Bérczes Tibor

  • Bérczes Tibor

Bérczes Tibor cikkei

"A sorsolás mint demokratikus módszer"

  • Bérczes Tibor
G1000 néven több mint ezer véletlenszerűen kiválasztott polgár részvételével indított vitafórumot 2010-ben harminc belga értelmiségi. A projekt végső célja a képviseleti demokrácia megújítása, vezetője a kortárs nyugat-európai politikai gondolkodás fenegyereke. (Két könyve, A járvány és A populizmus védelmében magyarul is megjelent.) A vállalkozás tanulságairól beszélgettünk.

"Hollandia legborzasztóbb utcája"

  • Bérczes Tibor
A magyar prostituált lassan fogalom lesz Hollandiában - állítja a Vörös Fonal nevű, prostituáltakat támogató holland alapítvány munkatársa. De azt is hozzáteszi, hogy a büszkeségre semmi okunk.

A főváros mint államváros

  • Bérczes Tibor
Az Amszterdami Egyetem nyugalmazott társadalomföldrajz-professzora Városépítészet és polgári szabadság című, immár magyarul is olvasható könyvében hat főváros (Párizs, London, Amszterdam, Budapest, Brüsszel, Róma) tizenkilencedik századi fejlődését elemzi.

Rendszerbűnök

  • Bérczes Tibor
Hollandiában 2010 elején robbant ki a katolikus egyház pedofíliabotránya, azóta vizsgálóbizottsági jelentés is született róla. A történeti kontextusról, az egyház reakciójáról, a lehetséges és kívánatos megoldásról beszélgettünk a nijmegeni katolikus Radboud Egyetem professzorával.

"Marokkó más történet"

  • Bérczes Tibor
Tavaly jelent meg magyarul a holland szerző marokkói bevándorlók világában játszódó Pizzamaffia című regénye.

Türelmes és türelmetlen Hollandia - A szőke férfi

  • Bérczes Tibor
Októberben új kormány alakult Hollandiában. A jobboldali liberálisok (VVD) és a kereszténydemokraták (CDA) alkotta kormánykoalíció csak Geert Wilders intoleráns, iszlám- és unióellenes pártja, a PVV (Párt a Szabadságért) "türelmére" alapozva tudott - egyetlen mandátum - többséget szerezni magának.

"Egy 180 éves kísérlet" - Dave Sinardet politológus Belgium jelenéről és jövőjéről

  • Bérczes Tibor
A három hete tartott választásokon az ország történetében először elszakadáspárti flamand párt kapta a legtöbb szavazatot (28 százalék). Az Új Flamand Szövetség (NV-A) végcélját fokozatosan, Flandria és Vallónia autonómiájának erősítésével, az Európai Unió kontextusában kívánja elérni. Az Antwerpeni Egyetem politológusával a várható fejleményekről beszélgettünk.

Választás Hollandiában - Hangos igenek és nemek

  • Bérczes Tibor
A múlt szerdán előre hozott parlamenti választásokat tartottak Hollandiában, miután tavasszal a szociáldemokraták (PvdA) kiléptek a kereszténydemokratákkal (CDA) és egy kicsi, de szigorú protestáns párttal (CHU) alkotott koalícióból. Nem akarták kivárni, hogy az év végi rendes választásokra a válságkezelés végképp lehasználja őket.

Házfoglalók Hollandiában - Vége a szép napoknak

  • Bérczes Tibor
Ha a felsőház igent mond rá, a jövőben Hollandiában is tilos lesz az önkényes házfoglalás. A konzervatív pártok által támogatott törvényjavaslat szerint ez a tevékenység akkor sem tolerálható, ha az ingatlan több mint egy éve lakatlanul áll. A házfoglalás bűncselekmény lenne, amiért akár egy évet is kaphat a kráker, vagyis a házfoglaló.

Kövess minket: