Körmöcbányán már 1335-ben is aranypénzt vertek, s máig megmaradt a helyi aranykincs legendája, még inkább annak mágikus vonzereje. Rendszerek jöttek-mentek, mindenkinek az aranyra vásott a foga, a komcsik sem voltak egy szikrányival sem különbek, csak nem értettek annyira a dologhoz, meg elég pénzük sem volt rá, 1972-ben az utolsó körmöci bánya is bezárt, de 1983 áprilisában már így ír a pozsonyi Új Szó: Rövidesen megnyitják a Banská Bystrica melletti Malachovban (miszerint Malakóperesény) hazánk (ti. Szlovákia) első higanyércbányáját. Ezen a helyen már a 14. században is kiemelték a higanyt, hogy aranyat nyerjenek a Banská Bystrica és Kremnica körzetében bányászott ércekből. Később a kifejtést az elavult feldolgozás miatt megszüntették, most korszerű technológiával újrakezdik.
Ha nem lenne világos, derék komancs barátaink az úgynevezett ciános technológiáról beszélnek – amelyet viszont azóta sem sikerült betiltani Szlovákiában. 2006-ban az éppen aktuális Fico-kormány hozott bizonyos látszatintézkedéseket, de a teljes körű betiltástól azok nagyon messze voltak. Ma is ott tartunk, hogy környezetvédők, a világörökségi rangra pályázó gyönyörű kisváros lakói, önkormányzata, gyakorlatilag minden helyi erő azért küzd, hogy megálljt parancsoljon a nagy nemzetközi bányavállalatok életveszélyes és tájromboló machinációinak. E küzdelem legutóbbi hét esztendejének szenteli figyelmét Zuzana Piussi és Vít Janeček drámai fordulatokat sem nélkülöző filmje, mely mi másról is szólhatna, mint a sebzett táj sebzett lakóinak kiállásáról, és a reményről, illetve a hatalmi kapzsiságról, Dávid és Góliát harcáról. S hogy mekkora ennek a filmnek, illetve ennek a történetnek a tétje, azt pont nekünk aligha kell elmagyarázni. Hiszen még jól emlékszünk a 2000-es tiszai ciánkatasztrófára. Nos, valami gikszer esetén a Garamon körülbelül fél óra alatt érné el a Dunát a cián, s a Körmöcnél tárolt készletek egytizede is simán hazavágná az egészet.
Vetítik november 13-án, 20.00-kor a Kino nagytermében, illetve 15-én, 15.45-kor a Toldi kistermében