A számításuk nagyjából bevált. Míg a kereszténydemokraták történetük egyik legsúlyosabb vereségét szenvedték el, a kampányba új vezetővel belevágó PvdA majdnem nyerni tudott: a 150 fős, csak listán választott parlamentben 30 helyet szerzett. De csak majdnem: a jobboldali liberálisok (VVD) ugyanis 31 hellyel beelőztek. Ez persze nem volt teljesen váratlan, hisz a párt az elmúlt nyolc évet ellenzékben töltötte, és így még hamvasabbnak mutatkozott; ugyanakkor mégis meglepetés egy kicsit, hisz a liberálisok több mint százéves történetük során még sohasem lettek elsők; vezetőjük, Mark Rutte pedig minden, csak nem színes és karizmatikus egyéniség. Programjukban kisebb és visszafogottabb államot ígértek, az egyén erejére és öntudatára apelláltak, s ez a holland kultúrában elég jó hívószó. Komoly megszorításokat kilátásba helyező programjukat határozott stílusban fogalmazták meg - a holland választók a 90-es évek vége óta vonzódnak a karakteres igenekhez és nemekhez.
Ezt az igényt először 2002-ben a különös személyiségű és sorsú Pim Fortuyn ismerte fel, aki sebtében összeszedett pártjával hadat üzent "Hágának", az elidegenedett politikai elitnek. Fortuyn forradalmat hirdetett a politikai korrektség diktatúrája és a 90-es évekre jellemző türelmi politika ellen. Ez utóbbi azon a pragmatikus elven alapult, hogy a kisebb szabálytalanságok és törvényszegések esetében hasznosabb az elnéző magatartás, mint mereven ragaszkodni a törvény betűjéhez. E megközelítés pozitívuma, hogy eredményeképp szinte tökélyre fejlődött a szociális kérdések rugalmas és kifinomult kezelésének tudománya. Súlyos problémákat okozott viszont az integráció és a közbiztonság területén, mert túlságosan relativizálta a felvilágosult európai gondolkodás és a viselkedéskultúra normáit és alapértékeit, és ezzel elbizonytalanította az embereket. Fortuyn fellépése és erőszakos halála új korszakot nyitott Hollandiában, azóta minden vita az értékek és normák megszilárdításának szükségességéről és hogyanjáról szól. (Fortuynról lásd cikkünket: Pim Fortuyn választása, 2002. május 16.) Az utóbbi időben Hollandia szinte mindig valamilyen szigorítás - például a prostitúció, az önkényes házfoglalás, a drogok árusításának korlátozása - okán szerepelt a külföldi sajtóban (A szabad prostitúció és a házfoglalások alkonyáról lásd cikkeinket: Az aranykor vége, 2008. január 10., Vége a szép napoknak, 2010. január 7.)
Bár az új igényekhez a három nagy párt is alkalmazkodott, a populizmus térhódítását nem tudták megakadályozni: Fortuyn megüresedett szerepében újabb és újabb önjelöltek ágálnak.
A 3 sztár
Az elmúlt évek két kedvence Geert Wilders és Jan Marijnissen lett. Wilders pártja, a radikális liberális Párt a Szabadságért (PVV) az iszlám elleni harc, míg Marijnissen maoista akciócsoportokból parlamenti párttá szelídült Szocialista Pártja (SP) a Kelet-Európában is ismerős szocialista osztogatás bajnoka. Bár az SP nem mutat ajtót a muszlimoknak, szociális demagógiájával a PVV méltó baloldali vetélytársa; a 2005-ös népszavazáson az uniós alkotmány egyik fő ellenfele volt. (Marijnissen 2008-ban egyébként egészségi okokból lemondott az SP tényleges irányításáról.) A múlt héten, akárcsak 2006-ban e két párt a szavazatok több mint negyedét szerezte meg. Bár látszólag ők vannak a legtávolabb egymástól - egyik a jobb, a másik a bal szélen -, szavazótáboruk között vannak átfedések. Az SP viszonylagos visszaesését - 25 helyett csak 15 képviselőjük lesz - részben az okozta, hogy szavazóinak egy része átpártolt Wilders táborába.
A legtöbb új voksot viszont Wildersék kapták. A PVV majdnem megháromszorozta mandátumainak számát, 24 helyével a harmadik helyen futott be. Ez még akkor is hatalmas előretörés, ha egy évvel ezelőtt, de még a tavaszi önkormányzati választásokkor is jobban állt a párt. A viszonylagos megtorpanást az okozta, hogy a választási viták középpontjában nem az integráció, hanem a gazdaság állt - ki milyen megoldást javasol a recesszió ellen, s mindenekelőtt a bankkonszolidációk révén keletkezett államháztartási hiány lefaragására? Wilderst eleinte zavarba is hozta, hogy a vitákban arról faggatták, meg akarja-e tartani a mai jelzálogrendszert, melyben a lakásvásárlás után fizetett törlesztést le lehet vonni az adóból, növelné-e a szociális ellátásért fizetendő önrészt, felváltaná-e az ösztöndíjat a diákkölcsönökkel, emelné-e az állami nyugdíjjogosultság korhatárát. Végül persze minden problémára megtalálta a megoldást: nem kell annyit költeni a segélyekből élő bevándorlókra! Wilders valóban populista: de tudnunk kell, hogy pártja az idegenek - helyesebben "csak" a muszlimok - gyűlöletét leszámítva korántsem a nálunk honos populizmus ekvivalense. Wilders radikálisan liberális nézetei oly messze vannak a jobbikos eszméktől, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem is szólva arról, milyen közel érzi magához az utóbbi város zsidó, és milyen távol az arab lakosságát!
Az európai szociáldemokrata pártok mérsékelt szerepléséhez képest a Munkapárt sikeresnek tekintheti magát, de ezt a sikert nem szabad túldimenzionálni. Csupán arról van szó, hogy találtak egy kitűnő figurát: Job Cohen amszterdami polgármesterként - muszlim alpolgármesterével karöltve - eredményes megbékítő politikát folytatott városában. Az ott felhalmozott tőkével pedig el tudta hitetni a választókkal, hogy az alacsonyan és magasan képzettek közötti egyre mélyülő szakadékot áthidalva a pártot is megújítja majd, és az nem csak a középosztály és a progresszív értelmiség kedvence lesz. E megújuláshoz azonban egyelőre csak a jó szándék látszik, és a friss arc vonzereje is hamar megkophat.
A csillagok együttállása
A legnehezebb feladat, a kormányalakítás még csak most következik. Hiszen a VVD-nek a maga 31 mandátumával - mint mindig - gyorsan koalíciós partner után kell néznie. Reálisan - az alábbi sorrendben - három változat képzelhető el. A tisztán jobboldali koalícióban (VVD-CDA-PVV) a gondot Wilders pártjának kezelhetősége, vagy inkább kezelhetetlensége okozhatja. A "lila" - liberális (kék) és szocdem (vörös) - szövetség csak két további baloldali párt közreműködésével képzelhető el, s ez a liberálisok számára nem túl vonzó. A három nagy párt (VVD-PvdA-CDA) koalíciója az utóbbi kettő elmérgesedett viszonya miatt problematikus. A pártok közötti közvetítéssel megbízott ún. informatőr lapzártánkkor már meg is kezdte az első változat körüli puhatolózást.
