Egymillió üres nemzeti konzultációs ív összegyűjtésére készül az aHang és az Egységes Diákfront

Belpol

Ez lesz a „második fordulója” a hétfőn zárult alternatív népszavazásnak, amelynek során közel 115 ezer ember nyilvánított véleményt az oktatási kérdésekben.

Hétfőn éjfélkor véget ért az aHang és az Egységes Diákfront (EDF) alternatív oktatási népszavazása, melynek során október 23. és 30. között az oktatás legégetőbb problémáit érintő 7 kérdésben lehetett véleményt nyilvánítani.

A nyolc napon át tartó akcióval közel 115 ezer embert sikerült megmozgatni

– jelentették be a szervezetek aktivistái és munkatársai kedd délutáni közös sajtótájékoztatójukon. Az eredeti terv az volt, hogy a népszavazás végeredményét a Klebelsberg Központ épülete előtt hirdetik ki, majd a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai épületéhez vonulva személyesen kézbesítik a hét kérdésre érkezett válaszokat. Bár erre a kedvezőtlen időjárás miatt végül nem került sor, a szervezetek nem tettek le arról a szándékukról, hogy szembesítsék az eredményel a döntéshozókat.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az EDF a Civil Közoktatási Platform (CKP) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértőinek segítségével még januárban kezdte kidolgozni a népszavazás hét kérdését, amelyeket májusban nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). A kérdéseket július végén a bizottság, később pedig a Kúria is elkaszálta, ezért egy alternatív népszavazásnak nevezett akció megszervezése mellett döntöttek. 

A népszavazás számokban

Október 23. és 30. között, nyolc nap alatt majdnem 115 ezer, egészen pontosan 114 940 ember válaszolt a hét kérdésre. Hajdú Gergő, az aHang munkatársa emlékeztetett, a kampány és a népszavazás lebonyolítása teljes mértékben mikroadományokból, összesen több mint 25 millió forintból valósult meg. Ennek köszönhetően az online leadott voksok mellett 120 sátorban 1300-nál is több aktivista tudta gyűjteni a személyes szavazatokat.

Hajdú Gergő szerint az alternatív népszavazás egyúttal egy jól sikerült hirdetési kampány is volt, mivel az utóbbi időszakban egyre kevesebben és egyre kevésbé tudták tematizálni az oktatás helyzetét a közbeszédet. Hozzátette:

„Azt gondoltuk, hogy ezt mindenképpen meg kell próbálnunk feléleszteni, megágyazva akár következő kampányoknak, következő ellenállási formáknak.”

A „7IGEN-es” népszavazáson már 16 éves kortól lehetett voksolni, mivel a szervezők úgy gondolták, azoknak a fiataloknak is joguk van a véleménynyilvánításhoz, akiket diákként közvetlenül érint a közoktatás jelenlegi helyzetet. Az aHang részéről Tóth Enikő a részvételi arányokat ismertetve elmondta, a szavazók 1,44 százaléka volt 16 és 18 év közötti. Személyesen egyébként 45 466-an (39,58 százalék), míg online 69 475-en (60,42 százalék) szavaztak. Budapesten 19 579 személyesen leadott szavazatot gyűjtöttek be az aktivisták, a vidéki városok közül pedig kiemelkedett Szeged (2561 szavazat), Miskolc (2216 szavazat), Pécs (1738 szavazat), valamint Veszprém (1450 szavazat).

A 7 kérdés

1. Gazdagabb, boldogabb, sikeresebb jövőt minden gyereknek! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számá­ra biztosítja a modern, esélyteremtő ok­tatást?”

2. Le a bosszútörvénnyel! „Egyetért-e Ön azzal, hogy széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett?”

3. Igazságos, szakértő kormányzást! „Egyet­ért-e Ön azzal, hogy az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló oktatási minisztériumot?”

4. Tisztességes megélhetést! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány adjon azonnali minimum 50 százalékos béremelést a pedagógusoknak a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében?”

5. A sztrájk alapjog! „Egyetért-e Ön azzal, hogy állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát?”

6. Demokráciát! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába?”

7. Pintér takarodj, vidd az összes haverod! „Egyetért-e Ön azzal, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre?”

A hétből hat kérdés esetében 99 százalék felett volt az igenek aránya, kivéve a tanárok béremelésére vonatkozónál, ott ugyanis „csak” 98,2 százalék értett egyet a pedagógusok azonnali 50 százalékos béremelésével. Szalóki Viktor, az aHang szóvivője ezzel kapcsolatban megjegyezte, az aktivisták beszámolói szerint, akik ebben a kérdésben nemmel válaszoltak, általában azért tettek így, mert kevésnek találta az 50 százalékos emelés.

Hogyan tovább?

Gajzágó József, az EDF tagja a sajtótájékoztatón bejelentette, a nemzetközi diáknap alkalmából november 17-ére újabb megmozdulást szerveznek. Ezúttal azonban nem tüntetésre, hanem egy országos akciónapra készülnek a diákok, amikor a lehető legtöbb tankerülethez szeretnék eljuttatni a népszavazás eredményeit. Budapest mellett Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden és Veszprémben is lesznek ilyen akciók. A pontos helyszínek és részleteket a 7igen.hu oldalon később teszik majd közzé, de a diákok mindenkit arra kérnek, hogy akkor is szerveződjenek és próbálják meg eljuttatni az eredményeket a tankerületekhez, ha a lakóhelyükön nem lesz hivatalosan meghirdetett akció.

Hajdú Gergő a további lépésekkel kapcsolatban elmondta, a népszavazás csak a bemelegítés volt, a „7IGEN-es” kampány ugyanis folytatódni fog. Ennek keretében a kormány által bejelentett – bár még nem részletezett – újabb nemzeti konzultáció apropóján az aHang és az EDF az oktatási népszavazás „második fordulójaként” egymillió üres nemzeti konzultációs ív összegyűjtésére készül.

„Egy darab üres nemzeti konzultáció, az egy darab újabb szavazat a '7IGEN-es' alternatív oktatási népszavazáson” 

– fogalmazott Hajdú Gergő, hozzátéve, számításaik szerint nagyjából 5 tonna papírt fognak így összegyűjteni. Az aHang és az EDF azt reméli, egy ilyen lépés után a kormány már nem mondhatja azt, hogy a magyarok – vagy legalábbis a Fidesz-szavazók – 97 százaléka egyetért, vagy nem ért egyet valamivel, mivel szemmel látható bizonyíték lesz az adófizetők pénzéből kipostázott, de vissza nem küldött ívek mennyisége. Az összegyűjtött papír sorsáról a szervezetek később döntenek.

(Címlapképünk forrása: Facbeook/aHang)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.