Parancsnoka azt írja, csak egy kis morfiumot kért, hogy ne zavarja társait a jajgatásával. Később a lap irigy vagy borzadozó olvasói közül többen a fronton megtapasztalják, hogy az ilyenfajta parancsnoki levél hazugság. Még ha igaz is egy szűkszavú beszámoló, amely említést tesz rothadó homokzsákokról, az csak a helyszínen lesz világos, hogy természetesen nem a homok rohad bennük. Hanem bomló emberi maradványok. Alice Winn hősei titokban cigarettáznak, whiskyzgetnek, de még gyötrik egymást: az iskolai ebédlőben megnyalják a zsömléjét annak, aki nem figyel. Mennek egymás után a pokolba. Van, aki dicsőségre vágyik, másnak az utcán demonstratíve – a gyávaság jeleként – fehér tollat tűznek a gomblyukába a bevonulásra agitáló honleányok. Akad, akinek nincs választása, hiszen az apja német, és bizonyítani kell a család brit elkötelezettségét, mert a háború kitörése után téglával már be is dobták egyszer az ablakukat. A kifinomult, művelt fiúknak, ahogy ők is tevékeny részeseivé válnak, lesz szavuk a borzalomra. És az egymáshoz fűződő érzéseikkel is tudnak mit kezdeni. Próbára teszi a könyv azt, aki nem szokott férfiak testi kapcsolatáról olvasni. A férfitermészet felfedezésének könyve ez, egy jószívű szerző által. Látjuk azt is, miért szépek ezek a férfiak, hogyan ássák a lövészárkaikat, mitől rothad a lelkük, milyen a föltámadásuk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
