Lyuk a szülői házon

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. ápr. 08., 07:04
kommentek
31
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hartay Csaba több verseskötet és regény után most egy novellakötettel jelentkezett. A Nem boci! különleges könyv: eddig sosem látható fénytörésben megmutatott látkép egy vidéki tehenészet mindennapjairól. Egy olyan világ sok színnel megrajzolt képe, amit tényleg csak kevesen ismernek. Mindez hol gyomorba vágó, hol könnyezve nevettető.

Hartay Csaba munkáit évek óta olvasom. Még annak idején egyetemi lapunk, a Sárkányfű hozott össze minket, amikor még mindenki abszolút kezdő volt. Csaba már akkor is a kakukktojás volt, a Szarvason élő fiú, aki mindegyikünktől különbözött abban, hogy nem a szokványos fiatal egyetemisták életútját járta. Már akkor kezdett beletanulni édesapja mellett a tehenészet vezetésébe. Legutóbbi regénye, a Lerepül a hülye fejetek a szarvasi fiatalok bulizását mutatja be.

false

A blogodat, a Viharsarki Kattintóst olvasva is látszik, hogy hajlamos vagy mindent kifordítva látni. Mennyire könnyíti meg ez a mindennapokat, melyek között nincs vasárnap, nincs ünnepnap, hiszen az állatokkal mindig foglalkozni kell?

Ez valahol az ősidőkben lett elrontva. A tehén nevelése. Nem képes megfejni magát. Képtelen megetetni magát, friss almot bedobni a saját tőgye alá. Ipar a mezőgazdaság. Egyfolytában rázkódó, zakatoló verkli. Jó lenne néha leoltani a villanyt. Az istállókban is. Becsúsztatni a bocikat egy fiókba, hétfőn kihajtogatni őket, megsimizni mindet, és durr. Nem megy máshogy. Ezt el kell fogadni. Ezt nem lehet elfogadni, ezen lehet keseregni, nyavalyogni. Olyan, mintha magaddal nem törődnél egy napig. Az állatok élnek. Minden nap. Ma is. Apám szerette ezt vajon? Azt hiszem, igen. Sokat morgolódom, hogy kell a hobbi, a pihenés, neki egybeolvadt a dolog. Munkadrog. Nekem nem megy. Én írok. Kell a kilépő.

false

Tudható, hogy a novellák alapja nagyrészt nem kitaláció, majdnem minden történetnek komoly valóságmagva van. Nem tartasz attól, hogy – akárcsak a Pletykaanyu esetében – rád is megharagszanak azok, akiket megírsz, leírsz, és olykor akár ki is figurázol?

Magamat is kifigurázom. Ez nem menekülés, nem álca, hanem valós állapot. Ott vagyok velük. Ott élek és ott rontok, ha elhibázok valamit. A főnök-alkalmazott viszony nagyon speciális. Pont a napokban történt, hogy a takarítónőnk koszt hagyott, és rászóltam. Személyes sértésnek vette. Ez nem baráti kapcsolat. Ugyanúgy: amikor kilépsz az utcára, nem feltétlenül barátok a járókelők. A munkahely nem strand. Többet vagy a munkatársakkal, mint a legszűkebb családoddal. És a humor mindenben ott lappang. Csak fel kell fedni. Akkor ott lehet, hogy unalmas, belesimul az alomba, nincs jelentősége. Mégis van. Jó lenne együtt nevetni magunkon, de ez nem kivitelezhető. Mindig vannak sértődöttek, megbántottak: legtöbbször tévesen. A legtöbb összeveszés tévedésen alapul. „Azt hittem, ezt azért mondtad.” Ki sem lett mondva. Nehéz úgy írni egy tehenészetről, hogy kihagyom az embereket, az állatgondozókat. Jelenségek, személyiségek. Remélem, nem citálnak bíróságra. Ha igen, visszük a teheneket is. Kell a meggyőző erő.

El fog nyelni az agrárium – szól a jóslat. Küzdesz ellene, vagy szerinted te alapban nem vagy az a típus, akivel ez megtörténhet? Soha nem jutott eszedbe, hogy túladsz mindenen?

A fantázia mély kút, és a víz alatt ott egy felfedezetlen cseppkőbarlang. Úszható, hajózható vidék, minden akadályával együtt. Most vagyunk itt. Most vagyok tehenész, író, olvasó, hallgató. Nem szeretek azon bánkódni, mi lesz velem, ha elhagy a környezetem. Vagy én hagyom el ezt a partot. Hiszek a lélekben. A test nélküli szabadságban. Ehhez nem kellenek tehenek. Kell ott lennie valaminek. Van is. A semmi van. És igen, el fog nyelni az agrárium. De hogy ki tudjam fizetni a számláimat, bele kell ereszkednem ebbe a kútba. Kúttal kezdtem, kúttal zárom, most nézem. Ne legyen szárazság, ez a lényeg.

false

A könyv a nehéz apai örökség feldolgozása is. Míg az édesapádról szóló versek gyászfeldolgozása egyértelmű hangon szól, ezekben a szövegekben ott van az egymásnak feszülés, az apa reális szemügyre vevése. A szigorúság, a hideg szembenézés. Hogyan jutottál el idáig?

Szerettem volna szeretni az apámat. De nem engedte. A kevés keménység, ami szorult belém, tőle van. Női lélek vagyok, minden férfiben lakik egy anyaimádó kisfiú. És közben tornászom magam egy elérhetetlen férfiideál közelébe. Mostanában tudok beszélni az öregemmel. Melyik testét látom ilyenkor? A slankot, fiatalt. Talán nem akkora hassal. Semmi ősz haj, mintha a korombeli apámmal lennék összezárva. Olyat álmodtam a múltkor, hogy apám feküdt a halottasházban, és maga mellett, a teste mellett ott ült ő is. Kérdeztem, hogy ez mi? Az, hogy nem vagytok képesek szétválasztani a testtől a lelket. Akik valójában vagyunk. És ezt egy ugyanolyan testből szólva mondta ki. Nincs eléggé lecsupaszítva a létezésünk, túl sok a kép, a villanás. Apámat reálisan szemügyre venni csak próbáltam. Mit szeretett belőlem? Ki lettem általa? Mivé lettem volna, ha megmarad mellettem 88 éves koráig? Régebben mindig azon töprengtem, hogy akkor növök fel igazán, ha apám meghal. Meghalt. Lecsökkenek néha egy áruházban elveszett kisgyermek szintjére. Kiáltozom. Hiányzik az apám. Nélküle tátong a régi otthon, huzat van. Hiltivel ütöttek lyukat a szülői házon. Szar apa nélkül.

false

A könyv nagy erénye, hogy az olykor vaskos, nehéz humora ellenére nem megy el abba az irányba, hogy kigúnyoljon mindent, amit csak érint: vannak szomorúbb, leíróbb részek is, valamint álomszerűbb jelenetek, illetve egy sci-fi szöveg is. Mi motivált szerkesztés közben?

Abszolút ösztönösen dolgozom. Azaz néha beiktatok a röhögések közé egy kis kussolást. Emlékezést. Nyakonvágást. Hé, öcsike, ezt nem te hoztad össze, hanem az apád, viselkedjél. De emiatt nem kell, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen. Apám nem volt gyilkos. Éltető volt: huszonöt kákai család megélhetését biztosította huszonöt éven át. Mi is ezen vagyunk. Visszük tovább. És magamat költőnek tartom, a vers mindenekfelett. Úristen, kimondtam. Milyen divatja múlt szó. Költő. Tehenész.

Fotók: Bach Máté

szerző
Karafiáth Orsolya
publikálva
2015. ápr. 08., 07:04
kommentek
31
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 31
    Cyrano
    2015. április 14., kedd 14:41
    Gyurica úr:"Van nekik nagy liberális szürkeállományuk".
    Igen, van. Nekünk van.
    Gyurica úrnak klavija és sok ideje.
    Nem ugyanaz a kategória.
  2. 30
    Gyurica úr
    2015. április 14., kedd 10:56
    A primitív személyeskedésen kívül semmire nem képesek. Van nekik nagy liberális szürkeállományuk. Ennyi telik belőle.

    Vagyis marad a kérdés: az a sóhaj, mely szerint „Jó lenne néha leoltani a villanyt. Az istállókban is. Becsúsztatni a bocikat egy fiókba, hétfőn kihajtogatni őket, megsimizni mindet, és durr”, a vidéki tehenészgyerekből fakadt ki (tökösen, férfiasat durranva), vagy pedig a bocik megsimizéséhez az interjúalanynak nincs köze, az egy szánalmasan fontoskodó fővárosi aszfalt-liba agyi kreálmánya?

