„Jobb egy védett zugban”

A második nyilvánosság alternatív játszóhelyeinek világa ma már a szélesebb közönség számára is elérhető. Bár profitra szinte lehetetlen szert tenni, egyre többen érzik úgy, hogy még mindig nagy szükség van a lakásszínházakra és a polgári szalonokra.

A lakásszínházi kezdeményezések földalatti jellegének mítosza még mindig él. A második nyilvánosság művészeti törekvései, például Halász Péter Dohány utcai lakáselőadásai az elmúlt ötven év újabb kísérleti projektjeire és a fősodorbeli kultúrájára is nagy hatással voltak (erről bővebben lásd: Zoknik a kisszobában – nagy lakásszínház-kalauz, Magyar Narancs, 2019. március 31.). Ám az alternatív játszóhelyek, így a lakásszínházak is megnyíltak mindenki előtt, s a kultúra privát terei egyre sokszínűbbé váltak. A színházi előadásoknak és performance-oknak otthont adó helyszínek ma már egyéb programokat, beszélgetéseket és szalonesteket is befogadnak, gyakran más művészeti ágaknak, például a képzőművészetnek is teret biztosítanak, miközben az élmény vitathatatlan exkluzivitása mellett a társadalom marginalizált csoportjainak bemutatásáról, bemutatkozási lehetőségéről sem feledkeznek meg.

A szabadság szigetei

A programkínálat sokszínűségére és a tér adta lehetőségek krea­tív kihasználására jó példa a KuglerArt Szalon, amely a szórakoztatás mellett az érzékenyítésre is nagy hangsúlyt fektet. A Sütő utcai lakás, Kőszegi Edit otthona kezdetben galériaként működött, és mivel az egyre gyakrabban rendezett előadások, illetve szalon­estek mellett továbbra is megmaradt a lakás ezen funkciója, a falakon alig találni üres helyet, padlótól a plafonig sorakoznak a cigány festészet remekművei. Érdemes körülnézni a magasabban elhelyezett alkotások között is, mivel éppen azok vezetik a tekintetet a nagyszoba plafonjának egyik sarka felé, ahol a KuglerArt történetének fontos darabja található. A díszes fa plafonrészlet a szalonnal együtt költözött a Sütő utcába, a korábbi, Szent István téri házból, amelyben Kőszegi Editék annak idején egy egész kulturális központot működtettek, és még a lépcsőházban is voltak kiállítások.

A Szent István téren hivatalosan 2011-től működött a galéria. „Ott elsősorban szalonestek voltak, és csak egyetlen színjátszó csoportunk volt. Ennek a csoportnak volt a tagja Fátyol Kamilla, aki a költözés után felvetette, hogy meghívna másokat is. Beszervezett egy-két csapatot, aztán egyszer csak már nem is kellett szervezni, mert egymás után jöttek a jelentkezők” – idézte fel a lakásszínházi működés indulását a Narancsnak Kőszegi Edit. Ugyancsak fordulópontnak bizonyult a Kugler­Art számára, amikor Hajdu Szabolcs lakásvetítéseken más helyszínek mellett itt is bemutatta Ernelláék Farkaséknál című filmjét. „A vetítés után Hajdu Szabolcs kiállt és azt mondta, ő itt többet nem vetít, ő itt játszani fog. Végül három előadását hozta ide, attól kezdve pedig nagyon gyorsan híre ment, hogy lehet itt játszani.”