Film

Feltámadunk!

Thea Hvistendahl: Élőhalottak!

Kritika

A gyász furcsa tudatállapot; egyfelől természetes folyamat, el kell telnie elkerülhetetlenül, lerövidíteni, enyhíteni nem lehet.

Ugyanakkor könnyen le is térhet megszokott pályáról, és megszállottságba fordulhat, ahonnan a gyászoló nem tud kikecmeregni. Gyászunkban a lehetetlent kívánjuk: bárcsak újra látnánk a szerettünket, csak még egyszer beszélhetnénk, csak még egyszer megölelhetnénk! John Ajvide Lindqvist 2005-ös regényében valóra váltja a kívánságot, ami enyhülés helyett még intenzívebb fájdalmat hoz az itt maradtaknak. Az Élőhalottak! hangulatában Lindqvist többi regényfeldolgozásának rokona; a szomorkás, mágikus realizmus felé húz, mint a svéd szerző melankolikus trollmeséje (Határeset, 2018) és borongós vámpírtörténete (Engedj be! 2008).

Egy norvég sztenderdek szerint forró nyári napon különös légköri jelenségek és elektromos zavarok bolygatják meg az oslói lakosok életét. Miután minden elcsendesül, a halottak feltámadnak: a föld alól kapargatják koporsójuk falát, hazabotorkálnak a ravatalról, és felébrednek a klinikai halál állapotából. Az elsőfilmes Thea Hvistendahl nem a tömegesnek tetsző természetfeletti esemény társadalmi hatásaira összpontosít, hanem három család szűk szemszögén keresztül ás a feltámadás érzelmi és pszichológiai hatásainak mélyére. Anna (Renate Reinsve) nemrég vesztette el kisfiát, Eliast, és a maga esetlen módján gondoskodni igyekvő apját (Bjørn Sundquist) is eltaszítja magától. A komikus David (Anders Danielsen Lie) felesége, Eva (Bahar Pars) autóbalesetben hal meg, magára hagyva a férfit kamasz gyerekeikkel. Az idős Tora (Bente Børsum) pedig élettársát, Elisabetet (Olga Damani) gyászolja. Mindannyiukhoz visszatérnek a szeretett halottak: bár környezetükre alig reagálnak, hozzátartozóik féltő gonddal ápolják, táplálják őket. Hvistendahl filmjének trükkje, hogy az élők halottnak, a halottak pedig egy kicsit még halottabbnak tetszenek – mintha mindenki csak imitálná az életet. E nyomasztó, ólmos hangulat átadásában remekel leginkább az alkotás; a tapintható, szagolható atmoszféra viszont súlyos áldozatokkal jár a tempó és a cselekmény oldalán. Az Élőhalottak! leginkább egy patologikus érzelmi állapot terjengős leírása, ahol a gyászolók a végletekig ámítják magukat szeretteik látszatjelenlétével, ami időszakosan megkönnyebbülést hoz. Csak lassan döbbennek rá, hogy a visszatérés rettenetesebb, mint maga a veszteség. Az egyetlen fordulatnak nevezhető esemény a holtak enervált támadása az élők ellen – itt sem a zombifilmek megszokott vérbőségével kell számolnunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.