Tanévet nyitottak az „ellenállók" Szentesen

Kis-Magyarország

„Úgy néztem magamra mindig, ahogy csodára nézni illik” – énekelték egy emberként a szentesi drámai tagozatos diákok, akiktől önuralmat kérnek tanáraik 2024/25-re.

„Nem elég álmodozni” – figyelmeztet a lépcsőre írt felirat diákot és a felnőttet a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban, az emeleten. Jobbra van az igazgatói iroda ajtaja, és az álom részben teljesül, mert Sipos Kitti Lídia igazgatónő és kormánypárti önkormányzati képviselő, akivel nem könnyű találkozni, és a korábban elküldött e-mailre sem reagált, benn van, és ő kérdezi a belépőt, kit keres. Miután kiderül, hogy a jövevény újságíró, és ővele szeretne beszélni, azt mondja, hogy épp zár, hazamenni készült, a felmerülő kérdésekre pedig a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ adhat választ.

 
Az emetre érve
Fotók: a szerző felvételei
 

Idén márciusban derült ki, hogy a gimnázium az 1978 óta létező irodalmi-drámai tagozat délutáni képzését – ami húsz évvel ezelőttig szakköri formában működött – nem az eddigi keretek között, a KIMI-vel, hanem a szentesi Lajtha László zeneiskolával képzeli el.

A döntés ellen az érintett diákok szüleinek zöme tiltakozott, de a gimnázium és a tankerület vezetése ragaszkodott a váltáshoz. A vitában, amelyhez hozzászólt Farkas Sándor (Fidesz–KDNP) és Varga Ferenc (DK) országgyűlési képviselő is, elhangzott olyan érv, hogy voltak a délutáni képzésben szabálytalanságok, és a Lajtha iskola olcsóbban nyújtaná ezt a szolgáltatást.

Arra, hogy milyen szabálytalanság történt, nem hoztak föl bizonyítékot. Az, hogy valamivel tényleg olcsóbb lenne a tandíj, az érintett szülőket nem befolyásolta. A 104-ből 102 diák – köztük a most kezdő, 9. évfolyam is – a KIMI-t választotta. A maradék kettő nem színészetet tanul, hanem médiát.

A KIMI csütörtökön évnyitót tartott Szentesen, most nem a gimnáziumban – az ottani termet már nem használhatja, hiába, hogy az utódnak meg a jelek szerint nincs rá szüksége –, hanem a Tóth József Színház és Vigadó színháztermében.

 
 
 

A diákok tapssal és ovációval köszöntötték tanáraikat. Majtényi András, Matos Ibolya, Pásztor Anikó és Szebeni Zoltán állt előttük. Mindenki fölállt, és ilyenkor a laikus a Himnuszt várja, de a drámai tagozatosok a hagyomány szerint Szécsi Margit versét Sebő Ferenc zenéjével énekelték, ezt az egy versszakot többször: „Úgy néztem magamra mindig,/ ahogy csodára nézni illik,/ csodára, az ember fiára,/ kezeire, nyírott hajára.”

A KIMI képzését vezető pedagógusok elmondtak minden praktikus tudnivalót a következő tanévről. A tanuláson túl milyen előadásokkal – a fiatalabbak városi óvodákban Mikulás-, a nagyobbak különböző ünnepi műsorokkal –, készülnek, milyen lesz a teadélután, a Mustra Gála, hány verset, hány monológot, népdalt, műdalt kell majd előadni. Jövő héten tréning vár a diákokra színészmesterség-alapozó, koncentrációs és improvizációs gyakorlatokkal. Négy csoportba osztva tanulnak. Hozniuk kell magukkal vizet, és strapabíró ruhában kell jönniük.

Ahhoz, hogy ez a tanév a KIMI keretében elkezdődhet, sok ember munkája hozzájárult. Szebeni Zoltán köszönetet mondott Szentes önkormányzatának, amely rendelkezésre bocsátja a gimnázium területén, de városi tulajdonban lévő helyiséget. Azt, amelynek zárját a gimnázium nemrég lecseréltette, de a csongrádi jegyző határozata szerint az önkormányzatnak joga van bemenni a tulajdonába, joga van felújítani. Ez most kezdődik. Addig, amíg a munka tart, a szentesi önkormányzat a megyeházán biztosít helyiséget a KIMI-nek.

