkáspártiak kis részét. Angliában a második helyet a Munkáspártból kiváló szocdemekkel erősítő Liberális Demokraták szerezték meg; Walesben pedig az eddig integratív és karizmatikus vezető hiányával küzdő függetlenség párti Plaid Cymru gyűjtötte be a maradáspárti szavazatok jelentős hányadát, 22,4 százalékos eredményével váratlan lendületet adva az Egyesült Királyság teljes szétesésének.
Az egész királyságban jól szerepeltek a zöldek, az ír, skót és walesi EU-párti szeparatistákkal együtt járulva hozzá az európai zöld frakció erősödéséhez. Sok régióban megverték a Konzervatívokat, akik 1832 óta nem szerepeltek ilyen rosszul választáson. Theresa May a szavazás másnapján be is jelentette a lemondását. A Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn egy elbukott nemzeti, két elbukott önkormányzati és egy elbukott EP-választás után előre hozott választások kiírását kezdte követelni annak ellenére, hogy Észak-Írországban és Skóciában mandátumhoz se jutott, Angliában és Walesben pedig a bronzzal vigasztalódhat.
Bár a toryk szétesése és a Brexit Párt győzelme borítékolható volt, a Munkáspárt harmadik helye váratlan fejlemény, ami nem várt módon változtatta meg az EP összetételét. Az EPP-nek sok vesztenivalója nem volt – a Konzervatívok korábbi kilépése miatt egyetlen, most elbukott mandátuma volt Észak-Írországban –, a szocialisták viszont a britek bennmaradása esetén jelentős mandátumtöbbletre számítottak a szigetországból. Ezek a mandátumok most inkább a liberális és a zöld frakciókat fogják erősíteni. (Antal Dániel)
Csehország, Szlovákia
Ahhoz képest, hogy Csehországban az elmúlt hetekben több tömegtüntetés is volt a kormány, közelebbről Andrej Babiš kormányfő ellen, az EP-választásokon túl sok érdekes nem történt. A Vencel térre kivonuló 70 ezer tüntető képe és ténye oly megrázó innen Budapestről nézve, hogy utána már smafunak tűnik, hogy a kisebbik kormánypárt, a rendszerváltozás utáni cseh történelem kalandos múltú szocdemjei kihullottak az EP-ből; de akár az is, hogy nagyobbik társuk a kormányon, Babiš ANO-ja 21,18 százalékot szerezve a maga 6 mandátumával lett az első. A szélsőséges Nakamura-féle SPD 2 befutója semmiség az ANO kínos sikere mellett. Rosszabb hír, hogy a másik rendszerváltó párt, az ODS jön fel, mint a talajvíz (14,54 százalék, 4 képviselői hely), mert ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy régóta nem mozdul ott semmi: Václav Klaus és Miloš Zeman sötét árnya szemernyit sem oszlott el Prága felől – Klaust mára konkrétan a fia pótolja.
Európaiságból példát – mint már annyiszor az elmúlt években – most is a napfényes Szlovákia mutatott, s még csak nem is szűkebb régiójának, de az egész kontinensnek. Természetesen nem Marián Kotleba harmadik helyen Európába masírozó 2 derék nácijára gondolunk, még csak nem is a szavazóikat megátalkodott módon cserbenhagyó magyar nemzetiségi pártokra (a képviseletükre számot tartók helyett a Híd Robert Ficót, az MKP Orbán Viktort választotta – rajta is vesztettek), hanem arra, hogy e kraválok közepette is zavartalanul folyik az ország ficótlanítása. Az első – 20,1 százalékkal – a szinte múlt nélküli, ám totál liberális Progresszív Szlovákiáért–Együtt szövetség lett, tulajdonképpen ugyanúgy, mint a márciusi elnökválasztáson. (ts)
Németország, Ausztria
Németországban súlyos veszteségeket szenvedtek a néppártok. A kereszténydemokrata CDU új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer ősszel azt ígérte, 40 százalékra tornássza fel az Angela Merkelbe belefásult pártja támogatottságát – ehhez képest mindössze 29-re futotta (ha a bajor testvérpártot is beleszámítjuk). A pártelnök első felindulásában a Rezo nevű youtubert hibáztatta, aki pár nappal a választás előtt jelentetett meg egy videót, s abban arra buzdította nézőit, ne szavazzanak a politikailag csődöt mondott CDU–SPD kormánykoalíció tagjaira. Őszintébb pillanatában Kramp-Karrenbauer arról beszélt, pártja nem volt képes elég meggyőzően kommunikálni céljait – de nem segítettek a párton és a kormánykoalíción belüli konfliktusok sem. Régóta szenved a választók elvándorlásától a szocdem SPD – de a 11,5 százalékpontos csökkenés a 2014-es eredményhez képest így is sokkolta a pártot, ezért Andrea Nahles elnök úgy döntött, előre hozza a szeptemberre tervezett frakcióvezető-választást.
A németországi választás nyertesei a helyi sajtó szerint egyértelműen a Zöldek, akik 20 százalékot meghaladó eredménnyel értek fel a második helyre. Wolfgang Merkel politológus szerint ez leginkább a környezetvédelmi témák jelenlegi népszerűségének köszönhető – a Németországban is erős Fridays for Future klímademonstrációk sok fiatalt tereltek a Zöldek felé. Yascha Mounk, a Harvard sztárpolitológusa persze óva int: a Zöldek sikere nem azt jelenti, hogy visszatért a társadalom demokráciába vetett hite, sokkal valószínűbb, hogy a szociáldemokraták szavazói zöldülnek – a két pártnak pedig együtt 38 mandátuma volt 2014-ben. Most már csak 36 lesz.
Bejutási küszöb hiányában a 96 mandátummal rendelkező Németországban 1 százalék körüli eredménnyel is EP-mandátumot lehet szerezni. Így került be legutóbb a Die Partei (A Párt) nevű viccpárt, amely idei 2,4 százalékos eredményének köszönhetően 2 képviselővel is jelentkezik. De képviselteti magát pár további, az országos politikában jelentéktelen párt is: az Állatvédő Párt, a Kalózok, a Német Család Párt és a páneurópai Volt Európa mozgalom helyi lerakata. A Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) névre hallgató nácik kiestek, a szélsőjobboldali AfD viszont szerény 11 százalékkal is 4 pluszmandátumot szerzett 2014-es eredményéhez képest.
Ausztriában a választók bizalmat szavaztak az Ibiza-botrányba belebukott volt alkancellárnak, Heinz-Christian Strachénak. Pártja, az FPÖ alig veszített támogatásából (17,2 százalékon zárt), ezen kívül az osztrák választásokon alkalmazott elsőbbségi szavazat intézményének köszönhetően a lista 42. helyéről befutó pozícióba ugorhat Strache is – közel 40 ezer osztrák szavazó kifejezetten kérte, hogy az exalkancellár képviselje Brüsszelben. Hogy él-e a lehetőséggel, azt lapzártánkkor még nem tudni. Sok más európai országhoz hasonlóan Ausztriában is a konzervatívok voltak a legerősebbek: Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár pártja 35 százalékot kapott – ami jó jel számára az előre hozott országgyűlési választások előtt. (B. Simon Krisztián)
