Bajnai Marcell
Bajnai Marcell cikkei
Lehet tisztességes
Géczi János: Az utolsó rózsához
A hosszú és sűrű könyv a visszatérő motívumok és az egymáshoz szorosan kapcsolódó, ismétlődő képek ellenére sem áll össze egységes egésszé.
„Ha nem ismerném el, hogy az EU nem tökéletes, hogyan tudnék tenni azért, hogy jobb legyen?”
Nyár elején Strasbourgban, az Európai Parlament legnagyobb ifjúsági rendezvényén beszélgettünk magyar fiatalokkal, akik önkéntesként dolgoznak azon, hogy közelebb hozzák kortársaikhoz az EU-t.
Menedékhegy
A negyvenéves Fausto írónak vallja magát, ám évekkel korábban megjelent egyetlen, sikertelen könyve óta semmit nem adott ki. Most a félresikerült párkapcsolata, de leginkább talán önmaga elől menekülve érkezik meg gyermekkorának egyik fontos helyszínére, a kis hegyi faluba, Fontana Freddába, hogy szakácsként dolgozzon a helyi sípálya hüttéjében.
Kovács Rita: Aranymetszés
Egy különös, távolságtartó, mégis felforgató erejű szerelem első évét beszéli el a kisregény.
Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod
Alexa egy csúnya szakítást követően költözik Miskolcról Budapestre.
Jégre tették, elolvadt, és elúszott a jövő a státusztörvénnyel
Miközben az Országgyűlés a bosszútörvényről szavazott, tanárok és diákok közösen tiltakoztak az esőben. Abban bíznak, népszavazással lehet változást kikényszeríteni a hatalomból.
Egy év alatt is sokat romlottak a hazai médiaviszonyok, és ehhez az inflációnak is köze van
Mechiat Zina: Álomból föl, vidékre le
Van az úgy, hogy egy mérgező kapcsolat a szakítással sem ér véget, és a traumákat okozó élmények ellenére is minduntalan felmerül az újrakezdés lehetősége.