Koncert

Legyen inkább taps

Joshua Bell, Alan Gilbert és az NDR Elbphilharmonie

Kritika

Amikor 1881-ben, három évvel az elkészülte után végre bemutatták Csajkovszkij hegedűversenyét Bécsben, a kor notórius zenekritikusa, Eduard Hanslick azt írta róla, a műnek „a bűzét hallani lehet”.

Azt tudjuk, hogy a zenekari kották hemzsegtek a hibáktól, bizonyára nem volt makulátlan az előadás, de a szólista személyére nem lehetett panasz, a joviális Adolf Brodszkij kora ünnepelt virtuóza volt. Hogy mi bőszíthette fel annyira a neves ítészt, hogy vitriolos bírálatában úgy fogalmazzon, a versenymű végére a hangszert „kékre-zöldre verték”, a zenéből pedig „kihallatszanak a káromkodások és megcsap a vodka bűze”, nem tudjuk. De néha akad egy-egy előadás, amelyből kihallik Csajkovszkij zenéjének naturalisztikus jellege, az, amit a legtöbbször elfed a Mozarttól tanult elegancia, a csipkék és a porcelánfestés. Ilyen a népszerű Hegedűverseny zárótétele: ha az előadó kellőképp bátor, valóban érezzük az erős italok szagát. (Alighanem Patricia Kopatchinskaja hét évvel ezelőtt ki­adott felvétele mutatta be legjobban ezt a nyers erőt. Érdemes rá odafigyelni.)

Joshua Bell azonban nem ilyen szólista. Az amerikai hegedűművész ennél jobb tanuló, az a fajta muzsikus, aki képes meggyőzni, hogy létezik tökéletesség, és ez olykor többet ér az izgalomnál. Két felvételt is készített a népszerű repertoárdarabból, amelyet réges-rég Beethoven és Brahms komoly D-dúrjaival helyeztünk egy polcra: az első még Vladimir Ashkenazyval és a clevelandiekkel készült 1995-ben, a másik tíz évvel később Michael Tilson Thomasszal és a Berlini Filharmonikusokkal. A Müpa színpadán még oldottabb, mint lemezen, a kadenciák szinte az improvizáció könnyedségével jönnek elő. 1713-ban készült Stradivariusa édes hangon szól, mint a karamella, tónusa puha, bársonyos, és bár játéka nem mentes a drámai feszültségtől, olyan bájosan rajzolja meg a Csajkovszkij-koncert portréját, hogy öröm hallgatni. Olykor egy kisdiákra emlékeztet, aki heves izgalommal ír szerelmes levelet, és még ő sem tudja, hogy érzelmei lázasak ugyan, de nem elveszejtően mélyek (bár melyik romantikus zeneműről nem mondható el ugyanez), máskor viszont kamaradarabbá formálja a nagyszabású művet. A pianók finomak, mint a lehelet, az üveghangok tiszták és átlátszók, a díszítésekből kunkori farkincák, a dallamokból miniatűr építmények lesznek. Modorosnak mondanánk, ha nem lenne ilyen szépen megcsinálva – de Joshua Bell küzd az ellen, hogy az ezerszer előadott versenymű tornagyakorlat legyen a kezei között. Ráadásként, milyen szép gesztus, Sosztakovics-duót játszott a koncertmesterrel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?