Hirtelenjében nem is tudja az ember, kire kéne gondolnia, amikor meglátja-meghallja Kulka János III. Richárdját a Nemzeti Színházban; az ugyanis nem lehet, hogy senkire sem. Erõsen figyeljük hát a megátalkodott embert, és bízunk abban, hogy majdcsak beugrik. Mármint a megfejtés.
A Nemzeti Színház hatalmas színpada és rugalmas színpadtechnikája ismét megmutatja, mire képes fizikailag - de ezúttal nem afféle demót látunk, mint a Viharban annak idején, hanem gyorsan változó és kifejezõ térképzést, azaz engedelmes szolgát, Valló Péter rendezõ keze alatt. (Tán ezért is marad el a bosszú, mármint a technikáé: minden olajozottan, frappánsan mûködik.)
Akárcsak a darab meg az úgy-nevezett olvasat; utóbbi elsõsorban is alapos és majdhogynem szenvtelen. Úgy sorjáznak a gazemberségek és a hullák, mint ilyentájt a hulló falevelek - egy természet törvényei szerint. Ez a ter-mészet pedig a III. Richárdé.
Aki amúgy a tévékamerába búgja bele "York napsütését" - azt meg egyenesen a kivetítõbe, hogy gazember lesz. Kulka János egyszerre, egymásban hozza
a torz figura és a torz lélek
egészét; elõbbit a színpadon, utóbbit a hatalmas vetítõvásznon, egészen közelrõl. Ez önmagában, mondjuk, színészi bravúr, hiszen kétféleképp kell játszani mindvégig, ami biztosan nehéz. Mégis fontosabb, hogy sikerül: a bonyolult - és innen-onnan nézvést akár meg is érthetõ - figura oly transzparensen és következetesen nyomul kristálytiszta céljai felé, hogy a dolog egyszerûsége, logikus volta a megrendítõ. Az, hogy egy világos döntés milyen feltartóztathatatlan kényszerpályára teszi az eltökélt és hatalomvágyába belebódult embert.
Az alkotók föltehetõen ebbõl indultak ki: Shakespeare darabjából és a figurából; és ebben is maradtak mindvégig. Nem "céloznak" tehát - hanem találnak (ki-ki vigye haza, hogy kikre és mikre). Ezért viseli az elõadás magától értetõdõ természetességgel jelenünk kellékeit, a kamerát, a kivetítõt, a kocsikat meg a jelmezeket: öltönyt, estélyit. És ezért sikerül - még egy gyerek számára is - világossá tenni az amúgy igencsak bonyolult rokoni és "párt-hovatartozási" összefüggéseket: mert immanens és tiszta a gondolat.
Kulka Richárdja monumentális. A roncsolt fizikum a kivételes szellemmel kárpótolja magát: Richárd kisugárzása oly intenzív, hogy halomra dönti a színészi közhelyeket. Nem õ démonikus, hanem a hatása, nem õ sötét, hanem a tettei; hiszen tessék: ott születik benne, a szemünk láttára az eltökélés, beletöprengi a képünkbe, világosan levezeti, mit miért, és miért pont õ. Kulka nem azt játssza, amit nekünk kell és lehet gondolni róla, hanem - tökéletes ritmusban és összetételben mozgósítva tehet-ségét - a szerepét. Megcsinálja Richárdot, Gloster hercegét.
Ebben persze nincsen egyedül. A Nemzeti Színházban most olyan elõadáshoz van szerencsénk, amelyben az úgynevezett mellékszereplõkrõl tudva van, hogy a fõszereplõ érvényességének zálogai. Valló Péter rendezésében a szereposztás az értelmezés része: egy-egy jelenetre hangsúlyos szerepekben tehát fantasztikusan erõs alakításokat látunk - és a III. Richárdban (nemcsak ebben, persze) ez bizony sine qua non.
Hiszen Richárd monumentalitását egyebek mellett az adja, hogy környezete nem homogén massza; nem mehet tehát elõre, mint kés a vajban, hanem különb-különb ellenállásokat kell megtörnie vagy negligálnia. Lady Anna megtörése a hagyományos - és az általam eddig látott elõadások alapján úgy tûnik, az egyetlen lehetséges - módon zajlik: a rettenetes ember nem az ép, bár éppen összezuhant nõ erkölcsi érzékét dumálja meg, hanem érzékiségét, erotikus karakterét bódítja el; nem a saját szépségével, dehogyis azzal, hanem sokkal, de sokkal célratörõbben, mondhatni: mindennek ellenére. Schell Judit játékában nagy szerepet kap a tehetetlenség, az ellenállásra erõtlenség; mintha rezignáltan a saját majdani halálára is igent mondana, nem tehetvén mást.
Margit - na, õ aztán csöppet sem erõtlen. Udvaros Dorottya megragadja a figurában kínálkozó középponti szerepet, és Margit keserû és kegyetlen jóslatmonológjában Richárd egész - akkor még leendõ - életmûvét a dicstelen vég felõl mutatja meg. Udvaros egyetlen nagyszabású jelenetét attól kezdve nem lehet feledni: el tudta érni, hogy szavait mint valami kottát játsszák a többiek attól kezdve.
És vannak további partnerek. Molnár Piroska York hercegnõje természeti õsanyához fogható csak; ennél jobban nem lehet
undorodni és átkozódni
attól, aminek létezésében fontos szerepe van. York hercegné tartás, méltóság és a világ bûntudata - csodás színészi játék.
IV. Edward király (két fontos jelenetében Bálint András gyors belsõ öregedéssel mutatja meg a bejárt utat: a gyilkos király "soft" zsarnokságától a gyeplõ elengedéséig) feleségét Söptei Andrea akkor játssza jól, amikor már beteljesedett rajta Margit jóslata; szinte mindenét elveszítette: férjét, két fiát, a trónt. Ekkor múlik ki belõle a hisztéria, és megtalálja csöndesen szenvedõ belsõ hangját.
Richárdot - azazhogy Kulka János emblematikus Richárdját - erõs reflektorfénybe vonja a férfisereg is: a testvérek-rokonok-segítõk, akik szép sorban bedarálódnak. Nagyon eleven - mondhatnánk: nagyon mai - az a tabló, amelyben markáns figurák buknak el. Kaszás Attila Buckinghamje racionális és kitartó hív, méltó harcostársa Richárdnak (és nagyszerû partnere Kulka Jánosnak), már csak azért is, mert vannak saját céljai, melyek érvényesítésében éppoly könyörtelen, mint Richárd. Kaszás az ígéretekkel teli aláhulló papírokban már saját bukását szemléli. Benedek Miklós polgármestere szintén remek epizód: rapid fejlõdéstörté-net. Blaskó Péter, Gazsó György, Spindler Béla, Rátóti Zoltán és Mertz Tibor mind fontossá teszik szerepüket, s ezzel az elõadást is. Richárd vesztét in concreto a kívülrõl jött Henrik, Richmond grófja okozza; látjuk, hogy a csatában a combján megsebesült, tudjuk, ki õ, illúzióink nincsenek - fölösleges bicegnie a végénÉ
A népet, az istenadtát ugyancsak megtisztelte Valló Péter: Hollósi Frigyes, Papp Zoltán és Csankó Zoltán mintha a Soroksári útról jött volna be. Bizony.
És mert van III. Richárd címû elõadás - hát megvan korunk III. Richárdja is. Van min elmélkedni hazafelé menet.
Csáki Judit
Nemzeti Színház, november 5.
