Bakos András

  • Bakos András

    Újságíró

    25 éven át volt a Délmagyarország című napilap újságírója, rovatvezetője, főmunkatársa. 2019 óta dolgozik a Magyar Narancsnak. Közéletről, természetről, mezőgazdaságról, szabadidősportról ír. Verset is publikál.

Bakos András cikkei

És most viszi

A szegvári művelődési ház tulajdonrészének 30 szá­zalékát szerezné meg perrel az egyesület, amely ­korábban pályázati pénzből bővítette az épületet. Ez az egykori fideszes és a jelenlegi független polgármester közötti harc új fejezete. Előbbi szerint a szegvári köz­élet durvább, mint az országos.

„Az emberek pincetokok”

Eger 1552-es ostroma idején már jelent meg magyar nyelvű könyv arról, miért és hogyan kell leszokni az iszákosságról. Az első mértékletességi egyesület alapszabályát 1619-ben írták Sopronban, csak kiváló férfiak számára.

Apróbetűs nép

A szarmaták hosszabb ideig voltak meghatározóan jelen a Kárpát-medencében, mint a hunok és az avarok együtt. Róma számára egy időben ők voltak az egyik barbár nép. A nemzeti emlékezet jegyében simán keresztül lehet nézni rajtuk, a lokálpatrióták azonban már felfedezték őket.

„Vannak vörös vonalak”

„Az utolsó csepp a pohárban nem is ez a törvény volt, hanem egykori kollégám, Vezsenyi László politikai indíttatású vegzálása. Nem taníthatok tovább olyan munkahelyen, ahol ez megtörténhet” – indokolta a Facebookon Trauer János, a makói József Attila Gimnázium fizika–informatika szakos tanára, hogy miért hagyja ott az iskolát három évtized után.

Kövess minket: