Nyilván számosan vannak olyanok, akik nem látták a Katonában majdnem húsz évvel ezelőtt bemutatott Galóczát, az Ivan Kusan darabjából készült emlékezetes és frenetikus előadást. Sőt: a legtöbben nyilván nem látták. Ezért is remek ötlet a Kőszegi Várszínház művészeti vezetőjétől, Jordán Tamástól, hogy megbízta Jordán Tamást (aki talán látta is azt a régi produkciót): rendezné meg afféle nyári mulatságként, kiváló színészekkel, a kőszegi és környékbeli nézők örömére.
Van is öröm - lehet rengeteget nevetni a poénoktól zsúfolt előadáson, valamint lehet jóízűt nosztalgiázni az emlékeken, már akinek vannak ilyenek. Spiró György fordítása némiképp földúsult: a darab egyik főszereplője, Ardonjak gazda átment mai trágárba, röpködnek a vaskos szavak, amúgy nem bántják túlságosan a fület, legföljebb megvoltunk nélkülük (bár azért kíváncsi lennék a dramaturg, Lőkös Ildikó szabatos magyarázatára, biztos van). A vígjátéki fordulatok rendben leperegnek, az erdőbéli kavarodás, e klasszikus, Shakespeare-nél is sokszor bevált modell például igazán rendesen ki van dolgozva, ami egyébként nem mondható el minden jelenetről. Némi próba nem ártott volna még például az átdíszletezéseknek, melyeket a játszó személyzet abszolvál, szögletesen és kissé belezavarva az átkötést takarni igyekvő zenébe-énekbe.
Apropó ének: Kusan darabjához remek zenét szerzett Másik János, ezt is átörökölte a kőszegi előadás a régiből, négy muzsikus igyekszik alázatosan és hangulatosan a szereplők alá tenni a dallamot, viszont énekelni nem tud mindenki, sajnos. Söptei Andrea, aki Ankicát, ezt a világvárosi Eszékről falura kényszerült femme fatale-t játssza, ő tud; és még ebben, mármint az énektudásban is
"oszposz" Básti Juli,
minden gesztusa, mozdulata, intonációja ismerős és jó, a parókáiról és slafrokjairól nem is beszélve (ez utóbbi a jelmeztervezőt, Cselényi Nórát dicséri). Nem azt akarom én mondani ezzel, hogy az alakítás le van koppintva, mert biztos nincsen; ráadásul Söptei nagy átváltozóművész, olyant játszik, amilyent akar.
Ilyen "oszposz" egyébként van még jó pár az előadásban - elsőként például Hollósi Frigyes Joszip Zeljics, a rezignált paraszt szerepében. ' pont ugyanolyan, mint akkor volt, amikor a Katonában is ugyanezt a szerepet játszotta, csetlik-botlik most is a bérgyilkos körül, Pilátus és credo, ez az ő helyzete itt: belekerül a valamibe, hogyan, miért, de főleg mi végreÉ A lúzer - és ebben Hollósi mindig nagyszabású.
De Bezerédi Zoltán például, aki Ardonjak gazdát játssza és rútul végzi, nos, ő kicsit sem hasonlít a hajdani Ardonjakra, Újlaki Dénesre; viszont remekül sürög-forog, morog és zsémbel, szóval provokálja a saját fölszarvazását, a végzetéről nem is beszélveÉ Bezerédi "munkás" színész, ad a részletekre és sokat tesz értük. A Galóczát, Jovo Sztaniszavljevicset, a chicagói gengsztermintába belehabarodott szlavóniai bérgyilkos-példányt hajdan Végvári Tamás játszotta; istenem, néztünk össze, mennyi finomság és mennyi elegancia volt abban a vaksi igyekezetben - most Gáspár Tibor bumfordira veszi, kicsit túl sokszor ütközik az ajtófélfának, pedig már tudjuk, hogy nemigen lát, de így is jó, lendületes és poénos, semmi baj. Gáspárból sok tehetség jön ki ebben az alakításban, s hogy nem még több, az már valószínűleg nem az ő számláját terheli.
Ankica gyáva szeretője, Borisz Mozsbolt földmérő mindannyiszor heves újságolvasásba menekül, valahányszor a bérgyilkolás kerül szóba, amúgy majdnem elsősorban épp az ő kedvéért, ugye. Csankó Zoltán igen fess a rózsaszín öltönyében, világos kalapjában, szürke mellényében meg persze az obligát csokornyakkendőben - perfekt vidéki amorózó, zsebkendőt köt a nadrágjára, amikor letérdel, nehogyÉ Csankó nagyjelenete a gyilkosság előtti kártyacsata, amikor is egy eléggé közepes királypókersztorin röhögi széjjel magát, miközben mindenki dermedt a feszültségtől.
Ardonjak minden lében kanál titkárának szerepére - aki persze leginkább a cselédlányra, Tonkára, Mozsbolt húgára hajt - nem sikerült jó színészt találni; Marton Róbert nem jó rá, és csak többedsorban azért, mert énekelni nem tud, és az igyekezete is eléggé civil. Szacsvay Lászlóra gondoltunk néhányan szomorúan és vidáman - ez is micsoda alakítás voltÉ Orosz Róbert Adam Zsazsics csendőr tizedest játssza, aki Frankics titkár vetélytársa Tonkánál (ő a győztes persze, hála az egyenruhának). Orosz alakításában van egy igen humoros egy tömbből faragottság, úgy áll, úgy lép, úgy fordul, mintha csontból lennének az izmai, és ez tényleg vicces, csakhogy
eléggé halk vicc ez
ebben a bohózatig szárnyaló darabban és előadásban.
Spindler Bélának jutott a csendőrkapitány kurta szerepe - nem is sikerült kitalálni neki semmit az erős tájszóláson és vaskos bajuszon kívül. A cselédlánynak állt Tonka sem nagy lehetőség, de Bognár Annáról, az ő cserfes, karikírozott tűzrőlpattantságáról legalább Szirtes Ági, a szerep hajdani színésze beugrott.
És ez így ment: csupa emlék. Bár Csanádi Judit "kifordítom-befordítom", elöl szekrény-hátul ajtó díszlete nem tűnt ismerősnek, épp csak rendben lévőnek ehhez a kurta szériára tervezett, a praktikus szempontokat kiemelten figyelembe vevő előadáshoz, az összes többi elem duplán visszhangzott azokban a nézőkben, akiknek van mire emlékezniük.
De Jordán Tamás rendezése nem nekik szól. Hanem az újszülötteknek, akiknek itt is minden poén új, akik lelkesen éltették a produkció poénjait, díjazták a darabot és az alakításokat, és békésen átsiklottak mindazon, amin a legjobb volt átsiklani ezen az estén. És nem is volt nagyon nehéz.
Csáki Judit
