Visszhang: lemez

Bartók: Zongoraversenyek / Pierre-Laurent Aimard

Visszhang

A francia zongoraművész aligha tévedne el Budapesten, hiszen előadóként rendszeresen jár hozzánk.

Ideköti Kurtág Györgyhöz, Eötvös Péterhez és a néhai Simon Alberthez fűződő tanítványi-baráti viszonya, és saját bevallása szerint a Bartók-interpretációban a magyar nyelvvel való ismerkedés segítette.

A nagy zeneszerző három klasszis zongoraversenyéből készült felvételen azonban nem érezzük a hagymás-paprikás alap ízét. Az ősi ihletésű I. zongoraversenyben inkább Stravinsky hatását emeli ki, a II. zongoraverseny is harcias lendülettel szól, még ott is, ahol sok előadó hajlamos ellágyulni. A nevezetes középső tétel vérfagyasztó noktürnzenéje így még a szokásosnál is nyomasztóbb, a zárótétel pedig nehéz, erőltetett menet. Aimard előadásában a III. zongoraverseny, amelyet a Pásztory Dittának szóló dedikáció miatt női koncertnek szokás nevezni, csupa meglepetés. Elsősorban azért, mert míg a legtöbb interpretáció a könnyű nosztalgia fényeit villantja fel benne, Aimard, neoklasszicizmusát kiemelve imponáló kőszobrot farag a muzsikából. A nyitótételt ráérős, szenvtelen szemlélődés jellemzi, a lassú szakasz nyugodt természetportré, míg a fináléban, bár nem nélkülözi a bravúrt, a szólista inkább az imitációs szakasz áttetsző megformálásával nyűgözi le a hallgatót. A koncertfelvételen a San Francisco Symphonyt Esa-Pekka Salonen vezényli. Aligha mondjuk etalonnak, lehet, hogy többen fűszerezetlennek tartják majd: ilyen Aimard kristályos megformálásában az abszolút, tiszta zene.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.