Visszhang: film

Bűnösök

Visszhang

Ryan Coogler (Fruitvale Station; Fekete Párduc; Creed) szokatlan, buja horrorjának kiindulópontja Robert Johnson bluesgitáros legendája.

A fiatalon elhunyt zenész állítólag eladta a lelkét az ördögnek Mississippiben, hogy vagyont és hírnevet szerezzen. Filmbeli alteregója, Sammie (a selymes hangú Miles Caton) lelkész apja tilalma ellenére összeáll a rossz hírű ikrekkel, Smoke-kal és Stackkel (mindkettejüket Coogler múzsája, Michael B. Jordan alakítja), akik Chicagóból Clarksdale-be hazatérve fekete munkásoknak szánt mulatót alapítanának kétes úton szerzett vagyonukból. A mámoros nyitóéjszaka hamar rém­álomba fordul, amikor Sammie delejes zenéje a csehóba csalja a helyi vámpírokat (a csábos Jack O’Connell vezetésével).

Bár jócskán merít az Alkonyattól pirkadatig izzadt-koszlott ponyvaesztétikájából, Coogler feszesen szerkesztett, rétegzett filmje inkább a közelmúlt rasszizmust elemző horrorjaival és déli gótikájával rokon (Candyman; Tűnj el!; Lovecraft Country). Ráérősen ereszti hőseire a nemcsak vérre, hanem élményekre és tehetségre is kiéhezett fehér vámpírokat; szinte antropológiai alaposságú a felvezetés és a figuraépítés, ami megágyaz a végső összecsapásnak. Coogler halálosan komolyan veszi a film alapját adó zenét: helyenként mintha musicalt néznénk, a stílusok és hatások keveredése (ír népdalok, nyugat-afrikai ritmusok, hiphop és blues) szavak nélkül mesél az asszimilációról, rasszizmusról és hagyományőrzésről/törésről. Az egyetlen éjszakát felölelő film itt-ott belegabalyodik szédítő hübriszébe, de nagyrészt joggal magabiztos.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.