A Republikon Intézet két beszélgetést is szervezett a Wesley János Főiskolán arról, hogy milyen állapotban vannak a hazai szociális segítőszakmák, azok intézményei és gyakorlói. A rendezvény ürügyét természetesen az Iványi Gábor vezette Magyar Evangélikus Testvérközösség intézményeinek kivéreztetése jelentette. Az Oltalom Karitatív Egyesületnek és MET-nek több alkalommal is gyűjtöttek civilek, a jótékonysági és szociális intézmények azonban folyamatosan pénzügyi problémákkal küzdenek. Lehet-e ezen változtatni – és ha igen, hogyan fogjunk hozzá?
Iványi Gábor a nyitóüzenetében úgy fogalmazott, több évtized alatt megtapasztalta, hogy gyakran a nem keresztények végzik a rászorulók megsegítésének oroszlánrészét, ők pedig „azokkal foglalkoztak, akik másoknak nem kellettek”, hajléktalanokkal, betegekkel. Harminc éve működik a Fűtött Utca, a kórházban ötvenegy ágyon zajlik ápolás. Sosem bővelkedtek, de az egyházügyi törvény meghirdetése előtt jól működött a munka, azóta viszont annak ellenére sem nyerték vissza a jogaikat, hogy az Alkotmánybíróság 2011-ben nekik adott igazat. Azóta többször változott az egyházügyi törvény, „ha kiderült, hogy épp megfelelnénk, mindig jött egy újabb változtatás.”
Az első blokkban politikusok vettek részt, akik mindent átfogó megoldást nem adtak a problémára, ám megígérték, hogy egyszer majd fognak. Sebők Éva, a Momentum politikusa úgy látta, ellenzékiként egyedül abban bízhat, hogy helyi eredményeket tudnak kikényszeríteni a hatalomnál, egy-egy szociális jellegű intézkedésnél többet nem várhatunk. Kunhalmi Ágnes úgy vélte, ennél többet is tehetnek. „A 18. kerületi Wesley Kincsei iskolában száznyolcvan fiatal tanul, az itt végzett munka nélkül ezek a gyerekek elvesznének egy ilyen külvárosi kerületben.” Az önkormányzat úgy segít, ahogy tud: ingyen odaadták az épületet, támogatják a rezsiszámlákat, és hárommillió forinttal szálltak be a bérek fizetésébe. „Mi a teendő? – tette fel a kérdést. –
Az, hogy a következő önkormányzati választáson megőrizzük a már megnyert településeket, és újabb fideszes önkormányzatokat fordítsunk át”
– mondta, hozzátéve, hogy az ellenzéki politikának meg kell mutatni, hogy az ő közösségüknek fontos a szolidaritás.
Szabó Tímea egymás után sorolta a példákat, amelyek szerint a kormány Európában példátlan módon magára hagyta a szociális szférát, és felidézte azt is, amikor a legszegényebbeknek szánt 100 millió forintot átcsoportosította a Tour de Hongrie megszervezésére. „Amikor a Covid idején minden egészségügyi dolgozó kapott ötszázezer forintos bónuszt, azért küzdöttünk, hogy a szociális dolgozóknak is járjon. Ebben nem jártunk sikerrel. Karácsony Gergely önkormányzata azonban támogatta a budapesti szociális dolgozókat.”
Arató Gergely, a DK árnyékkormányának tagja úgy fogalmazott, hogy a szociális kérdés az egyike azoknak, amelyekkel kapcsolatban „az ellenzéki politikus tehetetlenséget érez”, hiszen tudják, hogy az időnként megszervezett adománygyűjtő- és figyelemfelhívó akciók nem oldják meg a problémát. Szerinte a szociális rendszer törvényi és jogi keretei nem voltak elég stabilak ahhoz, hogy megmaradjon, ezért a Fidesz kormányzása után alapjaitól kell majd újrateremteni.
„Az elhallgatás, az elnémítás, a társadalom kegyetlenségre való nevelése az állam politikája”
– mondta. „Sokkal több embert érint a szegénység és a kiszolgáltatottság, mint gondoljuk, de a kormány nem akarja látni a szegényeket, nem akarja elismerni a létezésüket.”
Azzal kapcsolatban, hogy mi lenne az első számú legfontosabb intézkedés a szociális szféra szempontjából, Sebők Éva a szociális dolgozók béremelését, Kunhalmi Ágnes a garantált megélhetési minimum bevezetését, Szabó Tímea a feltétel nélküli alapjövedelmet említette, Arató Gergely pedig azegész szociális rendszer újraépítését.
A beszélgetés vége felé a közönségben helyet foglaló egykori MDF-es politikus, Herényi Károly, aki ma az Oltalom Alapítványban dolgozik, arra kérte a jelenlévő politikusokat, hogy adjanak írásos garanciát arra, hogy kormányváltás után visszaállítják az egyházi státuszokat és felkarolják a szociális célokat. Kunhalmi Ágnes és a többiek ezt gond nélkül megígérték – bár arról mindenki illedelmesen hallgatott, hogy ez valószínűleg nem holnap, de nem is a következő ciklusban fog megtörténni.
