Karafiáth Orsolya

Hartay Csaba több verseskötet és regény után most egy novellakötettel jelentkezett. A Nem boci! különleges könyv: eddig sosem látható fénytörésben megmutatott látkép egy vidéki tehenészet mindennapjairól. Egy olyan világ sok színnel megrajzolt képe, amit tényleg csak kevesen ismernek. Mindez hol gyomorba vágó, hol könnyezve nevettető.

Takáts Eszter mindig változik, de alapvetően mindig ugyanaz marad: független, kívülálló, érzékeny és kirobbanó. Mindig a saját elképzelései után ment, makacsul, következetesen – először ezzel fogott meg. Aztán minden egyébbel is.

„Emberi művet / csak abbahagyni lehet / – befejezni: nem” – írta Fodor Ákos, a nemrég elhunyt nagyszerű haiku költő. Sokszorosan, zsigerien átérzi ezt egy alkotó, mikor kötetet állít össze, vagy amikor egy nagyobb művet kellene kiadnia a kezéből. Egyszer csak ki kell mondani: ennyi.

Írókat fényképezni külön műfaj. Nem elég látni őket, a szövegeiket is érdemes ismerni, a közeget, amiben élnek, hogy az arckép, a képmás hiteles legyen. Oláh Gergely Máté évek óta kitartóan fényképezi az alkotókat.

Széles körben elterjedt tévhit, hogy az a nagylelkű, igazán önzetlen ember, akinél önmaga mindig leszorul a dobogóról. Meg kell tanulni jól szeretni magunkat. Ebben segíthet Yudit Maros és Verena Kast egy-egy könyve.

Csőlátás, bezárkózás, arisztokratikus elkülönülés, köldöknézés, elefántcsonttorony. Ezek a szavak bizony mindig elhangzanak, ha a kortárs művészetről van szó. Mennyit fednek a valóságból?

Meglepő, bizarr szentképek, tobzódó színek, éles kontúrok. Első pillantásra legalábbis kétértelmű alkotások, melyeknél igen sok van a befogadóra bízva. A festőt, Silard Isaakot kérdeztem.

Verebics Ágnes képzőművész egy újabb sokkoló sorozattal lepte meg közönségét. Ezúttal nőket démonizált és formált át egyszerre rémületes és egyszerre mélyen ősi teremtésekké: a Hairy Ganggé, azaz a szőrös nőkké. A művészt kérdeztem.

Létezik-e szörnyű gyerekkor után elégedett, ne adj isten, boldog felnőtt lét? Túl lehet-e tenni magunkat a korai sérelmeken? Erre ad egyfajta választ Jeanette Winterson Miért lennél boldog, ha lehetsz normális is? című önéletrajzi regénye és Guus Kuijer felnőttekre is ugyanolyan erővel ható mesekönyve.

Akkor mondta el, hogy épp a 2012-es regénybemutatóm másnapján diagnosztizálták nála a betegséget, és úgy érzi, velem újra egészségesnek tudná érezni magát. Kipróbáltuk, így lett.

Népszerű gyerekverseinek egyike nemrég botrányt kavart, ami után már nem biztos benne, hogy van olyan: vers mindenkinek.

Hiába írta Platón, hogy szabad hazudniuk az orvosoknak, mi őszinteséget várunk tőlük – legalábbis, ha azt mondják, nincs semmi bajunk. És ha van? Vajon muszáj „terhelni” a beteget a teljes igazsággal?