VERZIÓ - Dokumentumfilm

76 nap

  • - ts -
  • 2020. november 5.

Mikrofilm

A több mint tízmilliós metropolisz széles bulvárjai, soksávos bevezetőútjai éppoly néptelenek, mint a külső kerületek szűk sikátorai. Nincsenek dugók, egyáltalán nem is jönnek az autók, nem lökdösődnek gyalogosok, nem jár a busz, a villamos, valakik nagy halomba rakták az utak szélén hagyott kerékpárokat. Sehol egy lélek, mégis tudjuk rögtön: itt háború van. Valahol, talán közvetlenül a kép mögött emberek halnak meg. Sok ember.

Hamarosan meg is jelennek a katonák, a városvédők elszórt kis csoportjai. Tetőtől talpig műanyag védőfelszerelésben, hátukon egyetlen fegyverük, valami tartályféle. De az ellenség sehol, a támadó nem mutatkozik, de ott van mindenhol: láthatatlan. A vírus az.

És akkor már nemcsak a kép mögött, hanem a képen is meghalnak az emberek. Elbúcsúzni nem lehet senkitől.

Voltak helyzetek a történelemben, amikor az áldozatok közül kerültek ki a hősök, s voltak olyanok is, amelyeknek hősök estek áldozatául. Wu Hao filmje abban a kivételes szituációban játszódik, amikor megszűnik minden különbség: minden áldozat hős, és minden hős áldozat. Az alkotói módszert a rendező pár oldallal előbb részletesen elmeséli: direkt felvételek Vuhan utcáiról és kórházaiból a járvány tetőpontján (a 76 napos tetőpontján). Wu legnagyobb filmes erénye, hogy ilyen körülmények között képes mesélni. Olyan minidrámák peregnek a szemünk előtt, amelyek egy részét a járvány, a halál, a küzdelem, a tragédia szavak hallatán talán el tudunk képzelni, s olyanok, amelyeket több mint félévnyi, járványban töltött lét után sem. Így aztán a katarzis nem a végén jön el, hanem szinte folyamatos.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.