Visszhang: koncert

Benjamin Clementine

Visszhang

Prófétai hang, vagabund külső, mágikus-magnetikus aura.

Benjamin Clementine mezítláb görnyed egy lehetetlenül magas zongoraszéken, és addig püföli a hangszert, amíg el nem szakít egy húrt – nem mindennapi mutatvány az erős, modern hangszereken –, de ez sem veszi el a kedvét attól, hogy később ugyanilyen vehemensen kísérje magát. A ghánai gyökerű, Londonban élő énekes látszólag elemében érzi magát a váratlan helyzetekben, és a maga hol nyájas, hol bumfordi módján mindent megtesz azért, hogy mi is feloldódjunk. Slágerei nincsenek – balladisztikus, olykor operaivá emelkedő dalai ősibb előadótípusokkal, énekmondókkal, vándorzenészekkel, Bob Dylannel, Johnny Cashsel rokonítják –, de elhangoznak a legjobb szerzeményei, a Condolence, az Adios, az I Won’t Complain és a Nemesis. Alighanem hirtelen ötlettől vezérelve vagy húsz percet jammel Seye Adelekan basszusgitárossal, énekel szerelemről, fárasztó anyósokról és szülőségről, közben a közönséget is megénekelteti, amely lassan, de beadja a derekát. Nem meglepő, de megdöbbentő, hogy Kodály országában milyen nehezen nyílnak énekre az ajkak, de szégyenlősségünket tulajdonítsuk annak, hogy Benjamin Clementine orgánumához képest a legtöbben csak zuhanykabin-énekesek vagyunk. Végül körbesétál a nézőtéren, mint egy pap vagy egy táltos, szemügyre veszi a rajongóit. A színészként és modellként dolgozó, kétméteres előadót talán a Dűne második részében látjuk legközelebb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.