Könyv

Mintha a földön állva…

Takács Zsuzsa: A maradás szégyene. Új versek, 2018–2025

Kritika

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Ez az új anyag a Takács legutóbbi lírai reprezentációja óta eltelt évek verstermését tárja elénk. Karcsú, de annál inkább hatásos versbeszédet közvetítő alkotás.

Sötéten világító költészet A maradás szégyene minden egyes darabja. Lehet, hogy a „sötéten világító”-t nem én találtam ki, de talán épp olyan pontossággal fejezi ki a versek nagy mélységekbe, ellentmondásokba és távlatokba vető súlyát, mintha azt mondanánk: „sötéten ragyogó”. De ezt is leírták már Takács lírájáról. A kötet első versét, a referenciális motívumait képpel dokumentáló Esküvői ebédet is szétfeszíti ez a kettősség: a földi lépték egyszerűsége és átélhetősége, illetve a sors hatalmának megsemmisítő ereje: az idilli és a végzetszerű együttes jelenléte. Életkép: a szülők esküvői ebédjének lefestése. Mikrorészleteinek kinagyítása, például a jelenlevők arcélének megjelenítése, a későbbi sorstörténetekre való utalások azonban „behívják”, megmutatják a mindennapi és a kisemberi jelenlét, a zsáner mögötti nagy ívű tragédiát is, így a magabiztos arcról, hogy „a fordulat / évében öngyilkos lesz”.

A versbeszéd feszültsége adódhat a kimerevített ünnepi pillanat és a lírai alany többlet­tudása közötti ellentmondásból is: a képen látható elegáns hölgyek és urak még nem is sejthetik, de mi már ismerjük a történetet, ahogy a történelmi katasztrófák során zuhognak a kövek és a másikra mért botütések; hogy „tíz év múlva együtt halnak meg az óvóhelyen”, vagy hogy „mindenki üt rajtuk egyet”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.