Ezt kellett nézni

A Gálvölgyi Show-ról a Klubrádióban

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Az önmagában sem rossz teljesítmény, hogy a Mészáros Lőrinc előtti Echo Tv-től érkezvén az online szférába száműzött Klubrádióhoz, jelentősen növelni tudta a népszerűségét, és nem mellesleg a riporteri kvalitásain is sokat csiszolt. Nem titok, hogy Kadarkai szeme előtt a nagy klasszikusok lebegnek, azt az iskolát viszi tovább, amelyet mondjuk Vitray Tamás vagy Kepes András neve fémjelzett. Ez a középvonalas interjúkészítői attitűd (ne legyen túl provokatív vagy támadó, de – ha visszafogottan is – tegyen fel azért nehéz kérdéseket is olykor) sokak számára a középszerű szórakoztatást testesíti meg, de talán mégis nagyobb azok száma, akik ezt a hangvételt keresik.

Évekkel ezelőtt, amikor először feltűnt az akkor még frekvenciával bíró Klubrádiónál, azt írtuk róla (lásd: „Édesanyám még él”, Magyar Narancs, 2019. november 14.), hogy tájidegen jelenség a csatornán. Nos, ma már ez sokkal kevésbé tűnik így, noha a csatorna nem változott meg radikálisan az elmúlt néhány meglehetősen rázós év során. Inkább arról van szó, hogy Kadarkai lett ügyesebb, felkészültebb, és alighanem higgadtabb is. De jót tett Kadarkai műsorainak a tematikus vezérfonalhoz való igazodás. Korábban a hagyományos „leülök egy híres emberrel és megkérdezem az élet nagy dolgairól” keret nélküli műsortípust nem tudta jól kitölteni. De ha van tematikus csapás, gerinc, fősodor, ahhoz jobban hozzá tudja tapasztani az egyes dialógusok struktúráját, így kevesebb hely marad az üresjáratoknak és a töltelékkérdéseknek.

Legutóbbi sorozatában arra vállalkozott, hogy utánajár, miből, hogyan épültek fel az utóbbi idők nagy popkulturális művei. Ez a szombatonként, délben jelentkező A nagy mű. A műsorajánló szerint „ilyen például az Üvegtigris, Kertész Imre Sorstalansága, Hofi Géza életműve, Milák Kristóf aranyai, vagy az István, a király”. Mondjuk a Sorstalanságot nem nagyon értjük, hogyan került ide, és mennyiben lehet popkulturális teljesítménynek tekinteni, de ez legyen a mi bajunk. Volt már itt szó a Rapülőkről, Azahriah-ról, a Macskák című musicalről, az Ötvös Csöpi-filmekről vagy a Barátok köztről is. Legutóbb a Gálvölgyi Show került terítékre. A műsor első felében maga a névadó és főszereplő Gálvölgyi János beszélt, a folytatásban pedig Bóta Gábor elemezte a produkció sikerének titkát. Mindketten elég határozottan elkerülték a mítoszépítést, ami már önmagában is üdítő hozzáállásnak hatott. Gálvölgyiben persze volt némi nosztalgia, de még ő is tudott olykor távolságtartó kritikával visszatekinteni a harminchét évvel ezelőtt indult szériára. Egy helyen épp az időtávlattal kapcsolatban jegyzi meg: „Amikor azt mondják, drága nagymamám is ezen nőtt fel, az azért erős.” És hát azt sem hallgatja el, hogy mi lehetett a népszerűség egyik kulcsa: „Ezt kellett nézniük az embereknek, mert nem volt más.” Persze, hozzáteszi, aztán a kereskedelmi televíziós időkben is kitartott még a figyelem, pedig akkor már bőven volt konkurencia. A Gálvölgyi Show végül 2012-ben szűnt meg, aztán egy villanás erejéig még visszatért 2015-ben, bár erről maga Gálvölgyi is azt mondja, nem sikerült nagyon jól, és talán nem is volt rá különösebb szükség.