Szélsőjobboldali kancellár kinevezése előtt áll Ausztria

A harmadik köztársaság kapujában

Külpol

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.

Alighanem a legújabb kori osztrák politika egyik emblematikus fotója lesz az a kép, amely Herbert Kicklről készült január 6-án, ahogyan egyszerre zavart és magabiztos tekintettel kilép a bécsi Hofburg Mária Terézia-termének híres vörös tapétaajtaja mögül. A rejtekajtó Alexander Van der Bellen államelnök irodájába vezet, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezére pedig azért járt odabent, mert hosszú huzavona után az ország formálisan első embere végül nem tudta elkerülni, hogy a szélsőséges politikust kérje fel kormányalakításra.

Pedig Van der Bellen mindent megtett, egyesek szerint talán túl sokat is. Nem jellemző ugyanis, hogy egy ország első közjogi méltósága a szokásrendet – és bizonyos nézőpontból akár a választói akaratot is – megkerülve ne a győztes párt vezetőjét kérje fel kormányalakításra – márpedig tavaly októberben ez történt Ausztriában. Az FPÖ először nyert országos választást, miután 1 408 514 szavazattal a voksok 28,8 százalékát, és ezzel a Nemzeti Tanács (az osztrák parlament alsóháza) 57 mandátumát szerezte meg. A második helyen a háború utáni osztrák politika meghatározó ereje, a választás idején is kormányon lévő Osztrák Néppárt (ÖVP) végzett 26,3 százalékkal (51 mandátum), történelmi, 11 százalékpontos visszaesést bemutatva, 20 mandátumot veszítve az öt évvel korábbi eredményéhez képest. Harmadiknak az ÖVP-hez hasonlóan klasszikus establishment-párt, Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) futott be (21,1 százalék, 41 mandátum). Az SPÖ legalább annyit elmondhat, hogy nem süllyedtek mélyebbre a 2019-es eredményükhöz képest – az akkor tényleg történelmi mélypontnak számított. A klasszikus pártokat jókora lemaradással követte negyedik erőként a NEOS, az Új Ausztria és Liberális Fórum nevű formáció a maga 9,1 százalékával (18 mandátum). Legkisebb pártként az ÖVP kormánykoalíciós partnereként jókora buktát bemutató Zöldek csusszantak be a parlamentbe 8,2 százalékkal (16 mandátum). A Zöldek öt éve még 14 százalékot értek el, azaz a kormányzás alatt támogatóik majdnem fele elfordult tőlük.

Hogy egy ilyen választási eredmény láttán a korábbi zöld párti politikusból államelnökké előlépett Van der Bellen nem a győztest hívta kormányalakításra, onnan nézve érthető, hogy a többi parlamentbe jutott párt mindegyike azzal kampányolt, nem lesz hajlandó a Kickl vezette Szabadságpártot koalíciós partnerként hatalomhoz juttatni. Nem véletlen, hogy ebbe jó előre beleálltak, hiszen a közvélemény-kutatások alapján már tavaly nyáron egyértelműen látszott, hogy a Szabadságpártnak a legnagyobb az esélye a győzelemre. Az államelnök azzal érvelt, hogy a szorongató gazdasági és társadalmi kérdésekkel terhelt – ámde gazdag – országnak minél előbb új kormány kell, és ha deklaráltan senki nem akar az FPÖ-vel együttműködni, nem akarja az időt húzni azzal, hogy a győztes Kickllel próbálkozik először. Az osztrák demokrácia védelmezőjeként fellépő Van der Bellen (akit Kickl a Hofburg múmiájának nevezett korábban) alapvető motivációja volt az is, hogy az általa – és mindenki más által is – szélsőségesnek tartott, demokráciaellenes húrokat pengető FPÖ-t, és azon belül is a hírhedten oroszbarát, oltásellenes, összeesküvés-elméleteket előszeretettel propagáló, xenofób és LMBTQ-ellenes szólamokat fújó Herbert Kicklt távol tartsa a hatalomtól. Száz nappal később látjuk: ez nem jött be.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.