A boszorkányság rejtett vonásai

KOmplett

Verebics Ágnes képzőművész egy újabb sokkoló sorozattal lepte meg közönségét. Ezúttal nőket démonizált és formált át egyszerre rémületes és egyszerre mélyen ősi teremtésekké: a Hairy Ganggé, azaz a szőrös nőkké. A művészt kérdeztem.

Mióta izgat a haj, a szőrök?

Az egész valahol a gyerekkoromban indult. Anyukánk rendszeresen eltette az én és a nővérem, Kati levágott hajait, és nagy gonddal ápolta mind a fejünkön hordott igen hosszú boglyát, mind a levágott tincseket. Ez utóbbiakat mindig összefonta a testvéremével, ami elég bizarr és kissé ijesztő is volt valahol. Mint ahogy az is, ahogy a fekete-szőke fonat a kesztyűs fiókjában pihent. Anyánk feltűnő hajdíszeket és hajkonstrukciókat is kitalált nekünk, a reggeli fésülködés pedig külön procedúra, számomra „kínzós” szertartás volt… egyszóval nálunk egyenhaj- és hadviselés volt. Középiskolában textil szakos voltam, és gyakran a saját hajam is beleszőttem a képeimbe. A főiskolán is “„elszőrözgettem”, több olyan munkám is készült, amiben domináns volt a szőr, a haj… Volt egy négy éven át hordott nyúlszőr bundám – amin a végén már alig maradt szőr, úgy szétviseltem –, szintén bedolgoztam egy munkámba.

false

Ez a projekt hogy indult?

Olyan bő fél éve kezdtem el nőket fotózni. Először persze saját magam, mert az kéznél volt, aztán a nővéremet, mert ő meg egy karnyújtásnyira… Később pedig a főleg hozzám közel álló, „hajerővel” megáldott egyedeket… Fokozatosan dolgoztam az elkészült képeken, próbanyomatokat készítettem. A műtermembe gyakran belátogat Kishonty Zsolt művészettörténész, a MissionArt Galéria tulajdonosa, aki már régóta foglalkozik velem és Katival is, szinte a diploma óta figyelemmel kíséri, éppen min dolgozunk, merre haladunk. Ő figyelt fel a sorozatra, és adott pluszlendületet, hogy folytassam. Tulajdonképpen meginvitálta a szőrös nőket a MissionArt Galéria kifutójára…

Tudtad előre, hogy mit akarsz?

Sok minden járt az agyamban a munka közben, ezer kérdés, hogy merre is kanyarítsam a dolgot. És aztán valahogy minden összesűrűsödött. Megpróbáltam összekapcsolni a nőalakjaimban a boszorkányság rejtett vonásait, de mindemellett elég tág a képek értelmezési területe. A látvány egyszerre bizarr, állati, kiismerhetetlen vagy akár démoni. Nehéz lenne megmondani, hogy egy androgün lényt, egy preparátumtömeget vagy egy „hajerővel” megáldott dominát látunk. Vagy ezek a nők az atavisztikus genetika csapásai? Velős csontra váró ősasszonyok a barlang bejáratánál? Hogy mi ez? Talán szőrfashion show, egyfajta freak-show. Nők szőrcsadorban. A Hairy Gang.

false

Hogy zajlott a munkafolyamat?

A sorozatot nem egy szuszra csináltam, volt, akinek többször nekiestem. Használtam parókákat két esetben is, amivel nagyon izgalmas volt dolgozni. A vörös szőrös például olyan lett így, mint egy testet elfedő szőrizomzat, a fehér-barokk parókás meg egy felvértezett vikingharcosra hajaz. Nem vagyok photoshopbűvész, szinte csak a clone stampet használtam, meg még egy-két effektet. Meg lehetett volna profibban is oldani technikailag, lehetett volna cizellálgatni a végtelenségig, de nem ez volt a célom. Ez nem egy fashion magazinba készült munka, fontos volt számomra, hogy a dokumentum jellege is megmaradjon a sorozatnak.

Mi hatott legerősebben erre a munkádra?

A sorozat elkészítésekor irodalmi, tudományos, illetve képzőművészeti előképek is hatással voltak rám, mint például Gabriel García Márquez regénye, A szerelemről és más démonokról, illetve a regény megjelenése előtt írt cikke Sierva María de Todos los Ángeles kriptájáról. De foglalkoztattak az atavisztikus genetika figyelmeztetéseként az egész testükön dús szőrzettel megvert tünemények is, különösen Nat Saspsupan, a thaiföldi gyermek, aki egy genetikai mutáció következménye. Az ősi lerakódásokból megmaradt sok minden a civilizált emberben, de az elnyomja a léthez kapcsolható spirituális jeleket, holott az így megélhető élmények rettentően fontosak lennének. A munkámban ezt is próbálom feszegetni.

Hogy válogattad ki az alanyokat?

A fejemben volt néhány nő, akiket mindenképp meg akartam fotózni, az energiáik, a hozzám közel álló személyiségük miatt. Aztán volt, akit hirtelen felindulásból rántottam be, mert a haja állaga vagy színe épp megtetszett. Voltaképp csak számomra fontos, kik vannak a képeken, hiszen a végeredményen nem látszik az arcuk. Volt, aki azt hitte, mindegyik alany én magam vagyok, mások hüledeztek, hogy ezek a kreatúrák nem lehetnek hús-vér nők. A sorozatot mindenesetre nem zártam le, most a férfiak következnek, már kiszúrtam pár példányt…

A modellek mit szóltak a kész művekhez?

Volt, aki egyenesen megijedt felturbózott szőrű önmagától. De csak a szemében láttam valami rémületfélét, nem fejtette ki felháborodását. Mindenesetre látszott rajta, hogy nem erre számított, hanem valami sokkal esztétikusabbra, szexibbre. Volt, aki egyszerűen csak nagyon rácsodálkozott a képmására. A legtöbben humorosan kezelték a dolgot, nem derogált nekik, hogy „szőrösnők” lesznek. Páran előre jelezték, hogy a számukra legszebb testrészletüket ne fedjem le szőrrel, s fordítva is volt, akadt, aki direkt kérte, hogy nem olyan szép részletét inkább takarjuk. Olyan is volt, aki a fotózáson a legszexuálisabb pózokba tekergette a testét jobbra-balra, majd mikor végre rendesen elfáradt, akkor tudtam csak fotózni… Előre jeleztem mindenkinek, hogy ez a projekt nem  szépelgésről, nem az idealizálásról fog szólni. De végül senki nem tépett meg a végeredmény miatt, ami talán szép is lett volna, ha már így elszőrözgettem velük…

false

 

Fotó: Buda Gábor

A Hairy Gang a MissionArt Galériában tekinthető meg, február 15-ig.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.