A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.
Lehet a zombifilmeket szeretni vagy nem szeretni, ám kétségtelen, hogy a maguk ormótlan módján rezonálnak koruk társadalmi-politikai jelenségeire.
A 11 éves Lacy (Zoe Ziegler) épp abban a sérülékeny korban van, amikor a gyermek még félig gyermek, de halványan már megfogalmazódik benne a szülőről való leválás gondolata, és ezzel együtt a vele szembeni tétova kritika is.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, ahogy a filmipar figyelme (újra) a teljesíthetetlen szépségideálok felé fordult.
A gyász furcsa tudatállapot; egyfelől természetes folyamat, el kell telnie elkerülhetetlenül, lerövidíteni, enyhíteni nem lehet.
A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).
A tízéves Willow (Caoilinn Spingall) egy yorkshire-i erdő közepén él a szüleivel – Noah-val (Kit Harington) és Imogennel (Ashleigh Cummings) –, valamint a nagyapjával (James Cosmo).
Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügynökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.
„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.