    Ez a kérdés. Válaszolhatna rá akár Hartay Csaba is. Vállalja az idézett (s a többi) mondatot? Látta a kéziratot a megjelenés előtt? Rábólintott?
    Lehetne válaszolni nyugodtan, az érdemi kommentelés nem szégyen.
  3. 29
    Cyrano
    2015. április 13., hétfő 17:56
    Ezt mondja Gyurica úr:
    "Én szóltam, már az elején, mondtam, fogd vissza magad, méghozzá jó erősen! Ha egyszer hülye voltál, ne tetézd a bajt azzal is, hogy pimaszkodsz, mert úgy csak te járhatsz rosszul! "Ű
    Hogyan is járhatunk ennél is rosszabbul?
    Úgy, hogy Gyurica úr még hosszabb és még több kommentet ír...

    Meneküljön, ki merre lát! XD
  4. 28
    Gyurica úr
    2015. április 13., hétfő 14:24
    „Az nagyon érdekes, hogy mi visz rá egy "sikeres" kommentelőt arra, hogy számára igazából egy semleges interjúalanyról (bevallottan egy sort sem olvasott tőle) és egy számára irritáló hölgyről másfél kötetre való szöveget írjon össze.”
    *
    Az a „másfél kötetre való” hülyeség inspirál, amelyet a tárgyi „interjú” tartalmaz.
    Ez a kritika lényege. Vagyis számomra az „interjúalany” nem „semleges”. Hanem hülye. Már, ha valóban az „interjúalany” mondta azokat a hülyeségeket, amelyek az „interjúban” olvashatók.
    Mert, aki a hülyeséget beszél, az hülye. Ergo, ha nem az „interjúalany” mondta az inkriminált hülyeségeket, hanem az „interjú” szerzője agyalta ki, akkor a szerző a hülye értelemszerűen.
    Egyébként pedig nem „bevallottam”, hanem KÖZÖLTEM: nem olvasom Hartay Csaba könyveit. Közöltem: inkább századszor is elolvasom azt a József Attila-költeményt, amelyet már negyven éve betéve tudok, minthogy egyszer elolvassak egy (számomra) ismeretlen Hartay- vagy Karafiáth-verset. És pontosan ettől vagyok okos! Nem művelt, olvasott stb., hanem okos. A kettő nem ugyanaz!
    Hartayt nem olvasni nem bűn (persze nem is dicsőség, hanem puszta állapot), s ezért nincs mit bevallanom.

    Még valami: a „hölgy” nem irritál. A „hölgy” nem érdekel. Ha fiatalabb volnék, akkor se érdekelne. Mindig akadt csajom, s azzal ez eggyel jól elvoltam, vagyis jobbára az ivarilag semleges szövegek érdekeltek. Hovatovább a számomra ivarsemleges publicista sem érdekel (személy szerint). Az történt, hogy olvastam egy (nagyon) szar szöveget, és kommentáltam. Ennyi. Erre van a „Kommentek” rovat.

    „Ugye, nem vagyok egyedül, ha azt érzem, kommenthuszárunk is ír, csak sajnos nincs "annyi pénze", mint Karafiáth Orsolyának, hogy "lefizessen kiadókat", hogy sztárolják őt.”
    *
    Nem vagy egyedül. Sok hozzád hasonló jókora marha él szerte a világon.
    Nem azt mondtam, hogy Karafiáth Orsolya gazdag, hanem azt mondtam, sőt BIZONYÍTOTTAM: Karafiáth Orsolya tehetségtelen. Nem érdekel, hogy megjelennek-e kötetei, vagy sem, összeakadtam a fenti cikkével, ezért a fenti cikket elemeztem nyilván, nem pedig rgy másikat. Ha egy másik cikkel akadok össze, akkor azt a másik cikket „bérkommentelem”. Szerintem így logikus.
    Egyébként pedig nem „írok”. Sokat kell számolnom (a költségvetés-készítést legalább annyira utálom, mint Hartay a tehenet), s a „bérfikázgatás” szellemileg pihentet. Ezért csinálom.

    „Nem baj, Gyurica úr, ön a mi írónk lett.”
    *
    Nem lettem a tiétek. Kellettem volna, ti viszont nem kellettetek nekem, Egyszerűen nem bírtam elviselni részint a morális, részint az intellektuális közelségeteket. Így lettem „bérkommentelő”, számomra ez az optimális állapot. Történelmileg így alakult.

