Csáki Judit

Belecsaptunk a lecsóba: jó nagy fröccsenéssel indult az évad a Nemzetiben, ahol a Mohácsi testvérpár átírásában a szegény jó Bíró Lajos egyik korai színmûvét, a Sárga liliomot mutatták be - illetve dehogy. Merthogy a "ködben égõ bánat három zenés részben" alcímet viselõ opus fölhasznál ugyan néhány motívumot - neveket, fordulatokat, korrajzot - Bíró Lajos mûvébõl, de ha nem tenné, az is mindegy lenne.

Hát persze: a Széchenyi Ágnes összeállította kötetbõl élesen kirajzolódik egy igazi nagy nõ, egy vérbeli (és vérbõ) irodalomszervezõ arcképe, történetesen Sárközi Mártáé. Afféle refrénszerûen viszszatérõ dobbantó a második világháború elõtti Válasz, hogy annál részletesebb és alaposabb legyen a tulajdonképpeni tárgy: a Sárközi Márta által szerkesztett, háború utáni folyóirat és szereplõinek története, valamint a szerkesztõ aszszony körüli holdudvar, a csupa "nem-akárkibõl" álló statisztéria a nagyszabású fõszereplõ körül.

Azt hiszem, nem igaz a közvélekedés. Aszerint ugyanis az irodalmi mûfajok közül a dráma háttérbe van szorulva manapság, merthogy - legalábbis ebben az értelemben - nem drámai kor ez a mostani.

Nyilván számosan vannak olyanok, akik nem látták a Katonában majdnem húsz évvel ezelõtt bemutatott Galóczát, az Ivan Kusan darabjából készült emlékezetes és frenetikus elõadást. Sõt: a legtöbben nyilván nem látták. Ezért is remek ötlet a Kõszegi Várszínház mûvészeti vezetõjétõl, Jordán Tamástól, hogy megbízta Jordán Tamást (aki talán látta is azt a régi produkciót): rendezné meg afféle nyári mulatságként, kiváló színészekkel, a kõszegi és környékbeli nézõk örömére.

Most azzal kellene kezdenem, hogy nem is tudtam, hogy Örkény István tán leggyakrabban játszott drámája, a Tóték a második világháború alatt játszódik. Ez persze nem lenne igaz; hisz mindenki tudja, hogy a távol lévõ fiú, szegény Gyula az orosz fronton harcol, és a nagy orosz tél meg az ellenség fenyegeti, valamint a partizánok, akiktõl az ideggyenge õrnagy a legjobban retteg.

Csoda egy hely az a tatai kollégiumi kápolna. Már az épület udvara sem "semmi" - de ide csak dohányozni jutottak ki a renitensek. 18. század végi lehet, úgy saccolom - a kápolna persze az enyészeté, falain a festés már csak nyomokban látható, mégis brutálisnak tûnik a mindenféle szög és kábel, ami frissiben került bele és rá.

Sem de jure, sem de facto nem tanulók, azaz nem egyetemisták már azok a fiatalok, akik a Szorongás orfeum címû revüben szerepelnek, noha a produkció még iskolai keretek között született, a végzõs színészosztály - Hegedûs D. Géza "gyerekei" - elõadásaként, Simon Balázs rendezésében. De a szereplõk másodperceken belül szétspriccelnek az országban; van, akit máris látunk-láttunk itt-ott, van, akit ezután fogunk nemcsak meg-, hanem felismerni.

Mindegy, hogy a kényszer vagy a rendezõ szülte azt az ötletet, hogy a Bárka Színház legutóbbi elõadásán Stuart Máriát és Erzsébetet is Spolarics Andrea játssza; a lényeg, hogy ilyenformán a darab részben errõl a színházi helyzetrõl szól, részben meg arról, ami ebbõl következik. Szóval úgy néz ki: nem is lehetett volna másként.

Háy János csupa "istendrámát" ír, eddig hármat. Azt mondja, a királydrámák mintájára találta ki a szót, de amazokban van király, emezekben nincs isten. Vagy hát nem igazán.

Doboz a dobozban: Antal Csaba - Bagossy László rendezõi elképzelésétõl nyilván nem függetlenül - dobozt épít a dobozba, melynek egyik, felénk esõ oldalát nagyon és kevésbé szép keleti szõnyegek borítják függöny gyanánt. A dobozban öt mûanyag szék, az öt széken öt ember. Mesélnek. Mögöttük óriási hold vándorol - talán éjszaka van.

Elsõ alkalommal rendezték meg május 6. és 10. között a Broadway Budapest Világra szólunk címû fesztivált, a "pesti Broadway", azaz a Nagymezõ utca környékén.

Magammal viszek egy egészen fiatal, egészen tehetséges lányt a Bárka Színház Operett-előadására. Előtte takarékosan bánok a szóval, ami a száz évvel ezelőtt született Gombrowiczot illeti, csak az Operettről, a darabról árulok el annyit, hogy "hát nem egészen operett". És azon gondolkodom közben, hogy vajon mire képes ez a mű nekem, aki sokat vélek tudni az alulról jöttek forradalmáról, mely - legalább részben - ihlette, és neki, aki sokat vél tudni arról a máról, amelyben színpadra kerül.