Csáki Judit

A Krétakör legújabb bemutatójának címe Bánk-bán; az írásmódnak ezúttal nem tulajdonítanék akkora jelentőséget, mint annak idején a Siráj esetében. Katona József drámája ez, mindenféle átigazítások nélkül, melyek közül Illyés Gyuláé volt a legmarkánsabb, és számos színielőadás dramaturgjának munkája múlt el nyomtalanul a produkcióval. Szóval az eredeti - sokak szerint távolról sem minden ízében zseniális - mű látható itt.

Legutóbbi szerepe Alba asszony Goldoni darabjában. Súlyos karakter: mindig fáj valamije, mindig panaszkodik, így hívja fel magára a figyelmet. És így próbálja kitartóan és boldogtalanul megkeseríteni mások életét. Lehetne csak nevetséges - de hát félelmetes is.

Hát igen: szem és fül kell ehhez is, pedig nem bonyolult. Goldoni darabjában a fiatal Anzoletto, a tehetséges mintarajzoló Pétervárra készül, mert, mint mondja, "mindent látok, ami itt történne velem. Másra vágyom. Meg aztán ez itt zavaros kor, és nem lehet tudni, hogy mi lesz a mi szakmánkkal." Ez a karnevál végi éjszaka tehát a búcsú ideje, Sáry László zenéje erről szól leginkább - a darab pedig Goldoni búcsúja Velencétől.

Így jött össze - ráadásul visszafelé lett világos: nemrégiben magyar szerzőkkel töltöttem egy hétvégét magyar színházakban; ez utóbbi, mondjuk, természetes.

Én bizony a könnyebb ellenállás vonzerejét látom abban a cirkuszban, amely a kaposvári színház előadása nyomán keletkezett és most lenyugodni látszik; föltehetően az igazgatóválasztás elmaradt botránya miatt. Könnyebb ellenállás, ha szimplán 56-os darabnak tekintvén az opust, arról folyik a vita: vajon helyes-e gyilkosnak ábrázolni Tóth Ilonát.

A Fidesz erősen megnyerte az önkormányzati választásokat - és sehogyan sem nyerte meg az országgyűlésit korábban. Ki gondolta, hogy ez a két tény - kivált a megfelelő időrendbe rakva - érintetlenül hagyja a magyar színházi világot?

A fehér selyemmel bélelt tér hátrafelé erőteljesen rövidül, kisebbedő ablakkeretek - előttük-mögöttük járás - végtelenítik Héraklész és Déianeira palotáját. Már amennyire palota ez - oldalt frizsider, kólát kap ki belőle, aki megszomjazik. A tér bélése a dráma kibomlásával kétszer is megváltozik: először vérvörös, aztán gyászfekete.

A Bocsárdi László rendezte Lear királynak vannak erős üzenetei, és nincs a véletlenre vagy a nézőre bízva, hogy célba érjenek.

Nem éppen az avaron: a fémmedencében. Ez a játék tere - Daróczi Sándor tervezte -, színes műanyagmorzsalék van benne, az első felvonás után hullik-zuhog alá, majdhogynem maga alá temeti Puckot.

425 millió forint. A Fővárosi Önkormányzat tervezett költségvetése szerint ennyit kell ebben a naptári évben megspórolni a budapesti színházakon - mármint azokon, amelyeket az önkormányzat tulajdonol. A színház-finanszírozási reformnak legalább tíz éve itt van az ideje. De milyen finanszírozási reform az, amelyben csak egy tényező biztos: az, hogy a végén ott a 425 milliós megtakarítás?

Rossz memóriájú ember lévén dühödten imádom az idézeteket, a szó szerintieket, a stilárisakat, a színházi palimpszesztet legkivált: semmi bajom tehát azzal a gesztussal, hogy Tasnádi István letörölte a nagy árkus papírról Erdman Öngyilkosát, és ráírta a maga Finitóját, "magyar zombi" alcímmel, versben; és önmagában azzal sincsen semmi bajom, hogy Mácsai Pál rendezése erősen izál: moliére-izál, barokkizál, örkényizál, stilizál, parodizál.

Kérdés, hogy nagy effektekhez, tűzijátékos durrogáshoz, felszínes és felszíni hatáshoz szoktatott mindennapjainkban van-e még szemünk arra, hogy észrevegyük az első felvonásban a díszlet egyik kevéssé látványos darabját, a kis agancsos fogast oldalt...