chili&vanília

Olaszországban - elsősorban az északi részeken, például Bolognában is - nagy hagyománya van annak, hogy húst tejben sütnek, párolnak. Ez első hallásra kifejezetten furcsának tűnhet, de megéri félretenni a szkepticizmust, a végeredmény ugyanis lenyűgöző. Egyébként régi magyar receptgyűjteményekben is előfordulnak hasonló ételek, legutóbb "növendékhús tejben párolva" címen bukkantam rá egy, a hetvenes években, Romániában kiadott kötetben.

Avagy a kapormártás, a tökfőzelék és a cseh koprovka találkozása némi tárkonnyal. A cseh gasztronómiában igencsak el kell mélyedni, hogy az ember felfedezze magának azt a néhány gyöngyszemet, aminek köszönhetően vonzóvá tud válni.

Számos nagyszerű, hétköznapi desszertünket köszönhetjük az osztrák konyhának. Vegyük például a császármorzsát vagy a stíriai metéltet. Utóbbi valójában "stájer" metélt, hiszen Ausztria legzöldebb, erdős részekben és hegyekben gazdag tartományából származik. Nem keverendő össze az (erdélyi eredetű) vargabélessel, ami nem más, mint rétestésztalapok között megsülő cérnametélt, túróval és mazsolával.

A körözött a magyar konyha emblematikus túrókrémje, a nemzetközi gasztronómiában liptói túróként ismert. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori országaiban szinte mindenütt ismerik, és sajátjuknak érzik. A mai Szlovákia területén található Liptó a nemzetközi névadója.

Csirkével, sárgarépával, hallal, hagymával, burgonyával, spenóttal, paradicsommal, gombával, tejszínes, tojásos ételekben érvényesül a leginkább. A friss tárkonyt méltatlanul elhanyagoljuk, pedig számos egyszerű ételt egészen új dimenzióba repít.

Terjed a vietnami konyha, szinte nem akad negyede a városnak, amelyben ne volna népszerű levesező.

Tejfölösen, sóskához hasonló mártásként, hideg levesként, pitékben, dzsemként (vaníliával vagy gyömbérrel) a legfinomabb, de savanyúsága miatt sültekhez is jól passzol, például kompótként. Piacainkon még mindig csak elvétve bukkan fel, pedig jól megterem. Szupermarketekben gyakrabban látni ilyenkor, szezonjában, sokan azonban csak méregetik, kevesen csapnak le rá. A rebarbara nálunk kevésbé elterjedt, mint más nemzetek konyhájában, pedig még az sem kizárt, hogy ősmagyar zöldséggel van dolgunk (botanikai értelemben zöldség, felhasználását tekintve inkább gyümölcsként értelmezhető).

A húsvéti kalácsok palettája világszerte rendkívül széles, lehet belőlük mazsolázgatni. Én idén a csehekét ajánlom.

Tavaszi salátákon, főzelékeken - ezenkívül voltaképpen bármilyen más ételen - nagyszerű feltét lehet a buggyantott tojás. Az az állag az eszményi, amikor a közepe sűrűn folyik, mint a láva, viszont a fehérje már szinte teljesen megszilárdult.

Az olaszok szemében az én ossobucco receptem alighanem a klasszikus milánói húsétel megszentségtelenítésének minősülne. Legalább két fontos elemében eltér az autentikus változattól. Egyrészt ennek a fogásnak a lényege éppen a lassúságban rejlik. Nyugodtan, komótosan kell főzni a borjúlábszárat, hosszan, alacsony hőfokon, hogy a legomlósabb legyen. Ehhez képest az alább ajánlott receptben kuktában, bő egy óra alatt készül el.

Pesti vendéglő emblematikus étele a házi rétes. Akár nagyszerű is lehetne, a látványpultban kínált rétesek frissek, gusztusosak, illatoznak, óriási a választék. Annál nagyobb a csalódásunk, amikor kiderül, hogy a vékony, rendben találtatott tészta vállalhatatlan tölteléket rejt. Egytől egyik búzadarával dúsítva, mintha mákos tejbegrízt vagy túrós tejbegrízt kanalaznánk.