Ultrafutóverseny a felforrt Magyarországon

Az utolsó tánc

Sport

Négyszázharmincnégy ember kánikulában futva fél napon át elolvaszt magán ezerháromszáz kiló jeget, elfogyaszt ötszáz kiló görögdinnyét és az összes enni-innivalót, amit menet közben kap. A fő szervező az utóbbi fél évben külföldről járt haza. Ebből az ultrafutóversenyből nem lesz több.

 

A berendezett műteremsarokban oda kellett állni a fal elé, fogva a papírt a névvel, rajtszámmal. Voltak, akik tudtak mosolyogni, mások megilletődött arccal álltak, pont, mint a rendőrségi nyilvántartási képeken.

Mindenki ezt a fotózást nézte augusztus 16-án, pénteken a szekszárdi Placc Közösségi Tér termében, amíg a technikai értekezletre vártunk. Középkorú pár ült előttem, a nő is, a férfi is győzködött. Menjek csak oda, vetessem le magam, ők már túl vannak rajta, „mert ez örök emlék”. Másnap a srác 40 kilométernél, miután a párja váltotta, rosszul lett. Mentőt hívtak hozzá, aztán még két mentőautó jött, negyven fok fölé ugrott a testhőmérséklete. Két nappal később a Facebookon megköszönte mindenkinek az érdeklődést és azt, hogy aggódtak érte, hogy segítséget kapott, és sikerült lehűteni a szervezetét. Párja szintén a közösségi oldalon az örök emléknek készült fotót tette közzé, azzal, hogy ez a Korinthosz most az ő szempontjukból nem volt siker­sztori, de Szabi már jól van. Csak most pihennie kell, sokat.

Futópad a szaunában

El lehet borzadni, de ez nem felelőtlenség. Az ultrafutók mértékletesen élnek, beosztják az idejüket, azért is, hogy jusson edzésre. Tudják, mennyi és milyen ételre van szükségük, bírják a kemény fizikai munkát és a pszichikai terhelést. Ha kirúgják őket, nem omlanak össze. Ritkábban náthásodnak, komolyabb betegség, fájdalom esetén azonnal mennek orvoshoz, mert minél rövidebb ideig akarnak punnyadni. Ha mezítláb üvegszilánkra lépnek, a sebet vizsgálva nem fognak álmélkodni, hogy milyen ráncos már ott is a bőrük, mert tisztában vannak az öregedéssel, és többet tudnak a szervezetük működéséről, mint az emberek 80 százaléka. A sport ismerkedés a saját testükkel, hobbi, nyaralás hétvégékbe sűrítve, amire rászánják a pénzt. Harmincezer forint nevezési díjra, huszonötezer szállásra, a többi utazásra, utána a vacsorára. Tudják, hol a határ abban is, milyen tempó való nekik az adott távon, legalábbis rendes körülmények között.

Meglehet, erre a hétvégére úgy kellett volna edzenie mindenkinek, ahogy a verseny egyik ismert indulója, Lubics Szilvia készült 2017-ben a kaliforniai Death Valley-ben rendezett Badwater 135-re: bevinni a futópadot egy szaunába.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk