A Marosvásárhelyre a rendszerváltást követően került négy kiszuperált osztrák autóbusz változatlanul hagyott felirata (Kufstein). A lírai beszélő nemcsak a magyar irodalom – Kazinczy, Batsányi, Verseghy költészete megjelölte – emblematikus teréig, hanem a közösségi emlékezet más fontos állomásaiig (Mohács, Világos stb.) nyit képzeletbeli utakat, miképp más palimpszesztjeivel (például: Válasz Csokonainak) regionális, erdélyi kötődéseket és mitológiákat értelmez újra. Hat fejezetbe rendeződnek a szövegek, amelyek közül az első a pillangótoposzt (Pillangóhatás) működteti, míg a záró ciklus a „hattyúdal” (Hattyúhús) szimbóluma köré szervezi a verseket. A kettő között a Tettenérés, a Belül maradni, a Felejtés és a Legyező című ciklusok verseit találjuk.
Azt már a kötetnyitó Életrajz szonettben tudatosítja bennünk, hogy önreflexív versekről van szó, amelyek elsősorban a versbeszéd kérdéseire reflektálnak. Hamar kiderül az is, hogy a korábbi „szonettlíra” az életmű domináns élményeit elmondó „áradás” mögé kerül. A versek szerveződéséből kivehető még egyfajta „laza” kronológiai váz is, amely a „hogyan lettem költő” gyermekkorélményétől az összegző, történelemre és hagyományra reflektáló poémákig vezet. De összességében az a kérdés merül fel a kötetet olvasva, hogy megszólító erejű-e ezeknek a verseknek a világa, ha Markó költészetét nem csupán egy-egy folyóiratközlést, hanem a teljes eddigi életművét ismerve olvassuk?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
