A koravén, magányos kislány szinte meseszerű idillben és egységben él karizmatikus anyjával, Janettel (Julianne Nicholson) egy massachusettsi erdei házikóban, a korai 90-es években. A nő csendes vonzereje időnként „betolakodókat” vonz közös életükbe: a marcona, migrénrohamoktól kínzott Wayne-t (Will Patton), a kedélyes, de önző Reginát (Sophie Okonedo) és a talán-szektavezér Avit (Elias Koteas). Janet három rövid viszonya szervezi a film laza szerkezetét, ám szeretői-barátai ugyanúgy másodhegedűsei, mint maga Lacy. A címhez hűen a nő hatalmas, fényes bolygónak tetszik, amely rendre gravitációs mezejébe vonzza a gyanútlan utazókat. Ez pedig mind rájuk, mind a nőre nézve inkább átok, mint áldás.
Annie Baker megtévesztően lassúdad és eseménytelen debütfilmje eleinte mintha a kislányt tüntetné fel főszereplőként, hiszen az ő figyelmes, szinte tolakodó tekintetén keresztül nyerünk betekintést a felnőttek bonyolult világába. Bizonyos értelemben persze valóban ő a főhős, de a filmet (lassan és mélyen) mozgató rejtély valójában Janet. Bár feltétel nélkül szereti lányát, sokszor menekülne fullasztó öleléséből; Lacy gyermeki önzéssel csak magának akarja őt, vele alszik, és ha kell, változatos módszerekkel fúrja felnőtt kapcsolatait. Kettejük köteléke valahol félúton van az egészséges intimitás és a kölcsönös függés között. Janet néha felnőtt problémáival és zavarba ejtően spontán vallomásaival terheli kislányát, míg Lacy készségesen merül vissza csecsemőkorába anyja osztatlan figyelmét követelve. A kezdő Ziegler érett színészekhez illő arányérzékkel domborítja ki a kislány ellentmondásos kvalitásait: szomjazza kortársai társaságát, de szorong az anyjától való eltávolodástól, rendíthetetlen figyelme és kíváncsisága egyszerre őrjítő és megható.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
