Film

Profán papnők

Agathe Riedinger: Csiszolatlan gyémánt

Kritika

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Az első filmes Agathe Riedinger arra kéri nézőjét, hogy vegye komolyan Liane-t és a küzdelmét. Nem egészen ura életének, de nem is áldozat: tudja és érti, hogy szépsége és ambíciója tőke ahhoz, hogy valaki legyen (és talán szerencsétlen, csonka családján is segíthessen). Napjai Instagram-oldala aprólékos szerkesztgetésével telnek: igyekszik a plázában fillérekért vett (vagy lopott) ruhákat luxusterméknek mutatni, testét a legjobb szögbe és fénybe állítani. Ez nem csupán meddő erőfeszítés, hiszen Liane-nak a profilja hozza meg a várt casting meghívást és vele a hírnév, gazdagság ígéretét is. Ugyanakkor követői azt a figyelmet és rajongást is megadják neki (időnként elég agresszív formában), amelyet anyja megtagad tőle. A lány egyszerre próbálja meghekkelni a rendszert és behódolni neki. Riedinger érti, hogy az influenszerlét teljes állás: Liane szó szerint a lényét bocsátja áruba. Insta-énjében benne van saját maga, de egyben egy akkurátusan ápolt perszóna is. Épp ezért tekint rá a reality-producer (egy középkorú nő) csiszolatlan gyémántként, van benne valami mélyen autentikus, de a művisége is tudatosságról árulkodik.

A látszat ellenére Liane mélyen vallásos, a saját becsvágyát is transzcendens élményként éli meg: kedvenc klubjának tárgyiasított táncosnői vagy a titkon meglesett divatfotózás modelljei papnőkként jelennek meg számára, akiknek kasztjába kiváltság tartozni, Insta-követőinek kommentjeit imákként olvassa, testének aprólékos ápolása, fejlesztése a férfi tekintet számára szent misszió, és egy Istentől kapott ajándék megőrzése. Liane szilárdan őrzi szüzességét, miközben nap mint nap tárulkozik fel idegen férfiak tekintetének. Egész napját teste cicomázásának szenteli, miközben anyja helyett nevelgeti kishúgát (aki máris mintha nővére apró mása lenne). A rendező két nézőpont között egyensúlyoz, amikor egymás mellé állítja a – Dardenne testvéreket és Mike Leigh-t idéző – társadalmi realizmus nyerseségét és a vallásos extázis elemelt képeit, amelyek (többnyire) hatékonyan zökkentik ki a nézőt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.