A fiatalon elhunyt zenész állítólag eladta a lelkét az ördögnek Mississippiben, hogy vagyont és hírnevet szerezzen. Filmbeli alteregója, Sammie (a selymes hangú Miles Caton) lelkész apja tilalma ellenére összeáll a rossz hírű ikrekkel, Smoke-kal és Stackkel (mindkettejüket Coogler múzsája, Michael B. Jordan alakítja), akik Chicagóból Clarksdale-be hazatérve fekete munkásoknak szánt mulatót alapítanának kétes úton szerzett vagyonukból. A mámoros nyitóéjszaka hamar rémálomba fordul, amikor Sammie delejes zenéje a csehóba csalja a helyi vámpírokat (a csábos Jack O’Connell vezetésével).
Bár jócskán merít az Alkonyattól pirkadatig izzadt-koszlott ponyvaesztétikájából, Coogler feszesen szerkesztett, rétegzett filmje inkább a közelmúlt rasszizmust elemző horrorjaival és déli gótikájával rokon (Candyman; Tűnj el!; Lovecraft Country). Ráérősen ereszti hőseire a nemcsak vérre, hanem élményekre és tehetségre is kiéhezett fehér vámpírokat; szinte antropológiai alaposságú a felvezetés és a figuraépítés, ami megágyaz a végső összecsapásnak. Coogler halálosan komolyan veszi a film alapját adó zenét: helyenként mintha musicalt néznénk, a stílusok és hatások keveredése (ír népdalok, nyugat-afrikai ritmusok, hiphop és blues) szavak nélkül mesél az asszimilációról, rasszizmusról és hagyományőrzésről/törésről. Az egyetlen éjszakát felölelő film itt-ott belegabalyodik szédítő hübriszébe, de nagyrészt joggal magabiztos.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
