Balog József: Viennese Romance
„A mennyben talán majd megengedik nekem, hogy ne adjam fel Bécset mint örök otthonomat” – írta Beethoven a városról, amely befogadta őt.
„A mennyben talán majd megengedik nekem, hogy ne adjam fel Bécset mint örök otthonomat” – írta Beethoven a városról, amely befogadta őt.
A francia zongoraművész aligha tévedne el Budapesten, hiszen előadóként rendszeresen jár hozzánk.
Amikor 1881-ben, három évvel az elkészülte után végre bemutatták Csajkovszkij hegedűversenyét Bécsben, a kor notórius zenekritikusa, Eduard Hanslick azt írta róla, a műnek „a bűzét hallani lehet”.
Az opus 20-as vonósnégyesek eredeti kiadását a felkelő Nap rajza díszítette, de ha ezek a művek nem is hangfestő kompozíciók, másféle hajnalt azért jelölhetnek.
A kormány nemcsak elhanyagolja a legszegényebbeket, hanem bűnbakot csinál belőlük, és minden adománygyűjtő akció csak „ragasztószalag a lőtt sebre” – hangzott el a Wesley Főiskolán rendezett panelbeszélgetéseken.
Bemutatkozó elbeszéléskötete az utolsó pillanatig eséllyel versenyzett a Margó-díjért, végül második lett. A Repedések könyve a perem Magyarországáról szól, de nem szociográfia. K. Varga Bencét csak azok az ötletek érdeklik, amiket megszeret.
A chilei-amerikai énekesről azt mondják, a legnapocskásabb hang Luciano Pavarotti óta.
Sok színésznek épp elég lenne, hogy teremthet egy halhatatlan karaktert, amivel sok-sok millió dollárt keres. A kegyetlenül tehetséges Matthew Perry azonban többre vágyott. Ez a vége egy olykor irtó vicces, de legtöbbször mélyen fájdalmas életnek.
Öt évtizeddel ezelőtt nem pontosan így nézett ki a négyes fogat, de a primáriusi székben már akkor is David Harrington ült.