Film

Férgek és fűzfapoéták

Emilie Blichfeldt: A csúf mostohatestvér

Kritika

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, ahogy a filmipar figyelme (újra) a teljesíthetetlen szépségideálok felé fordult.

Ahogy az lenni szokott, a szórakoztatóipar gépezete éppen jóízűen bekebelezi saját kritikáját: a teljesíthetetlen szépségideálok köszönik, jól vannak, miközben néhány filmben kicsit szörnyülködhetünk, hogy milyen nehéz nem konvencionálisan szépnek lenni, vagy épp elveszíteni az ifjonti ruganyosságot. A tendencia leginkább az idősebb nők reprezentációjában mutatkozik: Demi Moore a testhorror műfaji keretei között dekonstruálja magát egészen sejtszintig (A szer), Renée Zellweger tulajdonképpen egész boldogan koslat a pasik után ötvenen túli anyukaként (Bridget Jones: Bolondulásig), Pamela Anderson jól megérdemelt hattyúdalát Las Vegasban adja elő (Az utolsó showgirl), Nicole Kidman pedig kalóriacsökkentett BDSM-afférba bonyolódik gyakornokával (Jókislány). A műfajok és hangnemek nagyon különböznek, de az üzenet nagyjából rímel: a társadalmi elvárások csak tönkretenni tudják a nőket, de így vagy úgy, tudnak még maguknak helyet követelni a nap alatt.

Ha kell, kis trükkökkel, ahogy A szerben láthattuk. Bár Emilie Blichfeldt norvég rendező kicsit ódzkodik a Coralie Fargeat-val hasonlítgatástól, a párhuzam mégis adja magát. Groteszk és pokolian vicces Hamupipőke-újragondolásának hősnője kétségbeesésében ugyanúgy a testmódosításhoz (vagy inkább testcsonkításhoz) nyúl, ahogy Demi Moore leselejtezett színésznője. A Grimm testvérek átdolgozásában ismert mese eredeti formájában is bővelkedik vérfagyasztó elemekben, de Blichfeldt még csavar egyet az alaphelyzeten, amikor központi alakjának Hamupipőke csúnyácska és irigy mostohatestvérét, Elvirát (Lea Myren) teszi meg. Nem lőjük le a poént, ha eláruljuk, a lány valójában nem is igazán gonosz és nem is igazán csúnya. Vesztére nem felel meg kora (a meg nem határozott, kissé elmosott 18–19. századi Nyugat-Európa) szépségideáljának, amelyet inkább Agnes/Hamupipőke (Thea Sofie Loch Næss) testesít meg. A két lány a korszak patriarchális és haszonelvű szemléletének köszönhetően köt ki egy háztartásban. Elvira özvegy anyja az elszegényedéstől tartva házasodik össze Agnes koros apjával. A boldog vőlegény az esküvő másnapján váratlanul meghal, ráadásul a végrendelet közzétételét követően az is kiderül, hogy mindkét fél pénztelen volt, és kölcsönösen remélt gazdagságot a frigytől. Nem marad más hátra, jó partit kell fogni Elvirának, hogy kirángassa a családot a szégyenletes szegénységből. A könyörtelenül pragmatikus anya pedig összes megtakarításukat Elvira módszeres, kínzással felérő „megszépítésére” kezdi költeni, hogy elnyerje a daliás Julian herceg (Isac Calmroth) szívét a hamarosan esedékes bálon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.