Interjú

„Lifteznek bennünk az élmények”

Csigó Katalin pszichoterapeuta, író

Könyv

Idén jelent meg az első regénye, az Átkelők. Pszichoanalízisről, titkokról és az irodalomban trendként megjelenő transzgenerációs traumákról is beszélgettünk a szerzővel.

Magyar Narancs: Hogyan kerültél kapcsolatba a pszichoanalízissel?

Csigó Katalin: Tizenöt éves koromban egy antikvárium polcán megtaláltam Freud Bevezetés a pszichoanalízisbe című könyvét, és rongyosra olvastam. Úgy éreztem, magyarázatot ad arra, hogy mit jelent embernek lenni, mit jelent gondolkodni és érezni. Meghatározó élmény volt, és eldöntöttem, hogy valami ilyesmivel szeretnék majd foglalkozni. Végül klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta lettem. Ezekkel a szakvizsgákkal dolgozhat – diagnosztizálhat és gyógyíthat betegeket – egy pszichológus. Ám ahhoz, hogy ezen felül valamilyen konkrét pszichoterápiás módszert használhasson az ember, további speciális képzettségeket is meg kell szerezni. A pszichoanalízis esetében ez egy nagyon hosszú folyamat. Még most is előfordul, hogy újraolvasok valamit Freudtól, mivel ő korát jócskán megelőzve egy olyan rendszert dolgozott ki, amelyhez hasonlóra azóta sem volt példa a pszichológia tudományában.

MN: Bár Freud a műveit nem feltétlenül annak szánta, mégis gyakran szépirodalomként is olvassuk őket. Te viszont tudatosan fordultál a fikció felé. Miért?

CSK: Egy megfoghatatlan belső szükséglet motivált. Régóta írok, viszont az utóbbi években elkezdtem úgy érezni, hogy valami elemi változásra van szükség a munkámban. Olyan dolgokat is ki akartam fejezni, amelyeket korábban nem tudtam, szakemberként is inkább a mikrojelenségek, a két ember közötti jelenetek kezdtek foglalkoztatni. A különböző élethelyzeteimből adódóan – a döntési felelősségek, az erős kontrollfunkciók és a vezetői feladatok mellett – vágytam rá, hogy minél többször kerülhessek az íráshoz szükséges különleges állapotba, és nagyon élveztem, amikor bele tudtam zuhanni egy történet kapcsán. Szakcikkekre is igaz, de erre a regényre különösen, hogy nagyon lassan írok. Hosszú tűnődésre van szükségem ahhoz, hogy el tudjak merülni egy szereplő világában vagy a történet egyik szálában.

MN: Hogyan fért össze a mindennapi munkáddal ennek a tűnődő állapotnak a keresése?

CSK: Szabadságok alatt, hétvégeken, illetve esti órákban a gangon ülve írtam ezt a regényt, de valójában én is csodálkozom azon, hogy sikerült összehoznom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.