Könyv

Dörnhauban nyugtalan a tőke

Debreczeni József: Hideg krematórium

Kritika

Naplóregényként határozza meg fülszövege, de az 1944 áprilisában Bácskából deportált és tizennégy hónapig fogva tartott újságíró, költő, Debreczeni József nem írhatott naplót. Auschwitzba érkezése után hosszú ideig rendes ruhája sem volt, nemhogy papírja, írószerszáma.

Utólag írta le, mit élt át, és egy-egy fejleményt a későbbiek fényében értelmezett. Ezért kezdődik a könyv azzal a jelenettel, ahogy az elhurcoltak együtt, egyszerre kezdenek kivetkőzni emberi mivoltuktól. (Két és fél napi zötykölődés után egy virágos erdőszélen megáll a vonat, kiparancsolják őket a vagonokból, hogy végezzék el a szükségüket.)

Debreczeni ugyanúgy közelít mások sorsához, ahogyan a sajátjához. Tárgyilagosan és együttérzéssel ír azokról, akiket megismert szabadon, majd látnia kell testi-lelki megnyomorodásuk stációiban. Tapintattal örökíti meg a halált, amiből sokat lát – valaki épp beszél, és mondat közben leesik az álla. Ahogy halad a történet, úgy válik bizonyossá, hogy a pontos megfigyelés lehetősége, a szakmája révén megtanult szintetizáló és analizáló képesség táplálhatta Debreczeni lelkierejét. Ennek köszönhető az is, hogy mindig kész volt észrevenni egy-egy szívderítő fejleményt is. A fiatal zsidó férfit megméri a sors, az újságírónak azonban a pokolban is szerencséje van.

A vonatúton Debreczeni társai a többségnél tájékozottabbak, mert az egyik megállónál belöknek hozzájuk egy félholtra vert férfit, Rubinfeldet. Ő korábban üzleti úton sokszor járt ezeken a vasútvonalakon, így miután magához tér, a hangok és a szerelvény mozgása alapján kikövetkezteti, merre járhatnak. Arról beszél, jobb lenne, ha Ausztria felé vinnék őket, mert ott legalább a földeken lehetne dolgozni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.