Ilyen értelemben az Apjalánya sem történelmi regény. Inkább az autofikciós betegségregények sorába illeszkedő aparegény, amelyben az én-elbeszélő magát és családjának tagjait is az eredeti nevükön, Bauerként említi és szerepelteti a történetben. A családi múlttal való számvetés révén elsősorban nem a súlyos betegsége kialakulását és annak lehetséges örökletes mozzanatait, hanem önnön identitásának szociológiai és pszichológiai (az apja sorsában megjelenő) mintáit szeretné megismerni és megérteni. A családtörténet központi alakja ezért a zsidó származású, az életét mindvégig a túlélők sajátos bűntudatával élő, a környezete, sőt a felesége és a lánya szemében is alkalmatlannak tekintett árubeszerző apa, aki az elbeszélés aktuális idejében már csak a lánya betegségtörténetében él. És egyik sztori ismétli a másikat. Betegségének kiderülte után például az elbeszélő is szeretné inkább kívülről nézni az életét, ahogyan az apja nézte kívülállóként azt, ahogy elhurcolták az utcabéli pajtásait és az iskolatársait. Vajon a történelmi és közösségi eseményeknek hátat fordítva, eltávolodhatunk-e saját végzetünktől is? Kimaradhat-e az életünkből a történelem, ha úgy akarjuk? Az Apjalánya én-elbeszélője erre (is) keresi a választ.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
