A Bárkában a Bereményi-film, az Eldorádó színpadi változatát láttam - még Zalaegerszegre írta drámává Bereményi Géza néhány éve, és nincsen abban semmi meglepő, hogy most vándorútra indul. A film méltán lett óriási siker - juthat belőle valami a színháznak is, nem kell hozzá nagy rendezői akrobatika.
Ezért aztán nem baj, hogy Bagó Bertalan mindössze egyszerű, érthető és érzelmes előadást rendezett (és le merem fogadni: közönségbarátnak bizonyul majd); alkalmat adva és helyzetet teremtve néhány igazán jó alakításnak. Merthogy Bereményi darabja például Monori, a Teleki téri "császár" nélkül nincsen, itt pedig Gáspár Sándor jött a szerepre, aki súlyos Monorit teremt. A zsigeri túlélő nála nem elementáris sodrásból, hanem rétegekből és reflexiókból keletkezik; a figurának persze megvan a magához való esze, ráadásul gyorsan is jár; erkölcsi világképét a személyes tapasztalat alakítja, közismert módon: első helyen a család, utána a jól felfogott érdek. Gáspár testes, sűrű alakítása széles amplitúdók közt mozog, a szenvedélytől a cinizmusig, a kétségbeeséstől a szikár eltökéltségig minden árnyalata hiteles, ráadásul igazi motorja az előadásnak. És jó párost alkot Varjú Olga Monorinéjával; az asszony buzgó hittel és belső állhatatossággal ellensúlyozza férje szüntelen és elengedhetetlen túlhabzását. Rejtélyes figurát játszik Mucsi Zoltán: hallgatása súlyos, bűnökkel teli múltról beszél; Tulipán feltétlen hűségét az ő alakításában nem csak a kiszolgáltatottság vezérli.
Szép az utolsó felvonás, melyben Monori tündöklése a bukáshoz ér: a kataton szotyiárus dacosan fölvetett fejjel szemléli a "túlpartot" - miután mindent elrendezett...
Két Szép Ernő-egyfelvonásost vettek elő az Örkény Színházban (Bereményi Géza rendezésében) két színész kedvéért: a leginkább főiskolai vizsgákon otthonos Kávécsarnokot, valamint a sehol sem otthonos, ám tavaly Kaposváron főiskolás vizsgán ismét elővett Tűzoltót. Sokkal tartozunk - irodalom és színház - Szép Ernőnek; a könyvkiadás legutóbb az "elfeledett drámákkal" javított kicsit, és most az Örkény is az agyonjátszott darabok "mögé" nyúlt.
Egy városi és egy falusi jelenet; egy lírai és egy bohózati - mindkettő csupa szívügy: szerelem. A Kávécsarnokban egy barnára hangolt Kerekes Éva adja a tulajdonost, a szép, rezignált, tétova és reménykedő Fannyt, Széles László pedig Alajost, a túlkoros "anyuka kedvencét", aki árván maradt, ezért szenvedélyesen és számolatlanul eszi a kuglófot, viszont nem fizet. Az ebből kipattanó szóváltás aztán kanyargós ösvényre téved... Megannyi líra, szemérmes báj, a játékban felvillanó idézőjelek és a csöppnyit túlzó távolságtartás mutatja, hogy a két színész magabiztosan lép be Szép Ernő világába, és az amott otthonos érzelmességet emitt csomagolja fanyarságba. Ahogy a kuglófról a porcukor, a lírából a humor, a figurákból az önirónia nem hiányzik.
És ennél messzebb futnak a színészek a Tűzoltóban: a falusi jelenet egy szép és szenvedélyes özvegyasszony tisztaszobájában játszódik, a fal egy óriás falvédő, de nem hűséges feleséget vagy jó kosztot ígér, hanem "uncilismuncilit". Kerekes Éva göcögéssel, apró kaccantásokkal,
szapora fenékringatással
hergeli Széles László snájdig tűzoltó-karikatúráját, a poénok ki vannak játszva, sőt, el vannak hajtva a bohózatig - és ez illik ahhoz a súlyos dilemmához, hogy a tűzoltót hová is vezérli az oltási kötelezettség: a szépasszonyhoz vagy a tyúkólba... Parádés sűrítmény, ahogy az egészséges erotika még egészségesebb fékevesztett kergetőzésbe, birkózásba fúlÉ Kellemes este: jó kombináció, Szép Ernő és a színészek.
Bálint András a Radnóti Színházban a Radnóti című estjében idézi Szép Ernő Lila ákác című regényének a zsidóságról szóló közismert (?) részletét, melyben Szép Ernő kifejti, hogy neki ugyan esze ágában se volt zsidónak lenni, s hogy ezzel is úgy kéne bánni, mint a katonasággal: mindenki vegye ki a részét belőle, legyen zsidó egy kis ideig... "Azonkívül, hogy ember", teszi hozzá.
Radnóti sem állt sorba saját zsidóságáért - viszont igazán erősen próbált megszabadulni tőle. Bálint András pedig már nem tekinti jellemző vonásnak a saját zsidóságát - csupa magyar ember, mondom én.
A jól szerkesztett estben a versek is otthon vannak, de elsősorban a szerző portréja látszik; mellette kortársak bukkannak fel, és mivel Bálint András a zsidóság-magyarság témájában saját példáiból is szemezget, még a jelen is képviseltetik. Újságcikkek, levelek - névvel és névtelenül -, naplók és versek mondják el, közvetlenül vagy éppen közvetve, hogy zsidóság tekintetében ki-ki csak önmagáról nyilvánítson véleményt. Olyat, amilyent akar - és tehesse ezt következmények nélkül.
Hanem a magyarság, az közös ügyünk. Itt van mindjárt ez a színházi hétvége: milyen kellemes volt, és milyen magyar.
Örkény Színház, március 9.; Bárka Színház, március 10., Radnóti Színház, március 11.
