Az a jelenet, ami szombaton délután négy órakor a Los Angeles-i rendőröket fogadta a Palisades negyedben, az óceánparttól egy kilométernyire fekvő Blue Sail Drive-on elhelyezkedő luxusvillában, egy nagyon szomorú film vége lehetne. Ismeretlen bejelentő egy ötvenes férfi miatt tárcsázta a 911-et. A helyszínen Matthew Perry holttestére bukkantak, aki a jelek szerint belefulladt a jacuzzijába. A halálát közvetve vagy közvetlenül szívleállás okozhatta, de a házban nem találtak drogokat és idegenkezűségre utaló nyomokat sem.
Matthew Perry 54 éves volt, családja nem volt, de sok millió rajongója a világban igen, és öt jóbarát, akik most gyászolják.
Nem volt egyszerű gyerekkora. „Ordítva jöttem a világra, és utána is csak bömböltem. Heteken át” – írta magyarul is megjelent, Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című önéletrajzában. Egy orvos addiktív hatású altatószert írt fel a néhány hetes csöppségnek, amitől legalább abbahagyta a vigasztalan sírást. „Miután a barbiturát színre lépett, egyszerűen kidőltem. Állítólag javában bömböltem, aztán beütött a szer, és eldőltem, mint a krumpliszsák, ami hangos kacajra fakasztotta apámat. Ettől még nem volt rossz ember. Egy betépett baba mókás látvány. A héthetes koromban készült képeimen tisztán látszik, hogy teljesen be vagyok állva, és úgy bólogatok, mint egy narkós.”
A szülei még az első születésnapja előtt elváltak. Apja, aki szerencsét akart próbálni színészként, az angyalok városába költözött; mindössze húsz éves anyja pedig nem állt készen a szülői teendőkre. A kis Matthew hamar rájött, mi a feladata:
„hogy szórakoztassak, hízelegjek, gyönyörködtessek, megnevettessek másokat, lecsillapítsam a kedélyeket, örömet szerezzek, én legyek az udvari bolond.”
A mókás gyerekből problémás tinédzser lett. Tízévesen pénzt lopott, cigarettázott, bukdácsolt az iskolában, és elverte a kanadai médiamágnás miniszterelnök – anyja főnöke –, Pierre Trudeau fiát, Justint, aki azóta miniszterelnök lett. Ottawából elköltöztek, utált Torontóban lakni, és azt is, hogy az apját többször látja a tévében, mint a való életben. A tenisz ment neki jól, meg a színjátszás, és ezeknél csak az alkoholból merített több erőt. Tizennégy évesen próbálta először, és elementáris hatást gyakorolt rá.
1986-ban, amikor Matthew Perry Los Angelesbe költözött, úgy gondolta, hogy a hírnév majd minden problémájára gyógyírt jelent. Természetes színészi hajlammal bírt, de a hollywoodi szerencselovagok forgataga megszédítette. A fiatalember, aki később gyakran beszélt magáról született függőként, egyszer elkötötte apja vörös Ford Mustangját, és ittas állapotban száguldozott vele a sivatagban, miközben arra gondolt: ha nem hal bele, megcsinálja újra.
Lassan indult a karrierje. Apró szerepet kapott egy Beverly Hills 90210-epizódban – teniszsztárt alakított –, és számos vígjátéksorozatban szerepelt, amelyek egyike sem futott be. Kis híja volt, hogy egy reptéri poggyászkezelőkről szóló sci-fi sorozat kedvéért elmulassza Chandler szerepét.
Pedig tökéletes volt rá: babaarca volt, amiről mégis gondterheltség tükröződött, jóképű volt, mégis elhittük róla, hogy sikertelen a nőknél. Chandler poénjai szarkasztikusak, szellemesek, és jól illenek ahhoz a szomorú bohóchoz, aki Perry gyerekkorában volt. Az első évadokban Chandler szerepe a görög kórusokhoz hasonló – inkább kommentálja, mint alakítja az eseményeket, és még többször érzi azt, hogy senkinek nem fontos igazán.
„Ha meghalnék, az emberek csak onnan tudnák, hogy éltem, hogy a seggem nyoma itt maradt ezen a fotelon!”
– fakad ki Joey-nak a negyedik évadban, miközben Ross házasodik, Phoebe várandós, ők pedig csak ülnek a Central Perkben, és az időt pazarolják. Chandler nem tud sírni, a kényelmetlen helyzeteket elvicceli, gyakran gondolják melegnek és problémás a kapcsolata a szüleivel – ezek mind olyan tulajdonságok, amelyeken Perry hozott anyagból dolgozott.
Hozzá hasonlóan Chandler is született nevettető, és erre az egyetlen dologra büszke igazán. „Úgy éreztem, meghalok, ha nem nevetnek” – mondta Perry a két éve forgatott Reunion-epizódban az élő közönség előtt zajló forgatásról. „Ez persze nem egészséges. Néha elmondtam a szövegemet, és nem nevettek. Ilyenkor izzadtam, görcsbe rándultam. Ha nem kaptam meg a tetszést, teljesen kiborultam.”
A Jóbarátok ötödik évadában Chandler magányos lúzerből meglepően alkalmas társ lett Monica oldalán – két kétkedő természetű ember, akikről meglepetésszerűen derült ki, hogy tökéletesek együtt –, és bár a sorozat bizonyos szempontból kifejezetten rosszul öregedett, az ő szerelmük máig az egyenlőségpárti párkapcsolatok mintája lehet. „Nem baj, ha sok karbantartást igényelsz, mert én... szeretlek a karjaimban tartani” – mondja Monicának a hatodik évadban. (A szinkronos magyar fordítás persze nem így hangzik, de azt inkább ne is idézzük: legtöbbször elvéti a poént.)
