Fesztivál: Világra szól

  • Csáki Judit
  • 2004. május 13.

Színház

Elsõ alkalommal rendezték meg május 6. és 10. között a Broadway Budapest Világra szólunk címû fesztivált, a "pesti Broadway", azaz a Nagymezõ utca környékén.

Az ötnapos fesztivál programjában tizenkét esemény szerepelt. Négy helyszín volt: a ("magyar Broadwaytól" nem messze fekvő) Kolibri Színház, az Operettszínház, a Thália Színház és a Moulin Rouge. Lehet koncepciót sejteni (de nem érdemes, legföljebb a koncepció hiányát) a mögött, hogy a szervezők nem mentek át az Andrássy úton, tehát sem a Radnóti Színház, sem a Tivoli, sem az Ernst Múzeum nincsen benne. De még az innensőről is hiányzik például a Mai Manó Ház.

Koncepció nélkül

Koncepcióra utaló egyéb jelek sem fedezhetők föl a programban: az összekanalazás módszerével összeállított műsor nagyon vegyes és olykor bizarr. Bizarr például, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar a kétszáz-kétszázhúsz fős nézőterű Kolibriben ad koncertet (bár ennek igazán örülhetünk másfelől, hisz a bérleti díj jó helyre megy) - a közeli Zeneakadémiát is bármikor simán megtölti. Bizarr az is, hogy a nevekre vadászó szervezés beleakadt a Szivárvány Együttesbe (amely az Egri Családsegítő Intézet értelmi fogyatékos növendékeiből áll és zenekart alkot), ez tűnik amúgy a leginkább "közhasznú" tevékenységnek, már ha azt nézzük, hogy a rendezvényt A Színházért nevű közhasznú alapítvány szervezte. Ennek kuratóriumi elnöke Burger András (aki néhány éve a főváros kulturális bizottságának egyik MSZP-s tagja volt, valamint a Kolibri Színház létrehozója). Burger Andrásnak egyébként van egy másik cége is, az Art-Mobil (Rendezvényszervező és Kulturális Szolgáltató) Kft., melynek profiljába és tevékenységébe inkább belevágna egy ilyen rendezvénysorozat. Nem véletlen, hogy mégsem ez szervezte - erről alább.

A műsorban szerepelt még néhány nívós zenei esemény (valamint a Szegedi Kortárs Balett mutatta meg ismét a Carmina Buranát) - Rolláékon kívül Pege Aladár, Szentpéteri Csilla, Mága Zoltán koncertje, valamint Horgas Eszter és Bíró Eszter közös fellépése -, amelyek másutt és máskor is feltűnnek-feltűnhetnek a főváros kulturális kínálatában, legföljebb nem a "Broadwayra" kell menni értük. A remek előadók fellépéseinek megszervezése tipikusan egy Art-Mobil jellegű, azaz egy rendezvényszervező cég feladata. Amely, mint tudjuk, onnan szerzi a pénzes támogatókat, ahonnan tudja. Vagy megszervezi saját zsebre, üzleti kockázattal.

De ha a kulturális minisztérium illetékesei szerint a kulturális intézmények állapota, anyagi helyzete, meg hát az országé úgy általában, éppen megengedi, megengedem én is: a nagyon fölös pénzből lehet néhány száz ezret, már csak a gesztus kedvéért is, adni egy ilyesfajta rendezvényre - miután rászorítják a szervezőket, hogy találnák már ki rendesen, mit akarnak, miért és kiknek, és pályázzanak az elérhető pénzekre. Az ugyanis, hogy "legyen valami", nem koncepció, hanem a semmi. (A föl-lépők persze nem a "semmi", sőt sikeres művészek mindannyian, az ember szívesen megy utánuk az Old Man's Pubba, a Zeneakadémiára, kiért hová; szóval ők föl vannak itt használva, ők az áruvédjegy, reméljük, hogy legalább több mint normális föllépti díjért.)

Van még két rendezvény - ezeket nevezi Burger András a fesztivál saját produkciójának. Az egyik Turczi István erotikus verseinek fölolvasása - "zenés, táncos est", címe: Ezt a nőt nagyon - a Moulinban, a másik Szulák Andrea önálló estje, szintén a Moulinban, A díva címmel. Bár a Burger Andrással folytatott beszélgetés során kiderült, hogy annyiban mégsem fesztiválprodukciók ezek, amennyiben a létrejöttüket ő finanszírozta volna tokkal-vonóval; csak annyiban, hogy mostanra készültek el, és az első föllépés nyilván "rendes" gázsiját, valamint az utolsó pillanatban hiányzó "apróságokat" ő fedezi. Szulák estje vadiúj, csak a címe emlékeztet a Komédiumban futó másik estre, A dizőzre. Biztos remek mindkettő - bízunk benne, hogy valahol otthonra találnak, és majd meg is nézzük őket.

Nyilván ezek az újdonságok hatottak ellenállhatatlanul arra, aki a minisztériumban eldöntötte, hogy tízmillió forintot ér meg neki (és nekünk) ez a fesztivál.

Pályázat nélkül

Igaz persze, hogy ha nem a Burger elnökölte közhasznú alapítvány, hanem a Burger tulajdonolta Art-Mobil (Rendezvényszervező és Kulturális Szolgáltató) Kft. szervezte volna, akkor - mint magánkézben lévő üzleti vállalkozás - egyetlen fillért sem kaphatott volna a minisztériumtól, legalábbis pályázat nélkül. Burger András külön hangsúlyozta, hogy ez bizony közhasznú ügy, és az ő két cége közt semmiféle keresztbeszámlázás, pénzfuttatás, egyéb törvénytelen stikli nincsen - és én ezt látatlanban tutira is veszem. Mindazonáltal mégiscsak az a fesztivál legfőbb érdekessége, hogy egyetlen fontos támogatója, azaz szponzora akadt: a kulturális minisztérium. A plakáton ugyan szerepel a fővárosi önkormányzat és a minisztériumi tulajdonú Hungarofest nevű intézmény is, ezek azonban a Budapest Broadwayhoz egy fillérrel sem járultak hozzá. Hogyan és miért kerültek mégis a szponzorok közé - ez két igen fontos kérdés.

Ami a "hogyant" illeti: a plakáton meghirdetett program színházi részét a Thália Színházban megrendezett Vendégségben Budapesten sorozat képezi; ennek keretében határon túli színházak előadásait láthatja a közönség. Ez a rendezvény a Thália sajátja, évek óta fut, amúgy valóban a Hungarofest, a minisztérium és a főváros támogatásával. És mint a színház saját rendezvényeit általában, maga a színház "menedzseli" ezt is, ő árulja a jegyeket, ő szervezi a reklámját. Hogy idén - pusztán az időbeli egybeesés miatt - a Budapest Broadway része lett, azt a Thália igazgatója, Megyeri László amúgy tőlem tudta meg, mert sem előre nem egyeztették vele, sem plakátot nem kapott, de még meghívót sem a Moulin Rouge-ban tartott sajtótájékoztatóra. Az a majdhogynem abszurd helyzet alakult itt ki - a szokásosnak éppen a fordítottja -, hogy a fesztivál nemhogy nem segíti a Thália rendezvényét (sem pénzzel, sem reklámmal, sem jegyértékesítéssel, bár ez utóbbira semmi szükség), de egyenesen "ráül" a bevezetett rendezvénysorozat szellemi tőkéjének hullámaira, és sajátjaként tünteti föl a Thália szponzorait. És ez már a "miértre" magyarázat: a plakát ily módon betagozódik a kapcsolati tőkébe - hiszen ha egyszer szerepelt rajta például a főváros, akkor legközelebb már a "hagyományra" hivatkozva lehet közvetlen pénzszerzéssel próbálkozni ott is, hátha akad valami balek. Burger Andrásnak tehát nemcsak a Thália saját rendezvényére, hanem a szponzorok emblémájára is nagy szüksége volt.

