Film

Profán papnők

Agathe Riedinger: Csiszolatlan gyémánt

Kritika

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Az első filmes Agathe Riedinger arra kéri nézőjét, hogy vegye komolyan Liane-t és a küzdelmét. Nem egészen ura életének, de nem is áldozat: tudja és érti, hogy szépsége és ambíciója tőke ahhoz, hogy valaki legyen (és talán szerencsétlen, csonka családján is segíthessen). Napjai Instagram-oldala aprólékos szerkesztgetésével telnek: igyekszik a plázában fillérekért vett (vagy lopott) ruhákat luxusterméknek mutatni, testét a legjobb szögbe és fénybe állítani. Ez nem csupán meddő erőfeszítés, hiszen Liane-nak a profilja hozza meg a várt casting meghívást és vele a hírnév, gazdagság ígéretét is. Ugyanakkor követői azt a figyelmet és rajongást is megadják neki (időnként elég agresszív formában), amelyet anyja megtagad tőle. A lány egyszerre próbálja meghekkelni a rendszert és behódolni neki. Riedinger érti, hogy az influenszerlét teljes állás: Liane szó szerint a lényét bocsátja áruba. Insta-énjében benne van saját maga, de egyben egy akkurátusan ápolt perszóna is. Épp ezért tekint rá a reality-producer (egy középkorú nő) csiszolatlan gyémántként, van benne valami mélyen autentikus, de a művisége is tudatosságról árulkodik.

A látszat ellenére Liane mélyen vallásos, a saját becsvágyát is transzcendens élményként éli meg: kedvenc klubjának tárgyiasított táncosnői vagy a titkon meglesett divatfotózás modelljei papnőkként jelennek meg számára, akiknek kasztjába kiváltság tartozni, Insta-követőinek kommentjeit imákként olvassa, testének aprólékos ápolása, fejlesztése a férfi tekintet számára szent misszió, és egy Istentől kapott ajándék megőrzése. Liane szilárdan őrzi szüzességét, miközben nap mint nap tárulkozik fel idegen férfiak tekintetének. Egész napját teste cicomázásának szenteli, miközben anyja helyett nevelgeti kishúgát (aki máris mintha nővére apró mása lenne). A rendező két nézőpont között egyensúlyoz, amikor egymás mellé állítja a – Dardenne testvéreket és Mike Leigh-t idéző – társadalmi realizmus nyerseségét és a vallásos extázis elemelt képeit, amelyek (többnyire) hatékonyan zökkentik ki a nézőt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.