Film

Feltámadunk!

Thea Hvistendahl: Élőhalottak!

Kritika

A gyász furcsa tudatállapot; egyfelől természetes folyamat, el kell telnie elkerülhetetlenül, lerövidíteni, enyhíteni nem lehet.

Ugyanakkor könnyen le is térhet megszokott pályáról, és megszállottságba fordulhat, ahonnan a gyászoló nem tud kikecmeregni. Gyászunkban a lehetetlent kívánjuk: bárcsak újra látnánk a szerettünket, csak még egyszer beszélhetnénk, csak még egyszer megölelhetnénk! John Ajvide Lindqvist 2005-ös regényében valóra váltja a kívánságot, ami enyhülés helyett még intenzívebb fájdalmat hoz az itt maradtaknak. Az Élőhalottak! hangulatában Lindqvist többi regényfeldolgozásának rokona; a szomorkás, mágikus realizmus felé húz, mint a svéd szerző melankolikus trollmeséje (Határeset, 2018) és borongós vámpírtörténete (Engedj be! 2008).

Egy norvég sztenderdek szerint forró nyári napon különös légköri jelenségek és elektromos zavarok bolygatják meg az oslói lakosok életét. Miután minden elcsendesül, a halottak feltámadnak: a föld alól kapargatják koporsójuk falát, hazabotorkálnak a ravatalról, és felébrednek a klinikai halál állapotából. Az elsőfilmes Thea Hvistendahl nem a tömegesnek tetsző természetfeletti esemény társadalmi hatásaira összpontosít, hanem három család szűk szemszögén keresztül ás a feltámadás érzelmi és pszichológiai hatásainak mélyére. Anna (Renate Reinsve) nemrég vesztette el kisfiát, Eliast, és a maga esetlen módján gondoskodni igyekvő apját (Bjørn Sundquist) is eltaszítja magától. A komikus David (Anders Danielsen Lie) felesége, Eva (Bahar Pars) autóbalesetben hal meg, magára hagyva a férfit kamasz gyerekeikkel. Az idős Tora (Bente Børsum) pedig élettársát, Elisabetet (Olga Damani) gyászolja. Mindannyiukhoz visszatérnek a szeretett halottak: bár környezetükre alig reagálnak, hozzátartozóik féltő gonddal ápolják, táplálják őket. Hvistendahl filmjének trükkje, hogy az élők halottnak, a halottak pedig egy kicsit még halottabbnak tetszenek – mintha mindenki csak imitálná az életet. E nyomasztó, ólmos hangulat átadásában remekel leginkább az alkotás; a tapintható, szagolható atmoszféra viszont súlyos áldozatokkal jár a tempó és a cselekmény oldalán. Az Élőhalottak! leginkább egy patologikus érzelmi állapot terjengős leírása, ahol a gyászolók a végletekig ámítják magukat szeretteik látszatjelenlétével, ami időszakosan megkönnyebbülést hoz. Csak lassan döbbennek rá, hogy a visszatérés rettenetesebb, mint maga a veszteség. Az egyetlen fordulatnak nevezhető esemény a holtak enervált támadása az élők ellen – itt sem a zombifilmek megszokott vérbőségével kell számolnunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.