Könyv

„Vigyen a ló”

Kiss Judit Ágnes: A vén fegyverkovácsné plasztikai sebészhez fordul

Kritika

A fegyverkovács alakjához kapcsolódó historikus szimbólumhordozás és a villoni balladaírás jelenti a szerző új verseskötetének képi és vershagyományát.

E toposz révén áll diskurzusban a popkultúra olyan jelenségeivel is, mint amilyen a Ballada a fegyverkovács fiáról című Omega-dal. Ebben az összefüggésben reflektálnak versei a szépségipar és a triviális irodalom terjesztette szépségkultuszra, illetve annak a visszképét megteremtő ironikus, groteszk testhorror-irodalomra, elsősorban a gótikus regényre vagy filmekre, így az adaptált Alasdair Gray-regényre, a 2023-as Szegény párákra. De már megtekinthető a téma 2024-es feldolgozása is, A szer, Coralie Fargeat rendezése. (S ha már képek: a hátsó borítón látható kép egy kódexből származik. Ennek alkotta meg modern változatát a fedőlapra Hrapka Tibor, a műszaki szerkesztő. Autentikus testhorror-ábrázolás mindkettő.)

Fegyverkovácsnak lenni korábban a társadalmi megbecsülés egyik legmagasabb fokán álló mesterség volt. Mitológiai alakját Hé­phaisz­tosszal azonosítjuk, aki – legalábbis az ismert Babits-szonett szerint – a művésziség tökélyéig fejlesztette alkotásait. Durva lélek és erősen maszkulin magatartás jellemzi személyét, s ehhez gyakran a testi fogyatékosság és a rútság vonásai is kapcsolódnak. Környezete, a családja és a felesége teljesen kiszolgáltatott helyzetben van mellette; utóbbi megjelenése és külleme gyakran épp ellentéte a férjének, isteni szépség, s nem mellékesen a hűtlenség megtestesítője.

A szépség romlékonysága vagy az öregség női nyomorúsága – utóbbi leg­inkább az irónia és a gúny esz­közei­vel – még az olyan finoman hangolt rokokó költészetben is megjelenik, mint Csokonai Vitéz Mihály Lilla-ciklusa (A szépek szépe című versében: „Mégis e remekben az a nagy csonkúlás, / Hogy ővele is köz a végső elmúlás.”), hogy vénasszonycsúfoló víg­eposzáról vagy színműveiről, így a Karnyónéról ne is beszéljünk. Vitéz, Csokonai lírai alanya Istenhez fordul, amikor a szépség elmúlását siratja: „Isten! hát csak azért mívelsz ily remeket, / Azért árasztasz rá minden szépségeket, / Hogy egy légyen szódat feldúló múljonnal / Minden szépségeket eltörőlj azonnal?” Villon balladájának beszélője, az egykori szép fegyverkovácsné panasza is ebben az egyetemes pusztulásképben nyer érvényt („Ez a véged, emberi szépség!”), iróniába csak akkor fordul, amikor az öregség testi megnyilvánulásait saját magán veszi szemügyre. Ezt a magatartást képviseli Kiss Judit Ágnes verseinek önmegszólító alanya (Judit) is, amikor A vén fegyverkovácsné lóra ül című költeményben felsóhajt: „Az öregség mért nem gyógyítható?”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.