Interjú

„Lifteznek bennünk az élmények”

Csigó Katalin pszichoterapeuta, író

Könyv

Idén jelent meg az első regénye, az Átkelők. Pszichoanalízisről, titkokról és az irodalomban trendként megjelenő transzgenerációs traumákról is beszélgettünk a szerzővel.

Magyar Narancs: Hogyan kerültél kapcsolatba a pszichoanalízissel?

Csigó Katalin: Tizenöt éves koromban egy antikvárium polcán megtaláltam Freud Bevezetés a pszichoanalízisbe című könyvét, és rongyosra olvastam. Úgy éreztem, magyarázatot ad arra, hogy mit jelent embernek lenni, mit jelent gondolkodni és érezni. Meghatározó élmény volt, és eldöntöttem, hogy valami ilyesmivel szeretnék majd foglalkozni. Végül klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta lettem. Ezekkel a szakvizsgákkal dolgozhat – diagnosztizálhat és gyógyíthat betegeket – egy pszichológus. Ám ahhoz, hogy ezen felül valamilyen konkrét pszichoterápiás módszert használhasson az ember, további speciális képzettségeket is meg kell szerezni. A pszichoanalízis esetében ez egy nagyon hosszú folyamat. Még most is előfordul, hogy újraolvasok valamit Freudtól, mivel ő korát jócskán megelőzve egy olyan rendszert dolgozott ki, amelyhez hasonlóra azóta sem volt példa a pszichológia tudományában.

MN: Bár Freud a műveit nem feltétlenül annak szánta, mégis gyakran szépirodalomként is olvassuk őket. Te viszont tudatosan fordultál a fikció felé. Miért?

CSK: Egy megfoghatatlan belső szükséglet motivált. Régóta írok, viszont az utóbbi években elkezdtem úgy érezni, hogy valami elemi változásra van szükség a munkámban. Olyan dolgokat is ki akartam fejezni, amelyeket korábban nem tudtam, szakemberként is inkább a mikrojelenségek, a két ember közötti jelenetek kezdtek foglalkoztatni. A különböző élethelyzeteimből adódóan – a döntési felelősségek, az erős kontrollfunkciók és a vezetői feladatok mellett – vágytam rá, hogy minél többször kerülhessek az íráshoz szükséges különleges állapotba, és nagyon élveztem, amikor bele tudtam zuhanni egy történet kapcsán. Szakcikkekre is igaz, de erre a regényre különösen, hogy nagyon lassan írok. Hosszú tűnődésre van szükségem ahhoz, hogy el tudjak merülni egy szereplő világában vagy a történet egyik szálában.

MN: Hogyan fért össze a mindennapi munkáddal ennek a tűnődő állapotnak a keresése?

CSK: Szabadságok alatt, hétvégeken, illetve esti órákban a gangon ülve írtam ezt a regényt, de valójában én is csodálkozom azon, hogy sikerült összehoznom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.