Ám hiába vált Chandlerből felelősségteljes férj, Matthew Perry függőségeit nem enyhítette a hírnév és az elismerés. A feladat súlya segített időről-időre megállni a lejtőn, és a társak, Jennifer Aniston, Matt LeBlanc, Lisa Kudrow, David Schwimmer és Courteney Cox odafigyelése is használt. „Egyvalamit viszont biztosan nem bírtam volna ki: hogy középszerű színész váljon belőlem. Azért nem érte volna meg józannak maradni és lemondani a heroinról. (...)
Amikor heti egymillió dollárt keresel, nem engedheted meg magadnak, hogy kikérd a tizenhetedik italt”
– írta a memoárjában, amelyben „csendes függőnek” nevezte magát. Ettől függetlenül az viszont megesett, hogy Aniston, inkább féltésből odabökött neki: „Érezzük a szagát.” Mert ha a tizenhetediket nem is kérte ki, Perry rendszeresen elmerészkedett tizenhatig, és az utolsó évadokat már rutinos részegen forgatta le. Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, a tíz évből háromra egyáltalán nem emlékszik, és volt olyan, hogy az olvasópróbát félbe kellett szakítani az állapota miatt. Amikor Monica és Chandler esküvőjét vetítette a tévé, Perry éppen elvonón volt Malibuban.
A Jóbarátok volt az egyik utolsó olyan médiajelenség, amely egy egész világot odaszögezett a képcsöves tévék elé: amikor csütörtökönként az enyhén konvex képernyőn feltűnt a sorozat intrója, tízmilliók követték a műsort, és ugyanennyien idézték az epizódokban elhangzó szófordulatokat és poénokat a mindennapokban. De ahogy a Jóbarátok többi főszereplője – leszámítva a karrierjét akrobatikus ügyességgel irányító Anistont –, úgy Matthew Perry tehetségét, erősségeit és karakterét is végletekig kiaknázták a sorozatban.
A színész 2004 után számos vígjátékot készített (Bolond szél fúj, Bérgyilkos a szomszédom, Pereld a nőt!), de egyikkel sem ért el számottevő sikert, az arca, manírjai, ösztönös jelenléte elhasználódott. A Jóbarátok örökre megteremtette neki az anyagi gazdaságot, a széria ismétléseiért és a Netflix-lejátszásokért is megfizették, de a kényszeres nevettetőben lakozó űrt nem töltötte be.
Pedig, noha a karrierje földbe állt a Jóbarátok után, kevesen vitatják, hogy Perry a legtehetségesebb volt a hat színész közül. A sorozat számos improvizált poénja közül sok az ő érdeme volt – így a záróepizód zárómondata is, amikor hatan elhatározzák, hogy még utoljára elmennek kávézni, mielőtt elválnának egymástól. „Hová?” – kérdezi Chandler. Nagyszerű volt fizikai komédiában, és még nagyszerűbb, ahogy egyetlen hangsúllyal tett halhatatlanná egysoros vicceket. Ha a tehetségéhez kevesebb trauma tapad, és több kitartással és fegyelemmel párosul, hasonló utat járhatott volna be, mint Robin Williams, aki standup komikusként kezdte, vígjátékokban ismerte meg a világ, és a Good Will Huntingban nyújtott komoly alakításáért kapott Oscart. Matthew Perry azonban függő volt:
„Nekem nem kellett Oscar, csak még egy nap”
– írta a könyvében. Később megpróbálkozott vele, hogy művészi formába öntse a megpróbáltatásait: a függőségéről szóló színdarab, a londoni West Enden bemutatott The End of Longing fekete komédia volt, de nem aratott igazi sikert.
Perry a fél életét rehabilitációs központokban és intézetekben töltötte. 2001 óta elvileg tiszta volt, de csak „úgy 60-70 kilengéssel”. A gyerekkori altatót idéző Xanax a kedvencei közé tartozott, a Metadon, a Vicodin, az OxyContin, a kokain és a morfium pedig két lábon járó patikává tette. Könyvében több olyan esetet is leírt, amikor mákja volt, hogy megmentette valaki, és még többet, amikor magányos, elfuserált életének problémáit elhessegetve megoldás helyett nyúlt a szerekhez. „Gyógyszer nélkül azonban mintha szétfröccsennék a semmi tengerében” – írta. De maga is igyekezett megmenteni másokat: egy időben malibui házát elvonóvá alakította, amit olyan férfiak kerestek fel, akik kiutat kerestek a függőségből. „Én mindig azt mondom, igen, tudok segíteni. Még ha sokszor magamnak se tudok” – mondta tavaly egy rádióműsorban.
Pedig a lábai előtt hevert minden: Hollywood, a luxusvillák és a medencés partik világa. Egyedül a halál gondolata kerülte el mindig – nem úgy, mint számos komikust, akik a színfalak mögött öngyilkos gondolatokkal küzdöttek. „Ha meg kell halnom ahhoz, hogy elegendő droghoz jussak, akkor ámen” – hangzott a sajátos logikája.
Matthew Perry túl fiatalon hunyt el, mindössze 54 évesen. Egy jacuzziban, amely önmagában is a siker és a kényelem szimbóluma lehetne, az ő lelkét azonban nem ez tette könnyebbé. Az a kétszázharminchat Jóbarátok-epizód viszont még örömet szerezhet az itt maradóknak, és okozhat annyi nevetést, ami a humorérzékére büszke színész szorongásain is enyhített volna.