    „Nyilván vannak sutaságok, sántító hasonlatok a szövegben (melyikben nincsenek?)”
    *
    Bárki kérdezhet ilyet, csak egy irodalomtanár nem. Ez az ő szájából több mint szégyen. Gyalázat. A végtelenségig sorolhatnám azokat a szövegeket, amelyekben nincsenek sutaságok, sántító hasonlatok. Például Karafiáth Orsolya szövegében is alig-alig vannak sutaságok. Az ő dolgozatában otrombaságok, irdatlan baromságok vannak, méghozzá csőstül.

    „… de hogy ennyire felpörögjön valaki ezen a pár bekezdésen, az több mint zavarba ejtő. Nem kívánok több kommentet ide írni, mert már ez is sok volt.”
    *
    Én szóltam, már az elején, mondtam, fogd vissza magad, méghozzá jó erősen! Ha egyszer hülye voltál, ne tetézd a bajt azzal is, hogy pimaszkodsz, mert úgy csak te járhatsz rosszul!
    Mire számítottál? Azt gondoltad, ha elkezdesz velem szemétkedni, hasra esek előtted?
    Tanulság: ha csak annyit képzelnél magadról, amennyit (stilárisan, intellektuálisan) érsz, akkor csöndeben maradtál volna, szépen, kussolva, ahogy az egy roppant tehetségtelen emberhez illik.

    Ezzel kezdted: „valamit jól csinál ez a két irodalmár, ha ekkora kommentáradatot képes generálni”, majd idejutottál: „nyilván vannak sutaságok, sántító hasonlatok a szövegben”.
    Nem ezt kellett volna elmondanod, ezt tudom. Sőt én több sutaságról tudok, mint amennyiről te. Azt kellett volna elmondanod, mi az a jó „valami”, amit a két irodalmár olyan nagyon jól csinál.
    Nem egyszerűbb, nem gyümölcsözőbb lett volna pozitívan reagálnod a cikkre az idemázolt számos primitív ripőkség helyett?!
  5. 27
    Gyurica úr
    2015. április 13., hétfő 12:54
    „… ön szerintem valami bérkommentelő. Álfikázást hajt végre...”
    *
    Szerintem is. Álfikázom, de legalábbis, Esterházyval szólva, álfikázhatnám. Teljesítménybérért. Illetve „darabbérért” – ahogyan azt a Haraszti fikázó írta annak idején, még mélyen a komonista kizsákmányolás méhében. Mert van tehenészet is, van méhészet is. Magvető (pontosabban: vetetlen) méhészet.
    Most épp arról álfikázhatnók, ahogyan Karafiáth Orsolya fordul irodalmártársához, ugyanis az „interjú” első kérdésének első fele így hangzik: „A blogodat, a Viharsarki Kattintóst olvasva is látszik, hogy hajlamos vagy mindent kifordítva látni”.
    Nos, ez valóban par excellence hajlam kérdése. Ám azért az sem mindegy, gyerekek, hogy MIKÉNT válik a kattintós blogger kifordítottá!
    A korabeli (még jóval a rendszerváltás előtti időkből való) fáma szerint János Vitéz Tündérország kapujához érkezvén, nomen est omen vitézül küzdött meg a bejárat őrzőivel: a félrőfös körmű medvékkel, majd a három vad oroszlánnal, s innen már szó szerint idézem a híres kunsági krónikást:

    Kukorica Jánost

    Igen feltüzelte ez a győzödelem [ti. a vad ruszkilán(y)ok fölött aratott orbáni diadal],
    Azért, mint tennap, most még csak meg sem pihen,
    De letörölve a sűrü verítéket,
    A harmadik kapu közelébe lépett.

    Uram ne hagyj el! itt volt ám szörnyű strázsa;
    Vért jéggé fagyasztó volt rémes látása.
    Egy nagy sárkánykígyó áll itt a kapuban;
    Elnyelne hat ökröt, akkora szája van.

    Bátorság dolgában helyén állott János,
    Találos ész sem volt őnála hiányos,
    Látta, hogy kardjával nem boldogúl itten,
    Más módot keresett hát, hogy bemehessen.

    A sárkánykigyó nagy száját feltátotta,
    Hogy Jánost egyszerre szerteszét harapja;
    S mit tesz ez, a dolog ilyen állásába’?
    Hirtelen beugrik a sárkány torkába.