Felhívták telefonon és kihangosították Keserű Imrét, aki a KIMI-ben színészmesterséget, vers- és prózamondást tanít. Elmagyarázta a kilencedikesek kedvéért, a művészeti iskola úgy jött létre huszonöt éve, hogy az országban működő középiskolai drámai tagozatok összeadták, amijük volt. Most nem csak Szentesen kezdődik el ez a „rendkívül bonyolult” tanév, hanem Győrben, Miskolcon és három budapesti gimnáziumban is. De a több száz középiskolással együtt azok is gondolnak most a szentesiekre, akik a Horváth Mihály Gimnáziumba jártak – emlékeztetett Keserű –, és sokan irigykednek, hogy a maiak most vágnak neki tanulásnak, mert máig életük legizgalmasabb négy éveként tartják számon a szentesi időszakot. A tanár figyelmeztette a kilencedikeseket, hogy végzősök lesznek, amikor a szentesi drámai tagozat ötvenéves évfordulót ünnepel, jól kössék fel a gatyát, mert azt az évet ők fogják levezényelni.

 
 

Szebeni Zoltán az intelmet azzal egészítette ki, jó látni mindenkin, hogy vidám, és arra kéri a diákokat, ezt a jó kedvet őrizzék meg. Akármilyen meglepetések is érik őket az év folyamán, próbáljanak mindig okosan viselkedni, őrizzék meg az önuralmukat, és ebben másokat is segítsenek.

Elvileg a keretek adottak ahhoz, hogy a gimnázium és a tankerület szándékával szemben is békében folyjon ez a tanév. A diákok délelőtt a drámai órákon tanulnak többek között színházi alapismereteket, színháztörténetet, népi táncot, balettet és társas táncot. A gimnáziumbeli előmenetelükről év végén bizonyítványt kapnak. Délután a KIMI óráin színpadon állnak, jellemzően gyakorlati képzésben vesznek részt, és a művészeti iskolától is kapnak bizonyítványt.

Nem csak Szentesen izgalmas ez az év a KIMI számára: két évvel ezelőtt a művészeti iskola által vitt debreceni képzést szinte a szentesihez hasonló forgatókönyv alapján megszüntették. Él olyan aggodalom az érintettekben, hogy ez a tendencia folytatódik.

Amikor kiderült, hogy a szentesi gimnázium sem akar együttműködni többé a KIMI-vel, Sipos Kitti Lídia igazgatónő levelet írt minden érintett diák szüleinek. Többek között az áll benne, hogy a történtek ellenére a drámai tagozati képzés a gimnáziumban változatlan formában zajlik tovább, az érdekek sérelme nélkül. Ehhez képest – információink szerint – akad olyan tanár, akinek lefelezték az óraszámait, olyan is, akitől elvették a drámai tagozaton tartott óráit, és még nem lehet tudni, ki kapja meg helyette.

A KIMI viszont óraadóként fogja alkalmazni Matos Ibolya drámatanárt, aki nemrég a státusztörvény miatt mondott fel a gimnáziumban. A Narancs.hu-nak Matos Ibolya azt mondta, amikor kiderült, hogy igényt tartana a KIMI a munkájára, megnézték a jogszabályokat. Olyan formát kerestek az ő kérésére, hogy a státusztörvény ne vonatkozzon rá.

Egy fő kérdés maradt. Azt el is küldtük e-mailben a tankerületi központnak: elfogadja-e azt a helyzetet, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatos diákjai délutáni képzésre ezután is a Keleti István Művészeti Iskolába (KIMI) járnak?

Miklós Anikó tankerületi igazgató ezt válaszolta: „a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ fenntartásában működő Horváth Mihály Gimnázium a drámai tagozatos képzését a jogszabályoknak megfelelően látja el. A Tankerületi Központ a fenntartásában működő Horváth Mihály Gimnázium tanulóinak délutáni művészetoktatásával kapcsolatban a 2024/2025. tanévtől a szintén saját fenntartásában lévő Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolával működik együtt, a szülők számára kedvezőbb képzési költséggel. A dráma tagozat szakmai színvonala és hosszútávú működése biztosított a Tankerületi rendszerben Szentesen. Az alapítványi fenntartású Keleti István Művészeti Iskola és Szakgimnázium saját döntése, hogy indít-e, és hogy milyen új képzéseket indít, ebben sem a Tankerület, sem a Horváth Mihály Gimnázium nem illetékes. A délutáni képzések nem kötelezőek, így a szülő és a diák szabadon dönthet arról, hogy a tanuló milyen további képzésekre jár. A korábbi bérleti jogviszony megszűnt a Tankerületi Központ és a Keleti István Művészeti Iskola és Szakgimnázium között. A Keleti István Művészeti Iskola és Szakgimnázium  alapítványi fenntartású iskola, az önkormányzattal létrejött terembérlet tekintetében a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ nem illetékes.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.