A szakmai dilettantizmus jó néhány jelét magán viselő rendezvénysorozat jegyeit viszonylag olcsón, 1500-1590 forintért árulták. Ráadásul - mint Burger András elmondta - a jegyek majdnem felét ő osztogatja szét, nyugdíjasoknak, diákoknak, kispénzűeknek; olyanoknak, akik a normális árak mellett a lábukat be nem tehetnék például a Moulin Rouge-ba. Most meg ingyen láthatják-hallhatják Turczi István erotikus verseit vagy Szulák Andreát, például. Ez a kulturmisszió persze nem Burgertől nagyvonalú, hanem - említettem - a minisztériumtól. A jegyelosztás szempontjai mindazonáltal nem egészen világosak a számomra - de ez lehet az én hibám. A fesztivál kezdete előtt egy nappal a Thália Színház határon túli előadásain kívül mindenre, de mindenre lehetett még jegyet kapni.

Keretes tízmillió

A minisztérium tízmillió forintja egyébként nem pályázatból, hanem a miniszteri keretből származik. A miniszteri keret odaítéléséről közvetlenül és függetlenül a miniszter dönt - illetve azok az államtitkárok, akiknek a keret egy részét "leosztja". A pénz formálisan átfut ugyan a Nemzeti Kulturális Alap csatornáján, de valóban csak formálisan.

Éppen ezért a minisztériumban érdeklődtem utána, vajon mire is adódott ez a tízmillió forint. Vass Lajos államtitkár szerint arra, hogy "valami újdonság jöjjön létre a fővárosban", de aligha túlzok, ha azt állítom: ő sem erre számított. Burger tervei szerint a hangzatos Világra szólunk címet viselő fesztivál hagyomány lesz: ősszel egy háromnapos, jövő tavasszal pedig ismét egy ötnapos követi. Lehetséges. Mindazonáltal határozott ígérettel bírok arra nézvést - és ezt a bírást most megosztom az olvasókkal -, hogy nem minisztériumi pénzből.

Ami aligha baj. A rendezvénysorozat ugyanis összesen 23 millió forintba került. A minisztérium tízmillióján kívül jómódú és magukat föltüntetni-megnevezni nem akaró cégek másik 13 milliót dobtak össze rá, Burger András szerint. Lehetséges, hogy ők azok, akiknek hirdetései ott sorakoznak a Moulin elé telepített kivetítőn - mert ha nem, azaz nem barterről van szó, további kérdések merülnek föl a közhasznúsággal kapcsolatban. A 12 eseményből három - a határon túli színházak a Tháliában - egyetlen fillérbe sem került, mármint Burgeréknek. A maradék 9 került 23-ba. A Kolibri háromszori és a Thália egyszeri bérleti díja kevesebb mint kétmillió, maradt 21 millió. Gázsira, utaztatásra, esetleg szállodára, illetve a Moulin és az Operett bérleti díjára. 2 millió 300 ezer jut nagyjából egy produkcióra - kíváncsi lennék, közzéteszi-e a közhasznú alapítvány, hogy mi mennyibe került; de legalább arra, hogy vajon a minisztérium megtudja-e pontosan, mire mennyi ment el a mi tízmilliónkból. Ezt a számot - sem a 23, sem a 10 milliót - most nem fogom egy "igazi" színházi bemutató költségeihez hasonlítani, mert van kézenfekvőbb viszonyítási alap is.

Mostanában rendezik a kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját - erre 11 millió forintot adott a minisztérium (és még négyet egy gyerekdarab-írói pályázatra). Az immár 16. alkalommal megrendezett, THEALTER nevű Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójára pedig ötmilliót. És akkor még egy szót sem szóltam arról, hogy a fővárosi színházak túlnyomónak mondható többsége anyagi nyomorból csökkenti a bemutatók számát, művészeket, műhelyeket küld el és számol fel. Szerintem ez is "világra szól".

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.