    Innentől viszont Petőfi rosszul emlékszik, így, a teljes hitelesség kedvéért, a leírást prózában folytatom. Tehát, az történt, hogy János nem állt meg a sárkány torkában, hanem viszont végigfutott a testén, belülről elkapta a hatalmas jószág farkát, majd kiszalad a sárkányból, s ily módon, egyetlen határozott rántással, kifordította a „szörnyű strázsát”. Ezért a sárkánykígyó többé nem tudott enni, tudniillik ha a száját ki akarta tátani (az étel szétharapására), az befelé zárult, amikor pedig zárni akarta roppant állkapcsait, hogy csak úgy csattanjanak a félelmes fogak, akkor a száj kifelé nyílott ugyebár, nyilvánvalóan azért, mert a sárkány előzetesen ki lett fordítva.
    Ilyen értelemben lett a tehenész is kifordítva, legalábbis a Mancs helyszíni tudósítójának konklúziója szerint. Gondolom, az történt, hogy Szarvason Orsolya Vitéznő (alias Huszárkisasszony) szintúgy beszaladt a tehenész belsejébe, annak egészen a farkáig futott, ott erősen megragadta a vidéki tehenészfarkat, majd megfordulván, kiszaladt a tehenészből, kezében a farkával, s ami azt jelenti nyilván, hogy Orsolya nem a sárkányt, hanem a tehenészt fordította ki. Mármost a tehenésznek így vált hajlamává a kifordítottság, mely sajátos hajlam szerint a tehenész „hajlamos” immáron „mindent kifordítva látni”. Miközben persze (kifordítottság okán) a tehenész szemei befelé tekintenek, ámde ez nem lehet akadály a kifordított látásban, különösen, ha a tehenész egyben végzett bölcsész, mert a bölcsész-tehenész akkor is láthat kifelé, ha befelé néz, merthogy elég nagy rá a hajlama; konkrétan akkora, hogy a sóvár publicista bármely tehenész mángorló hajlamát szívesen megfogja.

    „Olvasom a blogodat, kiderül belőle, hogy előszeretettel vizsgálod a dolgok fonákját is.”
    Ezt akarta elselypegni a Magyar Köztársaság Aranyló Nagybularendjével bearanyozott városi publicista, csak viszont így nem lett volna a leírás kellőképpen irodalmi, és különösen nem lett volna befordítottan találos.
  6. 26
    Forlife
    2015. április 13., hétfő 09:28
    Az nagyon érdekes, hogy mi visz rá egy "sikeres" kommentelőt arra, hogy számára igazából egy semleges interjúalanyról (bevallottan egy sort sem olvasott tőle) és egy számára irritáló hölgyről másfél kötetre való szöveget írjon össze. Ugye, nem vagyok egyedül, ha azt érzem, kommenthuszárunk is ír, csak sajnos nincs "annyi pénze", mint Karafiáth Orsolyának, hogy "lefizessen kiadókat", hogy sztárolják őt. Nem baj, Gyurica úr, ön a mi írónk lett. Nyilván vannak sutaságok, sántító hasonlatok a szövegben (melyikben nincsenek?), de hogy ennyire felpörögjön valaki ezen a pár bekezdésen, az több mint zavarba ejtő. Nem kívánok több kommentet ide írni, mert már ez is sok volt.
  7. 25
    tiszapolgári
    2015. április 12., 20:38
    Gyurica úr: „nem vagyok olcsójános”

    Főleg ahhoz képest, hogy mennyire szarul írsz.
  8. 24
    Gyurica úr
    2015. április 12., 19:37
    helyesen: ... nyúlnia azért...
  9. 23
    Forlife
    2015. április 12., 18:09
    Egyre jobban tetszik ez az interjú. Olyan ez, mint amikor egy könyvet lehordanak mindennek a kritikusok, de az meg egyre csak fogy. Gyurica úr, ön szerintem valami bérkommentelő. Álfikázást hajt végre, hogy sztárolja a két személyt. Ügyes.
  10. 22
    tiszapolgári
    2015. április 12., 15:20
    Gyurica úr: „jól elvagyok Homérosszal, Aiszkhülosszal, Szophoklésszal, Dantéval, Shakespeare-rel, Swifttel, József Attilával”

    De hiszen akkor te tényleg igazán jaj, de nagyon művelt vagy!

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Karafiáth Orsolya

KO. Art. Rév. Arany. Fals. Idő. Árnyék. Tény. Horror. OK. Rock. Show.Idegek.

Karafiáth Orsolya
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk