Film

Férgek és fűzfapoéták

Emilie Blichfeldt: A csúf mostohatestvér

Kritika

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, ahogy a filmipar figyelme (újra) a teljesíthetetlen szépségideálok felé fordult.

Ahogy az lenni szokott, a szórakoztatóipar gépezete éppen jóízűen bekebelezi saját kritikáját: a teljesíthetetlen szépségideálok köszönik, jól vannak, miközben néhány filmben kicsit szörnyülködhetünk, hogy milyen nehéz nem konvencionálisan szépnek lenni, vagy épp elveszíteni az ifjonti ruganyosságot. A tendencia leginkább az idősebb nők reprezentációjában mutatkozik: Demi Moore a testhorror műfaji keretei között dekonstruálja magát egészen sejtszintig (A szer), Renée Zellweger tulajdonképpen egész boldogan koslat a pasik után ötvenen túli anyukaként (Bridget Jones: Bolondulásig), Pamela Anderson jól megérdemelt hattyúdalát Las Vegasban adja elő (Az utolsó showgirl), Nicole Kidman pedig kalóriacsökkentett BDSM-afférba bonyolódik gyakornokával (Jókislány). A műfajok és hangnemek nagyon különböznek, de az üzenet nagyjából rímel: a társadalmi elvárások csak tönkretenni tudják a nőket, de így vagy úgy, tudnak még maguknak helyet követelni a nap alatt.

Ha kell, kis trükkökkel, ahogy A szerben láthattuk. Bár Emilie Blichfeldt norvég rendező kicsit ódzkodik a Coralie Fargeat-val hasonlítgatástól, a párhuzam mégis adja magát. Groteszk és pokolian vicces Hamupipőke-újragondolásának hősnője kétségbeesésében ugyanúgy a testmódosításhoz (vagy inkább testcsonkításhoz) nyúl, ahogy Demi Moore leselejtezett színésznője. A Grimm testvérek átdolgozásában ismert mese eredeti formájában is bővelkedik vérfagyasztó elemekben, de Blichfeldt még csavar egyet az alaphelyzeten, amikor központi alakjának Hamupipőke csúnyácska és irigy mostohatestvérét, Elvirát (Lea Myren) teszi meg. Nem lőjük le a poént, ha eláruljuk, a lány valójában nem is igazán gonosz és nem is igazán csúnya. Vesztére nem felel meg kora (a meg nem határozott, kissé elmosott 18–19. századi Nyugat-Európa) szépségideáljának, amelyet inkább Agnes/Hamupipőke (Thea Sofie Loch Næss) testesít meg. A két lány a korszak patriarchális és haszonelvű szemléletének köszönhetően köt ki egy háztartásban. Elvira özvegy anyja az elszegényedéstől tartva házasodik össze Agnes koros apjával. A boldog vőlegény az esküvő másnapján váratlanul meghal, ráadásul a végrendelet közzétételét követően az is kiderül, hogy mindkét fél pénztelen volt, és kölcsönösen remélt gazdagságot a frigytől. Nem marad más hátra, jó partit kell fogni Elvirának, hogy kirángassa a családot a szégyenletes szegénységből. A könyörtelenül pragmatikus anya pedig összes megtakarításukat Elvira módszeres, kínzással felérő „megszépítésére” kezdi költeni, hogy elnyerje a daliás Julian herceg (Isac Calmroth) szívét a hamarosan esedékes bálon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.

Ítélt az utókor

Szerették őket, így az államosításkor maradt 200-200 hold földjük. Később mégis ku­láknak minősültek az utolsó óföldeáki földes­urak, Návay László és testvére, Aranka. Egy cselédjük házában haltak meg. Kúriájukat most uniós pénzből felújítják. Bérelhető lesz, mint a közeli batidai vadászkastély.

Nem volt mit tenni

A rendőrség profi módon biztosította az idei Pride-ot és nem is bírságolja meg a résztvevőket: vagyis az egyetlen normális lehetőséget választotta, miután a népakarat lenyomta a Fidesz akaratát. Az állománynak nagyon nem tetszik, hogy a politika a saját céljaira akarja felhasználni őket.

Miniszterelnök a kijelzőn

Az Egyesült Államokban bejött Trumpnak, hogy ejtette a hagyományos médiát, és most ilyesmivel próbálkozik Orbán Viktor is ott, ahol az őt legkevésbé kedvelők gyűlnek össze.

A hallgatás ára

A román nemzetiségi szószóló önmagára, vélt vagy valós munkájára, munkatársai fizetésére és reprezentációra egy évben többet költ, mint amennyiből a honi településeken működő összes román nemzetiségi önkormányzat gazdálkodik. Kreszta Traján három ciklus óta dokumentálhatóan nem sok mindent csinált.