Fesztivál: Világra szól

  • Csáki Judit
  • 2004. május 13.

Színház

Elsõ alkalommal rendezték meg május 6. és 10. között a Broadway Budapest Világra szólunk címû fesztivált, a "pesti Broadway", azaz a Nagymezõ utca környékén.

Az ötnapos fesztivál programjában tizenkét esemény szerepelt. Négy helyszín volt: a ("magyar Broadwaytól" nem messze fekvő) Kolibri Színház, az Operettszínház, a Thália Színház és a Moulin Rouge. Lehet koncepciót sejteni (de nem érdemes, legföljebb a koncepció hiányát) a mögött, hogy a szervezők nem mentek át az Andrássy úton, tehát sem a Radnóti Színház, sem a Tivoli, sem az Ernst Múzeum nincsen benne. De még az innensőről is hiányzik például a Mai Manó Ház.

Koncepció nélkül

Koncepcióra utaló egyéb jelek sem fedezhetők föl a programban: az összekanalazás módszerével összeállított műsor nagyon vegyes és olykor bizarr. Bizarr például, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar a kétszáz-kétszázhúsz fős nézőterű Kolibriben ad koncertet (bár ennek igazán örülhetünk másfelől, hisz a bérleti díj jó helyre megy) - a közeli Zeneakadémiát is bármikor simán megtölti. Bizarr az is, hogy a nevekre vadászó szervezés beleakadt a Szivárvány Együttesbe (amely az Egri Családsegítő Intézet értelmi fogyatékos növendékeiből áll és zenekart alkot), ez tűnik amúgy a leginkább "közhasznú" tevékenységnek, már ha azt nézzük, hogy a rendezvényt A Színházért nevű közhasznú alapítvány szervezte. Ennek kuratóriumi elnöke Burger András (aki néhány éve a főváros kulturális bizottságának egyik MSZP-s tagja volt, valamint a Kolibri Színház létrehozója). Burger Andrásnak egyébként van egy másik cége is, az Art-Mobil (Rendezvényszervező és Kulturális Szolgáltató) Kft., melynek profiljába és tevékenységébe inkább belevágna egy ilyen rendezvénysorozat. Nem véletlen, hogy mégsem ez szervezte - erről alább.

A műsorban szerepelt még néhány nívós zenei esemény (valamint a Szegedi Kortárs Balett mutatta meg ismét a Carmina Buranát) - Rolláékon kívül Pege Aladár, Szentpéteri Csilla, Mága Zoltán koncertje, valamint Horgas Eszter és Bíró Eszter közös fellépése -, amelyek másutt és máskor is feltűnnek-feltűnhetnek a főváros kulturális kínálatában, legföljebb nem a "Broadwayra" kell menni értük. A remek előadók fellépéseinek megszervezése tipikusan egy Art-Mobil jellegű, azaz egy rendezvényszervező cég feladata. Amely, mint tudjuk, onnan szerzi a pénzes támogatókat, ahonnan tudja. Vagy megszervezi saját zsebre, üzleti kockázattal.

De ha a kulturális minisztérium illetékesei szerint a kulturális intézmények állapota, anyagi helyzete, meg hát az országé úgy általában, éppen megengedi, megengedem én is: a nagyon fölös pénzből lehet néhány száz ezret, már csak a gesztus kedvéért is, adni egy ilyesfajta rendezvényre - miután rászorítják a szervezőket, hogy találnák már ki rendesen, mit akarnak, miért és kiknek, és pályázzanak az elérhető pénzekre. Az ugyanis, hogy "legyen valami", nem koncepció, hanem a semmi. (A föl-lépők persze nem a "semmi", sőt sikeres művészek mindannyian, az ember szívesen megy utánuk az Old Man's Pubba, a Zeneakadémiára, kiért hová; szóval ők föl vannak itt használva, ők az áruvédjegy, reméljük, hogy legalább több mint normális föllépti díjért.)

