chili&vanília

"Kerek a blini, aranysárga és tűzforró, mint a nap, a csodás idők, gazdag termés, harmonikus házasság és egészséges gyermekek jelképe" - hasonló szavakkal illette a leghíresebb orosz palacsintát Alexander Ivanovics Kuprin, az 1900-as évek elejének orosz regényírója (Párbaj). A blini évszázadok óta az orosz étkezés egyik legfontosabb része, az összes palacsintaféle közül talán ma is a legnépszerűbb, a nemzetközi gasztronómiában is a legismertebb.

Prágába már két hete beszökött a húsvéti készülődés szele. Ennek egyik legszembetűnőbb bizonyítékául a piacokon, valamint a közértek és konyhai szaküzletek kirakataiban felbukkanó, ücsörgő bárány alakú sütőforma szolgált.

Mennyivel izgalmasabb lenne, ha a több ezer éves gyökerekre viszszanyúló kantoni specialitásról, az agyagedényben ropogósra sütött rizsételről, a bo zai fanról írnék. Netán koreai testvéréről, a dolsot bibimbapról. Esetleg az iráni konyha különlegességéről, a tahdeegről, amelynek ékessége szintén az edény alján aranyszínűre sütött rizsréteg. A japán yaki onigiri is a ropogósra sütött rizsen alapul, ehhez az összeállt szusirizst formázzák, majd szójaszósszal kenegetve sütik ragacsos arany színűre.

A mai Irán, azaz az egykori Perzsa Birodalom a világ egyik legsokszínűbb és legkifinomultabb konyháját tudhatja magáénak. Nem véletlen, hiszen a történelem során számos kulináris behatás épült be gasztronómiájába:

A tavaszi tekercs szerintem a világ egyik legjobb találmánya. A műfajon belül egyértelműen a vietnami változat a nyerő, amely még véletlenül sem hasonlít az átlagos kínai gyorsbüfékből ismert, olajos, nehéz, káposztás verzióra. Ez ugyanis vékony, ropogós, tésztáját pedig hajszálvékony rizslap alkotja.

Engedjék meg, hogy a következő néhány sorral két fontos dologról próbáljam Önöket meggyőzni! Egyrészt arról, hogy különlegesen, egzotikus kiegészítőkkel főzni néha nem pénz kérdése. Másrészt pedig arról, hogy nem minden hulladék, ami annak látszik.

Annyi jó, külföldről importált ötletet és koncepciót honosítanak meg itthon a gasztronómia világában is, hogy néha érthetetlen, miért pont a legegyszerűbbekre nem csapott le még senki. Itt van például a szomszédos Bécsben az óriási népszerűségnek örvendő Meierei tej-és sajtbár.

Egy ilyen, liszt nélküli csokoládétorta mindenki repertoárjában kötelező darab. Nyugodtan álljon neki olyan is, aki még soha életében, az égvilágon semmit nem főzött, a siker garantált.

Mi, magyarok az év minden időszakában levesesek vagyunk, egy tisztességes hús- vagy gulyáslevestől a legforróbb kánikula sem riasztja el a többséget. A nagy hideg azonban különösen felerősíti mindenkiben a jó levesek iránti vágyat.

Hiába a jó kis curryk, korianderes csicseriborsók, bulgurok és egyéb ínyencségek, be kell látnom, hogy ezekkel gyerekeknél soha nem nyerem meg a népszerűségi versenyt. Még édességek esetében is - amelyekről azt gondolná az ember, hogy nem lehet velük mellélőni - speciális szempont, ha gyerekeknek készülnek (a keserű csokoládés desszerteket például többnyire nem értékelik).