Ultrafutóverseny a felforrt Magyarországon

Az utolsó tánc

Sport

Négyszázharmincnégy ember kánikulában futva fél napon át elolvaszt magán ezerháromszáz kiló jeget, elfogyaszt ötszáz kiló görögdinnyét és az összes enni-innivalót, amit menet közben kap. A fő szervező az utóbbi fél évben külföldről járt haza. Ebből az ultrafutóversenyből nem lesz több.

 

A berendezett műteremsarokban oda kellett állni a fal elé, fogva a papírt a névvel, rajtszámmal. Voltak, akik tudtak mosolyogni, mások megilletődött arccal álltak, pont, mint a rendőrségi nyilvántartási képeken.

Mindenki ezt a fotózást nézte augusztus 16-án, pénteken a szekszárdi Placc Közösségi Tér termében, amíg a technikai értekezletre vártunk. Középkorú pár ült előttem, a nő is, a férfi is győzködött. Menjek csak oda, vetessem le magam, ők már túl vannak rajta, „mert ez örök emlék”. Másnap a srác 40 kilométernél, miután a párja váltotta, rosszul lett. Mentőt hívtak hozzá, aztán még két mentőautó jött, negyven fok fölé ugrott a testhőmérséklete. Két nappal később a Facebookon megköszönte mindenkinek az érdeklődést és azt, hogy aggódtak érte, hogy segítséget kapott, és sikerült lehűteni a szervezetét. Párja szintén a közösségi oldalon az örök emléknek készült fotót tette közzé, azzal, hogy ez a Korinthosz most az ő szempontjukból nem volt siker­sztori, de Szabi már jól van. Csak most pihennie kell, sokat.

Futópad a szaunában

El lehet borzadni, de ez nem felelőtlenség. Az ultrafutók mértékletesen élnek, beosztják az idejüket, azért is, hogy jusson edzésre. Tudják, mennyi és milyen ételre van szükségük, bírják a kemény fizikai munkát és a pszichikai terhelést. Ha kirúgják őket, nem omlanak össze. Ritkábban náthásodnak, komolyabb betegség, fájdalom esetén azonnal mennek orvoshoz, mert minél rövidebb ideig akarnak punnyadni. Ha mezítláb üvegszilánkra lépnek, a sebet vizsgálva nem fognak álmélkodni, hogy milyen ráncos már ott is a bőrük, mert tisztában vannak az öregedéssel, és többet tudnak a szervezetük működéséről, mint az emberek 80 százaléka. A sport ismerkedés a saját testükkel, hobbi, nyaralás hétvégékbe sűrítve, amire rászánják a pénzt. Harmincezer forint nevezési díjra, huszonötezer szállásra, a többi utazásra, utána a vacsorára. Tudják, hol a határ abban is, milyen tempó való nekik az adott távon, legalábbis rendes körülmények között.

Meglehet, erre a hétvégére úgy kellett volna edzenie mindenkinek, ahogy a verseny egyik ismert indulója, Lubics Szilvia készült 2017-ben a kaliforniai Death Valley-ben rendezett Badwater 135-re: bevinni a futópadot egy szaunába.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.