Van még két rendezvény - ezeket nevezi Burger András a fesztivál saját produkciójának. Az egyik Turczi István erotikus verseinek fölolvasása - "zenés, táncos est", címe: Ezt a nőt nagyon - a Moulinban, a másik Szulák Andrea önálló estje, szintén a Moulinban, A díva címmel. Bár a Burger Andrással folytatott beszélgetés során kiderült, hogy annyiban mégsem fesztiválprodukciók ezek, amennyiben a létrejöttüket ő finanszírozta volna tokkal-vonóval; csak annyiban, hogy mostanra készültek el, és az első föllépés nyilván "rendes" gázsiját, valamint az utolsó pillanatban hiányzó "apróságokat" ő fedezi. Szulák estje vadiúj, csak a címe emlékeztet a Komédiumban futó másik estre, A dizőzre. Biztos remek mindkettő - bízunk benne, hogy valahol otthonra találnak, és majd meg is nézzük őket.

Nyilván ezek az újdonságok hatottak ellenállhatatlanul arra, aki a minisztériumban eldöntötte, hogy tízmillió forintot ér meg neki (és nekünk) ez a fesztivál.

Pályázat nélkül

Igaz persze, hogy ha nem a Burger elnökölte közhasznú alapítvány, hanem a Burger tulajdonolta Art-Mobil (Rendezvényszervező és Kulturális Szolgáltató) Kft. szervezte volna, akkor - mint magánkézben lévő üzleti vállalkozás - egyetlen fillért sem kaphatott volna a minisztériumtól, legalábbis pályázat nélkül. Burger András külön hangsúlyozta, hogy ez bizony közhasznú ügy, és az ő két cége közt semmiféle keresztbeszámlázás, pénzfuttatás, egyéb törvénytelen stikli nincsen - és én ezt látatlanban tutira is veszem. Mindazonáltal mégiscsak az a fesztivál legfőbb érdekessége, hogy egyetlen fontos támogatója, azaz szponzora akadt: a kulturális minisztérium. A plakáton ugyan szerepel a fővárosi önkormányzat és a minisztériumi tulajdonú Hungarofest nevű intézmény is, ezek azonban a Budapest Broadwayhoz egy fillérrel sem járultak hozzá. Hogyan és miért kerültek mégis a szponzorok közé - ez két igen fontos kérdés.

Ami a "hogyant" illeti: a plakáton meghirdetett program színházi részét a Thália Színházban megrendezett Vendégségben Budapesten sorozat képezi; ennek keretében határon túli színházak előadásait láthatja a közönség. Ez a rendezvény a Thália sajátja, évek óta fut, amúgy valóban a Hungarofest, a minisztérium és a főváros támogatásával. És mint a színház saját rendezvényeit általában, maga a színház "menedzseli" ezt is, ő árulja a jegyeket, ő szervezi a reklámját. Hogy idén - pusztán az időbeli egybeesés miatt - a Budapest Broadway része lett, azt a Thália igazgatója, Megyeri László amúgy tőlem tudta meg, mert sem előre nem egyeztették vele, sem plakátot nem kapott, de még meghívót sem a Moulin Rouge-ban tartott sajtótájékoztatóra. Az a majdhogynem abszurd helyzet alakult itt ki - a szokásosnak éppen a fordítottja -, hogy a fesztivál nemhogy nem segíti a Thália rendezvényét (sem pénzzel, sem reklámmal, sem jegyértékesítéssel, bár ez utóbbira semmi szükség), de egyenesen "ráül" a bevezetett rendezvénysorozat szellemi tőkéjének hullámaira, és sajátjaként tünteti föl a Thália szponzorait. És ez már a "miértre" magyarázat: a plakát ily módon betagozódik a kapcsolati tőkébe - hiszen ha egyszer szerepelt rajta például a főváros, akkor legközelebb már a "hagyományra" hivatkozva lehet közvetlen pénzszerzéssel próbálkozni ott is, hátha akad valami balek. Burger Andrásnak tehát nemcsak a Thália saját rendezvényére, hanem a szponzorok emblémájára is nagy szüksége volt.

A szakmai dilettantizmus jó néhány jelét magán viselő rendezvénysorozat jegyeit viszonylag olcsón, 1500-1590 forintért árulták. Ráadásul - mint Burger András elmondta - a jegyek majdnem felét ő osztogatja szét, nyugdíjasoknak, diákoknak, kispénzűeknek; olyanoknak, akik a normális árak mellett a lábukat be nem tehetnék például a Moulin Rouge-ba. Most meg ingyen láthatják-hallhatják Turczi István erotikus verseit vagy Szulák Andreát, például. Ez a kulturmisszió persze nem Burgertől nagyvonalú, hanem - említettem - a minisztériumtól. A jegyelosztás szempontjai mindazonáltal nem egészen világosak a számomra - de ez lehet az én hibám. A fesztivál kezdete előtt egy nappal a Thália Színház határon túli előadásain kívül mindenre, de mindenre lehetett még jegyet kapni.

Keretes tízmillió

A minisztérium tízmillió forintja egyébként nem pályázatból, hanem a miniszteri keretből származik. A miniszteri keret odaítéléséről közvetlenül és függetlenül a miniszter dönt - illetve azok az államtitkárok, akiknek a keret egy részét "leosztja". A pénz formálisan átfut ugyan a Nemzeti Kulturális Alap csatornáján, de valóban csak formálisan.

Éppen ezért a minisztériumban érdeklődtem utána, vajon mire is adódott ez a tízmillió forint. Vass Lajos államtitkár szerint arra, hogy "valami újdonság jöjjön létre a fővárosban", de aligha túlzok, ha azt állítom: ő sem erre számított. Burger tervei szerint a hangzatos Világra szólunk címet viselő fesztivál hagyomány lesz: ősszel egy háromnapos, jövő tavasszal pedig ismét egy ötnapos követi. Lehetséges. Mindazonáltal határozott ígérettel bírok arra nézvést - és ezt a bírást most megosztom az olvasókkal -, hogy nem minisztériumi pénzből.

Ami aligha baj. A rendezvénysorozat ugyanis összesen 23 millió forintba került. A minisztérium tízmillióján kívül jómódú és magukat föltüntetni-megnevezni nem akaró cégek másik 13 milliót dobtak össze rá, Burger András szerint. Lehetséges, hogy ők azok, akiknek hirdetései ott sorakoznak a Moulin elé telepített kivetítőn - mert ha nem, azaz nem barterről van szó, további kérdések merülnek föl a közhasznúsággal kapcsolatban. A 12 eseményből három - a határon túli színházak a Tháliában - egyetlen fillérbe sem került, mármint Burgeréknek. A maradék 9 került 23-ba. A Kolibri háromszori és a Thália egyszeri bérleti díja kevesebb mint kétmillió, maradt 21 millió. Gázsira, utaztatásra, esetleg szállodára, illetve a Moulin és az Operett bérleti díjára. 2 millió 300 ezer jut nagyjából egy produkcióra - kíváncsi lennék, közzéteszi-e a közhasznú alapítvány, hogy mi mennyibe került; de legalább arra, hogy vajon a minisztérium megtudja-e pontosan, mire mennyi ment el a mi tízmilliónkból. Ezt a számot - sem a 23, sem a 10 milliót - most nem fogom egy "igazi" színházi bemutató költségeihez hasonlítani, mert van kézenfekvőbb viszonyítási alap is.

Mostanában rendezik a kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját - erre 11 millió forintot adott a minisztérium (és még négyet egy gyerekdarab-írói pályázatra). Az immár 16. alkalommal megrendezett, THEALTER nevű Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójára pedig ötmilliót. És akkor még egy szót sem szóltam arról, hogy a fővárosi színházak túlnyomónak mondható többsége anyagi nyomorból csökkenti a bemutatók számát, művészeket, műhelyeket küld el és számol fel. Szerintem ez is "világra szól".

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

99 éven át

Zielinski Szilárdot (1860–1924) a hazai vasbeton-építészet atyjaként őrzi az emlékezet, ám mielőtt ebbéli tevékenysége kibontakozhatott volna, nagyívű közlekedési koncepciót dolgozott ki.

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

Prés alatt

  • Fleck Zoltán

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

Az embert látni

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Tesztidőszak

Újabb hecckampányában a Mi Hazánk a kormányoldaltól már ismerős stílusban mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, az utóbbival vádolva az LMBTQ-közösség ismert szereplőit. Az ügyek kirobbantói furcsa módon a kormánymédiából ugrottak ki a leleplezések hitelesebbé tétele érdekében.