A rendezvény második panelbeszélgetésében mélyebb rétegeibe hatoltak a kérdéskörnek.
Farkas Barnabás, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője nem volt derűlátó, amikor a szegénység és hajléktalanság politikai megoldásairól beszélt: „Minden kormánynál kimaradt, hogy a hajléktalanokkal foglalkozzanak” – mondta, vádolva a szocialista és liberális kormányokat is. Elmondta, hogy amikor huszonöt éve elkezdte a munkát Iványi Gábor egyesületében, a fűtéssel, az ellátással, a férőhellyel „baj volt, és most már „a dolgozók fizetésével is.” Amit így tenni tudnak, az csak tűzoltás, megoldást nem találnak.
Még szkeptikusabb volt a politikával szemben Donáth László lelkész, aki szerint „szükséghelyzetben vagyunk", a politikusoknak nem szép beszédeket kell tartaniuk, hanem „meg kell halni” a hazáért, hiszen jelenleg egy ország él az 1993-as szociális törvény színvonala alatt.
„Ha valaki utánuk jön – mondta a Fideszt leváltani akarókra célozva –, nincs bennük bizalmam.”
Herczog Tamás közgazdász szerint a kormánynak „el kellene ismernie, hogy felelősséggel tartozik minden állampolgár iránt, és ebbe a szegények is beletartoznak”, erre azonban szemlátomást nem hajlandó. Pedig mindennél fontosabb lenne, hogy mindenki, aki szociális munkával akar foglalkozni, legyen egyház, önkormányzat vagy civil szervezet, kapjon támogatást, a kormány pedig egyeztessen velük, és idővel a jogszabályok színvonala is javuljon.
Pikó András józsefvárosi polgármester szerint nem véletlen, hogy kivéreztetik a civil segítőket. „Ez egy politikai merénylet” – mondta. „Mivel a probléma politikai jellegű, a válasznak is annak kell lennie.” Később azt is elmondta, a kormány tudatosan teremt nyomort és szegénységet a VIII. kerületben, hogy a hajléktalanok és a szegények láthatók legyenek az utcán, akik ellen gyűlöletkampányt lehet indítani. „Ennek a célpontja nem a jól szituált középosztály, nem ők fognak felháborodni, mi együttérzünk. Hanem az, akinek csak kicsivel van több, és a hajléktalanoktól félti a kuporgatott vagyonát.”
Pikó szerint az ellenzéki vagy független önkormányzatoknak nem szabad felmenteniük magukat azzal, hogy „eszköztelenek”, még akkor sem, ha „a problémák nagyságához képest az eszközeink kevesek.” Elmondta, hogy Józsefváros többet fizet be a közösbe, mint amennyit kivesz onnan: „nettó befizetői vagyunk” az államnak.
„Az önkormányzatoknak az állam helyett a normalitást kell felmutatni, hogy van egy olyan közszféra, ami úgy működik, ahogy kell” – vélekedett, és hosszasan sorolta a példákat a kerületből: a VIII. kerületi önkormányzat már 500 millió forintra emelte az igényelhető támogatások összegét, bevezették a lakhatási támogatást, több mint 200 önkormányzati lakást újítottak fel, és amit nem tudtak, azt értékesítették és a befolyó összeget a lakhatási programra fordították. Pikó elmondása szerint megszüntették a szegregált cigány óvodákat, és minden gyerek ugyanabban az óvodai nevelésben részesül, beleértve az idegennyelvű élménypedagógiát, művészeti és kézműves órákat.
A beszélgetésben arról is szó esett, milyen károkat okoz a szociális ellátórendszert érintő kiszámíthatóság hiánya. Farkas Barnabás szerint a MET intézményei nem tudnak működni, ha a dolgozók nem kapnak bért, a szociális dolgozók ráadásul a többieknél is hamarabb égnek ki. „Ha az egészségügyre és az oktatásra már fordítottak pénzt, akkor valami csepeg nekünk is” – mondta. A normatív támogatás tizedike körül szokott érkezni, de mostanában nem kell izgulni: „Amióta nem kapunk fizetést, legalább nem görcsölünk, hogy megérkezik-e, mert úgysem érkezik.”
L. Ritók Nóra szerint:
„A kiszámíthatóság azoknak is fontos lenne, akiken segítünk”
– és hozzátette: egy támogatás kimaradása, megvonása, felfüggesztése után mindent újra kell kezdeni, az elesettek pedig nem fognak hinni abban, hogy a sorsuk jobbra fordulhat. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője azt is elmondta, hogy most, amikor a kormány inkább az egyházakra bízza a szociális feladatokat, kiderült, hogy „ez is egy szakma”, amihez érteni kell, és az egyházi háttér nem feltétlenül pótolja a szakmai kompetenciát.
A beszélgetés végén az összes résztvevő egyetértett abban, hogy strukturális váltásnak, kormányváltásnak, a teljes rendszer reformjának kell végbemennie a változáshoz. Végül az is elhangzott, hogy mindehhez közös lap, közös média is kellene, hogy ezeket az ideákat „ne csak ilyen körben vitassuk meg.”
