Könyv

A világutazás monotóniája

Christoph Ransmayr: Egy félénk férfi atlasza

Kritika

Nem feltétlenül baj, ha nem tudjuk pontosan meghatározni egy könyv műfaját. Viszont jó, ha a szöveg maga megfelelő magyarázatot ad a zsánerkeveredésre.

A szerző legújabb magyarul megjelent (eredetiben egyébként 2012-es, angolul 2016-ban kiadott) könyvéről olvastuk már azt, hogy útikönyv, afféle szabálytalan memoár egy világutazó tollából, de definiálták vaskos novellagyűjteménynek, és rendhagyó regénynek is. Mindegyik, illetve egyik sem: ami ebben az esetben nem nagyon jó hír.

Az osztrák szerzőnek – akit a Thomas Bernhard és Peter Handke utáni osztrák irodalom legfontosabb alkotójaként emlegetnek – életművében számos műfajváltó, határátlépő mű található, és ezekben az utazás már a legelső műveitől kezdve fontos szerepet játszik. Így volt ez első nagyobb regényében, az 1872–1874-es osztrák–magyar sarkvidéki expedíció történetét elmesélő A jég és a sötétség borzalmaiban, a talán leghíresebb könyvévé vált Az utolsó világban, a különös versesregény-szerű formában megírt hegymászóeposzban, A repülő hegyben, vagy a kínai császár udvarában játszódó Cox vagy az idő múlásában is. Ám míg a felsoroltaknak a fikcionalitás mindig fontos eleme, az Egy félénk férfi atlasza végig a szerző életrajzi pozíciójából beszél. „Láttam…” – ezzel kezdi a hetven történet mindegyikét, s csak az utolsó előtti fejezet olvasásakor bizonytalanodunk el: amikor a szerző olyan dolgot „látott”, amiről biztosan tudhatjuk, hogy nem láthatta – legfeljebb a képzeletében vagy metaforikus értelemben. Kérdés, hogy egy rendesen szabott posztmodern írónál komolyan kell-e venni ezt a kis elbizonytalanodást. Ám sem az utolsó fejezetben nem lesz a nézőpontváltásnak folytatása, sem a megelőzőket nem írja felül utólag. Afféle kakukktojás ez a hatvankilencedik rész, indokolatlannak és emiatt zavarónak tűnik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.