Csáki Judit

Milyen hamisítatlan színházi abgang! Alig néhány napja huncut mosollyal mondta bele egy kamerába, hogy "jó volt élni", és karácsony után meghalt. Majdnem 86 éves volt, egy hónapja jelent meg róla a felesége, B. Élthes Eszter által írott-szerkesztett kötet, 85. születésnapján parádés ünnepséget szervezett számára a Nemzeti Színház, merthogy Bessenyei Ferenc a Nemzet Színésze is volt.

Ez a jól agyonstrapált szó afféle vezérszólam manapság; legtöbbször akkor és azok emlegetik, amikor és akik nem akarnak vagy bírnak párbeszédre lépni egymással. Én szeretnék, de nem mindig sikerül. Annak ellenére szeretnék, hogy úgy hiszem, az én szakmámban - mármint a színházban - kétféle párbeszéd van: kívánatos és nemkívánatos. Utóbbi - legalábbis a kritikus esetében - azokra a belterjes információkra vonatkozik, amelyek belezavarnak az elõadásról kialakítandó véleménybe; legyen elég errõl ennyi.

A Három nõvér címû színdarabba olykor beépül - vagy legalábbis viszonyt kezd vele - elõadásainak története. Mindkettõ a színházi kánon része ugyanis, ezért a befogadásban - mármint a nézõ emlékezetében - egymásra kopírozódnak. Innen pedig valóban mindössze egyetlen kis lépés a nézõpont megfordítása: a rendezõ értelmezésébe belefoglalni az elõadáskánont.

Kisváros. Van neki polgármestere, volt polgármestere, egy párthoz tartozó regionális elnöke; de még helyi televíziója is van, és annak egy tudósítója. De mert a város kicsi, hát ez a tudósító a volt polgármester felesége - és együtt õk az ellenzék. És történik egy napon, hogy a kisvárosba megérkezik egy...

Helyénvaló a díszlettel kezdeni - bizonyos tényezõk arra buzdítanak, hogy azzal is folytassam, de inkább majd csak a végén -, hiszen a Pintér Béla és Társulata legutóbbi bemutatóján a díszlet a legfontosabb, és ez a tény az elõadás egyik erénye. Az ugyanis gyakran elõfordul, hogy a díszlet (olykor a jelmez) el- vagy lejátssza az értelmezést, esetleg a látványvilág fölébe nyomul a darabnak - ezeket nem szoktuk erénynek tartani.

Lehetne hajánál fogva elõrángatni - mintha lenne - azt a bizonyos közös nevezõt; nem teszem. A Radnóti Színházban bemutatott Glowacki-darabot, a Negyedik nõvért és a Vígszínházban bemutatott Tévedések vígjátékát ebben az írásban leginkább az sodorta egymás mellé, hogy nem jut nekik külön-külön hely, mert nem követelik ki maguknak. (Októberben csak Budapesten közel ötven premier volt, ez, leszámítva a leszámítandókat is: sok.)

Az író csak öt pudot rakott ugyan bele, mármint szerelmet a Sirályba, de az Örkény Színház elõadása ezt minimum megduplázza; nem akarom én ezt nagyon csûrni-csavarni, de hát egy pud mégiscsak tizenhat és fél kiló, márpedig akkor tíz pud az két jól megtermett férfiember... Szóval tíz pudnál is több ez: Mácsai Pál rendezése ugyanis elsõsorban a szereplõk közti virulens szerelmi tébolyról szól.

Ha valaki a Hazámhazám láttán azt hitte volna, kész cirkusz, amiben élünk, most már tudhatja: kész színház. És tán ez az egyetlen vigasztaló elem az egészben.

A nem egészen újszülött valószínûleg úgy van az ügynökkel, hogy sírva fújja a lehetséges "üzeneteket", akár évtizedekkel ezelõtt a kapitalizmus kritikájáról, akár mostanság a globalizációs hatásról dobbant: a kisember, az van nagyon tönkretéve itt. Ami engem illet, már ezen is túl vagyok: elég meglátnom a görbedt hátat és a két bõröndöt, s ha nem vigyázok, mély álomba zuhanok.

Negyvennégy filmszerep (lehet, hogy több), hetvenhét színházi (lehet, hogy több), rengeteg tévéjáték (amíg gyártottak ilyesmit): Udvaros Dorottya. Minden díjat megkapott - idejében, ahogy kell. Az elmúlt huszonöt évben egyetlen szezont sem lehet leírni anélkül, hogy az õ nevét meg ne említenénk. Valaki azt mondta róla: "Udvaros a munka szinonimája." Ja, meg a tehetségé. Jó volt vagy rossz - a tehetségét sose kérdõjelezte meg senki.

Az elõadás viszonylag gyorsan elhíresült a színházi berkekben (nyáron, a szegedi alternatív fesztiválon a rendezõ, Rusznyák Gábor még díjat is kapott érte), és korántsem az egyöntetû rajongás okán. A Honvéd Kamaraszínház produkciójának - mint a reakciókból is kitetszik - van egy társadalmi és egy színházi olvasata.