Ez az új anyag a Takács legutóbbi lírai reprezentációja óta eltelt évek verstermését tárja elénk. Karcsú, de annál inkább hatásos versbeszédet közvetítő alkotás.
Sötéten világító költészet A maradás szégyene minden egyes darabja. Lehet, hogy a „sötéten világító”-t nem én találtam ki, de talán épp olyan pontossággal fejezi ki a versek nagy mélységekbe, ellentmondásokba és távlatokba vető súlyát, mintha azt mondanánk: „sötéten ragyogó”. De ezt is leírták már Takács lírájáról. A kötet első versét, a referenciális motívumait képpel dokumentáló Esküvői ebédet is szétfeszíti ez a kettősség: a földi lépték egyszerűsége és átélhetősége, illetve a sors hatalmának megsemmisítő ereje: az idilli és a végzetszerű együttes jelenléte. Életkép: a szülők esküvői ebédjének lefestése. Mikrorészleteinek kinagyítása, például a jelenlevők arcélének megjelenítése, a későbbi sorstörténetekre való utalások azonban „behívják”, megmutatják a mindennapi és a kisemberi jelenlét, a zsáner mögötti nagy ívű tragédiát is, így a magabiztos arcról, hogy „a fordulat / évében öngyilkos lesz”.
A versbeszéd feszültsége adódhat a kimerevített ünnepi pillanat és a lírai alany többlettudása közötti ellentmondásból is: a képen látható elegáns hölgyek és urak még nem is sejthetik, de mi már ismerjük a történetet, ahogy a történelmi katasztrófák során zuhognak a kövek és a másikra mért botütések; hogy „tíz év múlva együtt halnak meg az óvóhelyen”, vagy hogy „mindenki üt rajtuk egyet”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
