Bence Erika

Képzeljük el, hogy minden úgy van, mint a valóságban, csak épp a visszáján: (rém)álmaink, babonáink és lidérceink életre kelnek, míg egykori polgári életünknek már csak az emléknyomai vesznek körül!

A címadó versben egy profán motívum indítja el az asszociációs láncot.

Különleges bédekker, amelyben a tudós, a költő és a képzőművész fedezi fel, próbálja megérteni és leírni a várost. (A cím a szerző képzőművészeti alkotásai, a kollázsok és dekollázsok létrejöttére utal.)

A 21. századi család válsága – ami mögött múltban gyökeredző rossz életvezetési modellek és szerepminták húzódnak – markánsan tematizálja a kortárs magyar regényirodalmat.

A regény főhősének, a huszonkét éves Desági Antalnak már a neve is beszédes: Antinak hívja mindenki.

A mértéktartó és kimért elbeszélői nyelvhasználat dinamikussá és rokonszenvessé teszi az író első regényét. 

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Egy „újkori” bűnregény, amelyben az elbeszélőt a konkrét bűncselekményeknél sokkal jobban foglalkoztatják a társadalmat, illetve a szűkebb közösségeket átható olyan bűnök, mint a csalás, a korrupció, a hazugság.

Nem az apa, csak az emléke: az utolsó, rögzült, az emlékezet mélyén „bebalzsamozott”, mozdulatlanná szilárdult képe jelenik meg Lisszabonban, ahol a lánya – a családi Bibliába írt bejegyzés szerint Andrea, az ismerősei számára Verocska – él férjével, Teóval és a gyermekeivel.

Ahogy egy kritikusa is megjegyezte, „van, akinek ez idegesítő”. Igen, lehet zavaró az író „kalandozó” beszédmódja, ahogy belekezd egy mondatba, majd abban egy újabbat generál, csak mert más téma jutott eszébe; vagy ahogy letér a megkezdett csapásról, hogy aztán oldalakkal később térjen vissza hozzá.

A múlt század nyolcvanas–kilencvenes éveiben (nagyjából az ezredfordulóig) nagy „divatja” volt az intellektuális prózának is nevezett posztmodern szövegirodalomnak, amely (nagyon leegyszerűsítve) nem a történetekről, hanem a nyelv lehetőségeinek értelmezéséről „szól”, intertextusokkal való pazar játékokkal, irodalmi reflexiókat működtetve.